RETRO – Három vérszomjas, hódító faj nem fér meg egy galaxisban! A 26. században a Földről elmenekült emberek, a rovarszerű zergek és a nemes protossok ismét kegyetlen és véres háborút vívnak egymás ellen az ismert univerzum meghódításáért. A StarCraft II: Wings of Liberty-ben a földiek egyik legérdekesebb figuráját irányíthatjuk, Jim Raynort, aki az évek során megkeseredett, alkesz zsoldos kapitánnyá vált.

A bűntudat és az alkohol halálos koktél. Cinizmushoz, önutálathoz és mély depresszióhoz vezet. Jim Raynor egyetlen szerencséje, hogy harci kedvét azért nem veszítette el. Egy valamit mégis elveszített: az idealizmusát, hősünk ugyanis most már csak pénzért harcol. És a változás szó nem csak a főszereplő mentalitására, hanem a StarCraft II szingli részére is jellemző: az első rész teljesen lineáris hadjárata helyett itt egy nem lineáris, „küldetések között mazsolázgató zsoldos hadvezér” típusú játékmenettel van dolgunk.

„Csak egy ember!” (Matrix)

A Brood War után senki sem értette, hogy Kerrigan miért vonult vissza Char vulkanikus bolybójára, amely a zergek bázisa. Hiszen a Pengék Királynője és zerg erői mindent elértek, amit akartak: a Koprulu szektor domináns frakciójává váltak, megsemmisítették az United Earth Directorate’s Expeditionary Force erőit, porrá zúzták a Terran Dominiont is, sőt, még a protossok saját bolygója, az Auir sem tudott ellenállni nekik.

Kerrigannek megvolt rá minden lehetősége és hadiereje is, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljon a másik fajjal: az emberekkel és a protossokkal. Mégis, az eltelt négy év alatt az egykori csinos ghost ügynöknő teljesen eltűnt. Az embereknél pedig tulajdonképpen semmi sem változott. Arcturus Mengsk, a Sons of Korhal egykori vezetője a diktatórikus Konföderáció ellen harca után hatalomra kerülve épp olyan kíméletlen diktátorrá vált, mint azok, akik ellen harcolt. Az első küldetések során még a róla mintázott szobrokat is láthatjuk, sőt, még holografikus típusúakat is, ahol beszédeket tart a jónépnek, amely egyébként utálja, mint a pestist.

Jim Raynor sem tartozik Mengsk rajongói közé: ott tesz neki keresztbe és pusztítja erőit, ahol éri. Mengsk egykori embere azért gyűlöli leginkább az újdonsült diktátort, mert sohasem képes megbocsátani, amiért az elárulta és a sorsára hagyta Kerrigant, hogy a zergek elfoghassák a nőt. Mégis, olyan igazán véres háború nem folyik Raynor és Mengsk között, csak kisebb villongások és összecsapások.

Miközben a punnyadt, piálgató Raynor éppen Kerrigan régi képén mereng, egy régi barátja, Tychus Findlay váratlanul meglátogatja és arra kéri, hogy csatlakozzon hozzá egy rendkívül jövedelmező küldetéssorozat erejéig, mely során protoss műtárgyakat kell szerezni egy Moebius nevű szervezet megbízásából. Raynor némi hezitálás és csetepaté után elhagyja a bolygót űrhajójával, a Hyperionnal.

Ugye mi jó barátok vagyunk? (Csak segíts, Jim!)

A kezdőküldetések után Jim Raynor űrhajójának, a Hyperion fedélzetén találjuk magunkat. Ahogy a nem lineáris sztoriban előrehaladunk, úgy szerzünk újabb és újabb tanácsadókat az űrhajókon, akik különféle megbízatással kecsegtetnek minket. A küldetések mind passzolnak a különféle szereplők személyiségeihez, vagy személyes céljaikhoz: a kedves és csinos Dr. Ariel Hanson minél több embert szeretne megmenteni a zergektől, Gabriel Tosh, ghost ügynök kalózokra jellemző küldetésekbe próbál belerángatni, Tychus Findlay pedig újabb és újabb Protoss műtárgyakat akar zsákmányolni.

Választásaid nem csak a sztorit változtatja meg némileg, hanem (a különböző végigjátszások során különböző fordulatokkal találkozhatunk), de személyes kapcsolatodat is a fontosabb karakterekkel. Például Dr Hansonnak, a csinos doktornőnek teljesítünk küldetéseket, akkor némi románc is kialakulhat közte és Raynor között.

A párbeszédek egyébként némileg hasonlítanak a Mass Effectére, agy egyedüli különbség, hogy itt sajnos nem lehet a választípusok között mazsolázgatni. A sztori és a párbeszédek ennek ellenére első rangúak – különös tekintettel azokra a részekre, amikor Raynor és Tychus Findlay beszélgetnek egymással. Csak néhány unalmas és klisészerű benyögéssel találkozhatunk, mint például annál a résznél, amikor Tychus megkérdezi Raynort arról, hogy Kerrigan miért akarja ismét megtámadni az embereket. „Hogy befejezze a munkát!” Húha, nem is gondoltuk volna…

Otthon, édes Hyperion

Azon kívül, hogy Raynor itt találkozik mindenkinek, az űrhajón egyéb lehetőségeink is vannak. A kantinban például Raynor iszogathat valamilyen galaktikus whiskey-t, stírölheti a táncos lányt, és zsoldosokat is felvehet, akiket aztán bármikor előhívhat a harcmezőn, illetve itt tekinthetjük meg a friss hírműsorokat is, amely egyébként teljes egészében Mengst szócsöve. A fegyverraktárban Raynor az egységeit és épületeit tápolhatja különféle extrákkal, amelyeket aztán a harcmezőn használhatunk fel.

A laboratóriumban különböző idegen technológiák után kutathatunk, amelyekkel a katonai épületeket erősíthetjük, illetve olyan speciális egységeket is kaphatunk, mint a zerg Predator, vagy a protoss Raven. Itt cseverészhetünk Ariel Hansonnal is, aki újabb küldetéseket ad, illetve a Raynor szomorú múltjával kapcsolatos párbeszédek meg is lágyítják a csinos doktornő szívét is…

Végül az űrhajó központi irányítótermében találkozhatunk Hornerrel, Raynor helyettesével, egy fiatal, kicsit vonalas tiszttel, aki sosem mulasztja el megjegyezni, hogy mennyire gyűlöli Tychust, és szintén küldetésekkel traktál, mint a többi karakter. Itt található még a csillagtérkép is, ahol mindig három küldetés közül választhatunk. Az egész űrhajósdinak egyébként igencsak Mass Effect utánérzése van, de semmi baj, még így is felfrissíti a jó öreg RTS játékmenetet.

Sok, sok déja vu

Bizony szükség is van erre az újításra, mert a harcmezőn nem találkozunk túl sokkal. Tulajdonképpen ugyanaz a jó öreg RTS játékstílus jellemzi a játékot: bázisokat húzunk fel és vagy védekezünk, vagy kiküldjük az egységeinket és szétrúgjuk mindenkinek a hátsóját. Kétféle nyersanyagot gyűjthetünk: ásványokat és vespine gázt, illetve az egységeinket és épületeinket tápolhatjuk.

Gondolom, aki az eddigi életében legalább egy RTS-sel játszott, annak ez mind ismerős, a StarCraft II pedig nem nagyon különbözik ezektől, az igazi különbség inkább a tálalásban van. Hihetetlen mennyiségű részletet sikerült belepréselni mindegyik térképbe: az elhagyatott városok közelében óriásplakátok árválkodnak, préri kutyák ugatják meg katonáinkat, madarak repülnek fel riadtan, amikor közeledünk, egy másik pályán pedig kis lények riadtan menekülnek fel a láva elől a magasabb helyekre, ahová a forró izzó folyadék már nem ér fel.

A bolygók, illetve maguk a küldetések is mind jelentősen különböznek egymástól. A missziók nagy része egyébként tényleg érdekes: meg kell mentenünk a kétségbeesett emberi lakosságot a zergek elől, vagy ki kell irtanunk őket, ha már megfertőződtek, protoss relikviákat kell szereznünk, miközben a protossok és a zergek egymást ölik. Azért azt is hozzá kell tenni, hogy van néhány idegesítő küldetés. Például azon a bolygón, ahol a láva szintje rendszeres időközönként emelkedik, 8000 ásványt kell összegyűjteni, és mivel a pálya elején minden ellent kiirtottam, így jó sokáig kell gyűjtögetnem, mire végre meglett az összes ásvány. Hát szívtam a fogam rendesen…

A StarCraft II megeszi a géped reggelire?

A Blizzard játékok sohasem a döbbenetes grafikájukról voltak híresek és ez alól a trend alól a StarCraft II sem kivétel. Mégis, ha minden feltolsz maximumra, a StarCraft II igencsak dögösen néz ki – feltéve, ha izmos géped van. Ilyenkor minden csillog és villog, és rendkívül részletes, akár az egységek animációját, akár a textúrákat nézzük. A problémák a közepes, vagy gyenge gépeknél jönnek elő.

Nem azzal a megszokott dologgal találkoztam, hogy nagyobb csaták, vagy rengeteg egység jelenléte esetén beszaggat a játék, hanem azzal, hogy miután egy jó ideig nincs semmi probléma, hirtelen minden lefagy, olyannyira, hogy még Alt+F4-el sem tudtam kilépni, nem segített semmi, csak a reset. Jó sokáig szenvedtem, mire rájöttem, hogy a textúra felbontása a ludas: miután lejjebb vettem high-ra, nem fagyott többé a játék.

Remélem a Blizzard már dolgozik a szoftveres javításon, mert amúgy a játék nálam teljesen jól futott minden ultrára rakva. Szerencsére a hangoknél nincs semmi probléma: a zene fantasztikusan hangulatos és a szinkronhangok is ott vannak a topon. Az összes szinkronszínész kiváló, de külön ki kell emelni Robert Clotworhty-t, aki Raynor hangja és a szexi Tricia Helfert, aki meglepően jó választás volt Kerrigannek.

Örülünk, Vincent?

Igen, feltétlen örülünk. Még akkor is, ha a játékmenet alapvetően nem különbözik a régi StarCrafttól, illetve az említett grafikus bug és mások is egy picit lerontják az összképet. Egyértelmű, hogy a StarCraft II igazi klasszikus.

-BadSector-(2010)

Kiadó: Blizzard Entertainment

Fejlesztő: Blizzard Entertainment

Stílus: RTS

Megjelenés: 2010.07.27