SOROZATKRITIKA – Jon Favreau hatalmas westernrajongó lehet. Sergio Leone westernjeinek utánérzései után most egy kis Hét mesterlövészt kapunk. John Sturges A hét mesterlövész című filmje már eleve Kuroszava Akira A hét szamuráj című filmjének újrafeldolgozása, de ráadásul nemrég készült egy remake is belőle, így ez a Mandalorian rész immár a negyedik feldolgozása az eredeti történetnek. Két különbség van csak a falut védelmező, felbérelt szamurájok hősies helytállásának ezeréves történetéhez képest: egyrészt itt meg kell elégednünk két mesterlövésszel, másrészt most már elég keményen nyomja a Disney baby Yodával a cukiságfaktort.

A The Mandalorian negyedik részére elég világos most már, hogy Jon Favreau mire épít a The Mandalorian Star Wars sorozatában. Mivel a Boba Fett által rendkívül népszerűvé vált fejvadász karakterére épít, Jedik itt nem nagyon vannak, legfeljebb talán a későbbi részekben, elvétve, említés szintjén.

És ha már fejvadász, akkor ihletként mi sem lenne alkalmasabb, mint ismét felmelegíteni a western műfaját, hiszen maga George Lucas is Clint Eastwood spagetti western hallgatag, macho karakteréről mintázta a Boba Fettet. Nincs ez másként „Mandóval” sem (akinek neve majdnem úgy hangzik, mint Mancoé a Pár dollárral többért című filmből), aki sosem veszi le maszkját, igazi sztoikus hős, saját becsületkódexszel és… és… Várjunk csak! Milyen becsületkódex??? Hol volt ilyenje a Clint Eastwood által alakított fejvadász karaktereknek?

A Jó, a Jó és a Jó

Bizony, a Sergio Leone utánérzést elhagyva a The Mandalorian egyre inkább merít ihletet a klasszikus amerikai westernből – és itt most nem csak arra gondolok, hogy ennek a résznek az első szakasza szinte gátlástalan módon koppintja le a John Sturges-féle Hét mesterlövészt. Amióta megmentette Baby Yodát, Mando már nem az az érzelemmentes, cinikus karakter, hanem egyre többet moralizál, egyre több az érzelmi kötődés, az aggódás Yoda, illetve a többi szereplő iránt.

Nem lenne ezzel persze baj, ha a karakter jellemfejlődése több részen keresztül, fokozatosan lenne kidolgozva, de a „Baby Yoda-incidens” óta Mando egyszerűen „elfelejtette”, hogy első részben még mennyire irgalmat nem ismerve kapta el az első célpontját és elég volt Baby Yoda megmentése, hogy immár igazi jófiúvá váljon, aki védelmére kel egy falunak, állandóan Baby Yoda épsége és jó kedélyállapota miatt aggódik és folyton mély érzelmi töltettel gondol vissza, amikor a szüleit lemészárolták. De a sisakját, azt persze nem veszi le.

Tiszta Amerika

Ehhez persze szükség van a nagy-nagy Baby Yoda cukiságfaktorra, amelyre most már világos, hogy a Disney nagy mértékben épít. Baby Yoda tényleg bűbájos, már az első rész óta, de erre most már a Disney állandóan rájátszik, minden egyes részben. A sorozat éppen ezért kezd átmenni az eredeti spagetti western hangulatból és a klasszikus Star Wars-ból is egy igazi matinéfilmbe. Van most is harc dögivel, – méghozzá igencsak kemény összecsapásban van rész Mandónak és a másik fejvadász lánynak ebben a részben – de ez az alapvetően amerikai matinéfilm feeling, faék egyszerűségű történettel és cuki Baby Yodával már sokkal dominánsabb. Nem rossz vagy nézhetetlen, de ennek már nincs sok köze sajnos az eredeti sisakos, páncélos, laza, és sztoikus fejvadász karakteréhez.

Korrekt, de semmi több

Még nem akarom leírni ezt a sorozatot, de ez a rész a jó kezdéshez képest elég nagy csalódás volt. Amilyen erősen indított, amilyen telitalálat volt a kocsmás nyitójelenet, vagy Mando küldetései, annyira csökkent fokozatosan a nívója. Nem állítom, hogy minden részbe Jók, Rosszak, meg Csúfok kellenének, de nagy kár érte, hogy ez a remek spagettiwestern hangulat áment klasszikus amerikaiba és Cukiságfaktorba. Ez most egy erős hatos volt, de azért a következő részt most is várom…

-BadSector-