Bayonetta: a PlatinumGames érdeklődik a saját kiadás iránt

A The Wonderful 101 Remastered csak a kezdet. A PlatinumGames mást is szeretne kiadni: a Bayonetta-sorozat lebeg a szemük előtt.

Atsushi Inaba, a PlatinumGames producere és stúdióvezetője a japán IGN-nek elmondta egy interjúban, hogy a Bayonetta-sorozatot is ki szeretnék adni, viszont kiemelte, hogy ez csak egy vágyálom a részükről. Nem jelenti azt, hogy ez meg is történhet, és ez tényleg így van. A Nintendo és a SEGA ugyanis fele-fele arányban rendelkezik a Bayonetta szellemi tulajdona (IP-je) felett.

Ezt azért meg kell magyaráznunk: a SEGA 2008-ban jelentette be, hogy a PlatinumGamestől négy játékot fog kiadni. Ennek egyike a Bayonetta volt – ez 2009 októberében meg is jelent Japánban a PlayStation 3/Xbox 360 duón; a nyugati rajt 2010 januárjának elején volt. (Azóta volt egy PC port is 2017 áprilisában, de a PlayStation 4 és az Xbox One is hamarosan megkapja a boszorkány kalandjait, ugyanis a Vanquish-sel együtt támad február 18-án a két kurrens-gen konzolon.) A Bayonetta 2-ről a SEGA lemondott, és ekkor lépett be a Nintendo. A nagy N finanszírozta a fejlesztést, de cserébe Nintendo Wii U-exkluzív lett a folytatás 2014 őszén. Az első két rész azóta a Nintendo Switchen is játszható, a harmadik felvonás pedig készül a Switchre. (Még nem tudjuk, mikor fog megjelenni.)

És ezért is mondja Inaba, hogy ha a Bayonetta-sorozatot saját maguk szeretnék kiadni, akkor ahhoz jóval több pénz kellene mint a The Wonderful 101 esetében. Úgyhogy lehet ebből még egy Kickstarter, de a SEGA, és még inkább a Nintendo komoly árat követelhet. Itt tuti nem lesz elég 50 ezer dollár (annyiért portolja a PlatinumGames a Switchre a The Wonderful 101-t…), hanem valószínűleg milliós tételekben kellene gondolkodnunk. (És akkor lehet, hogy itt még túlzottan optimisták vagyunk. Lehet az tízmilliós ár is amerikai dollárban.)

Úgyhogy egy PlayStation 5/Xbox Series X verzió csak akkor valósulhat meg a PlatinumGames saját kiadásában, ha megfizetjük az árát.

Forrás: ANN

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu