SOROZATKRITIKA – A Star Wars univerzum tévésorozatos „jövevénye”: a The Mandalorian első évadja egy Boba Fett-ről mintázott, egy űrpáncélba öltözött fejvadász kalandjait meséli el.
Míg maga az eredeti Star Wars a mesék, az űroperák és a klasszikus fantasy-k egyfajta sajátos ötvözete volt, vagy a Zsivány Egyes részben a Bioware szerepjátékokra, részben a Piszkos tizenkettőre is emlékeztető, jóval komplexebb történettel, addig a The Mandalorian sok része elég egyértelműen olyan klasszikus spagetti westernekre hajazott, mint például Sergio Leone alkotásai.
Egy westernhős a semmiből
Az egyik legerősebb hasonlóság egyértelműen az, hogy a főszereplő egy misztikus, név nélküli, hallgatag fejvadász figura, aki kocsmákban és lebujokban verekedve, vagy a vadnyugati kisvárosokhoz hasonló helyszíneken pisztolyát előrántva játszi könnyedséggel és eleganciával intézi el ellenségeit. Ismerős valahonnan ez a karakter? Nem csoda: Pedro Pascal névtelen fejvadásza ugyanis nem másra, mint Clint Eastwood állandó spagetti western karakterére: a „Név nélküli emberre” (The Man With No Name) emlékeztet.
Hősünk emellett épp oly szarkasztikus és „zsákmányaival” is ugyanolyan kegyetlen, mint Eastwood westernhőse, illetve a legrázósabb célpontokat is bevállalja – persze csak jó pénzért. Mindjárt az első rész elején is a Jó a Rossz és a Csúf, vagy a Pár dollárral többért című westernekre emlékeztető módon kapja el célpontjait és intéz el mindenkit, aki az útjába áll és ez a motívum többször is visszatér majd az évad nyolc részében.
Előbb lő, utána is hallgat
A Sergio Leone-féle filmes megoldások és stílusjegyek azonban más szempontból is tetten érhetők a Mandalorianban. A dialógusokat pontosan ugyanaz az egyszerű megfogalmazás és nagyszerűen eltalált, száraz humor jellemzi, mint az egykori olasz rendező filmjeiben, továbbá a tűzharcok és egyéb akciójelenetek során is mintha Clint Eastwoodot látnánk – bár a Pedro Pascal alakított fejvadásznak azért az évad vége felé, nagy túlerőben, egyre inkább elkel a segítség.
A Sergio Leone utánérzést elhagyva a The Mandalorian aztán egyre inkább merít ihletet a klasszikus amerikai westernből – és itt most nem csak arra gondolok, hogy például a negyedik résznek az első szakasza szinte gátlástalan módon koppintotta le a John Sturges-féle Hét mesterlövészt. Miután megmentette Baby Yodát, Mando már nem az az érzelemmentes, cinikus karakter, hanem egyre többet moralizál, egyre több az érzelmi kötődés, az aggódás Yoda iránt, illetve a többi szereplő iránt.
Mivel a sorozat részei negyven percnél ritkán hosszabbak, ezért ebbe az időintervallumba kell belesűríteni a történéseket, így a fontosabb események és az akció egy pillanatra sem lankadnak. Az első évad zömében nincs is idő hosszabb dialógusokra, vagy a karakterek jellemét, fontosabb tulajdonságait és a sorozat univerzumához való viszonyulásukat nagyon részletesen bemutatni.
Akit kísért a múlt
Nagy ritkán láthatunk olyan jeleneteket, amely a főhős múltjába enged bepillantást, viszont a sisakját szinte végig viselő „Mando” azért morálisan sokkal inkább összetettebb és ennek köszönhetően szerethetőbb karakter is, mint Boba Fett, akit egyébként maga George Lucas saját bevallása szerint is egy eléggé hézagosan felskiccelt Clint Eastwood-féle fejvadász klónjának találta ki még a Birodalom visszavág forgatókönyvéhez. A főhős története a Mandalorian első évadjának legutolsó részében teljesedik ki, amikor a sorozat készítői végre olyan információkról lebbentik fel a fátylat a múltjával, származásával kapcsolatban, amelyről korábban csak utalásokat, egészen rövid, szándékosan zavaros jeleneteket láthattunk.
A The Mandalorian ugyanakkor szinte az egész évad során nagyon egyszerű történeteket mesél el, kritikusabb elemzések szerint a videojátékok leegyszerűsített sémájára felhúzva: csupán egy küldetést és pár főküldetést kell végrehajtani, mielőtt Mando az éppen aktuális sorozatrész végén elrepülne űrhajóján az állandóan vele lévő, rendkívül „cuki” „Baby Yodával”, akiből már a közösségi média igazi mémet gyártott.
Come on Baby Yoda, light my fire
Ahogy maga Mando (Boba Fett mintájára) a Clint Eastwood-féle westernhős esszenciája, úgy „Baby Yoda” külsőjét, mozgását, gesztusait és mimikáját is úgy alakították ki, hogy alapvetően rezonáljon a „cukiskodásra” fogékony nézőben, miközben valahol előhívja a többé-kevésbé rejtett szülői ösztönöket – különösen a női nézőknél.
Ez a sorozatnál egyébként az Erő igazi elmetrükkjeként hat, hiszen míg a macho westernfilmek férfisztereotípiáit, a sztoikus, cinikus, állandóan sisakot viselő hős karaktere leginkább a férfiközönségnek szól, addig az aranyos kis Yoda a nők anyai ösztöneire apellál és teszi vonzóvá számukra is a sorozatot.
-BadSector-
The Mandalorian
Rendezés - 8.4
Színészek - 7.8
Történet - 7.4
Látvány - 8.5
Hangulat - 8.2
8.1
KIVÁLÓ
Ahogy maga Mando (Boba Fett mintájára) a Clint Eastwood-féle westernhős esszenciája, úgy „Baby Yoda” külsőjét, mozgását, gesztusait és mimikáját is úgy alakították ki, hogy alapvetően rezonáljon a „cukiskodásra” fogékony nézőben, miközben valahol előhívja a többé-kevésbé rejtett szülői ösztönöket – különösen a női nézőknél. Ez a sorozatnál egyébként az Erő igazi elmetrükkjeként hat, hiszen míg a macho westernfilmek férfisztereotípiáit, a sztoikus, cinikus, állandóan sisakot viselő hős karaktere leginkább a férfiközönségnek szól, addig az aranyos kis Yoda a nők anyai ösztöneire apellál és teszi vonzóvá számukra is a sorozatot.