TESZT – Tizenkét nap. A szürrealista és rémálomba hajló járvány a felületei mögött mutatja meg igazán, hogy mennyire is veszélyes szituációban kellene helytállni – és valahogy pont egy járvány kellős közepén ilyesmiről írni felettébb… félelmetes?

Artemy Burakh és a szülőváros, aminek lakóit meg kellene gyógyítani.

Halál, hal áll

Vannak olyan játékok, amiknél komolyan az javasolt, hogy személyesen átéljük. Nos, a Pathologic 2 is olyan, még úgy is, hogy kb. a történet végén kezdünk egy rossz végkimenetellel, hogy aztán esélyt kapjunk, visszamenjünk a múltba, és ott próbáljuk módosítani a település sorsát egy olyan játékmenetben, ahol a túlélési mechanikák és a nem evilági történet és történetmesélés ötvözi egymást. Napokon belül felüti a fejét a betegség, és rohamtempóban elkezd terjedni. A játékos pedig durr bele, a kellős közepébe, és akkor találja meg, hogy milyen megoldással éljen (és ezt főképp az ajánlott nehézségi szinten kellene, nem pedig a két könnyebben). És nem is nagyon lesz sok nyitott kapu: tényleg ránk ömlik minden. Lehet, hogy a húsban az igazság? Lehet, hogy a földben kellene gondolkodni? Milyen háttérinformációk várnak ránk?

A kapu nyitva van, csak az óra ketyeg, és ahogy rohanunk előre a napokkal, úgy romlik a helyzet: egyre kevesebb NPC lesz egészséges (vagy élő…), nem lesz annyi étel, satöbbi. És akkor még hozzá lehet szépen venni Artemy törékenységét: négy ugrástól is már elfogy a stamina, vagy elkezd a gyomor korogni (és ha alszunk, akkor nem leszünk fáradtak, de éhesek, szomjasak igen – túlélés ez kérem), és ahogy a nem játszható karakterek, úgy mi is belepsztulhatunk az eseményekbe, hogy újra próbálkozhassunk, és itt bontakozik ki nagyon a Pathologic 2, ami kb. a 2005-ben megjelent első rész újragondolásának mondható: a szerepjáték során egyre nehezebb dolgunk lesz. Bizony: itt nincs az, hogy beseggeljük a sorrendet, mert meggyűlhet a bajunk más tényezőkkel is, és emiatt igen, frusztrálónak is mondhatnám a Pathologic 2-t… de mégis, van egy kis varázsa ennek.

Az, ahogy a város haldoklik, és kilátástalanság van, szenvedést kelt. Ezt akarja mutatni az Ice-Pick Lodge játéka, és ezt olyan gyönyörűen eléri, hogy beszippant. És akkor gyorsan eltelik egy óra, vagy kettő, és ez biz’ egy erős játék ismertetőjegye – képes lekötni, és ehhez nem kell neki hiperszuper mikrotranzakció vagy fizessmégajátékértazalapárontúl DLC. Édesapánk halálának körülményeit felderíteni nem kell félnetek, jó lesz – és mindezt belső nézetből tehetjük, ami megemeli az immerziófaktort. Ja, és akkor még a mellékküldetések és háttérsztorik révén az a bizonyos újrajátszhatóság is felsrófolható (egyszerre minden nem megy). Ja, és azt eddig még nem is említettem, hogy a nehézségi szinten túl több tényezőt is finomhangolhatunk, így például az életerőnk elvesztésének sebességét is lehet módosítani. És bármikor módosíthatjuk a nehézségi szintet.

Hol áll a halál?

A Pathologic 2 hangulata hihetetlenül jó. Egyszerűen nagyon eltalálták – így kell játék formájába önteni a társadalom lebomlását. A környezet is remekel, és bár vannak láthatatlan falak (ejj, a technikai hibák azért itt sem maradtak el), a soundtrack, sőt, szerintem a szinkron is kiemelkedő szinten van. És ezeket hallani is fogjuk, ugyanis a várost direkt úgy tervezték meg, hogy elveszítsük a fonalat, ami az idő elleni küzdelemben abszolút ártalmas tud lenni.

És akkor még ott van a párbeszédes rendszer is, ahol igen, több opciónk van (és az, ahogy a karakterek minket néznek, hasonlít a The Council karaktereinek ábrázolására), és a rombusszal, színnel jelölt opciók befejezik a párbeszédet, és megváltoztathatják a végkimenetelt is – már a történet legelején is hallhatjuk, hogy beszéljünk hozzá, nem hozzá. Ez pedig a kétségbeesést tolja feljebb. A grafika elmegy, láthattunk már jobbat is – talán ez lehet a Pathologic 2 másik gyenge pontja, és a harmadik talán, esetleg az, hogy ha a fejlesztők által nekünk szánt alap szinten ülünk neki, akkor egy kicsit nehéz lesz.

Hol a halál áll

A PlayStation 4-es verzió, ami nemrég jelent meg, még egy kicsit bugos, és teljesítményében is egy picit problematikusnak nevezhető. Főleg az alap PS4 küszködik az Ice-Pick Lodge produktumával. Arra a verzióra én szívem szerint egy 7,5-est adnék. A PC-s verzióra pedig egy jószívű 8,5-et, mert a harcolás nem tűnt valami kifinomultnak, sőt, inkább idegesítő volt – ez tudtommal nem a Mike Tyson’s Punch-Out a NES-en (de legalább itt nem nagyon van olyan, hogy jaj egy ütéssel teljes HP-ről padló). De ha ezen, illetve az alapból könyörtelen nehézségi szinten túltesszük magunkat, egy korrekt játékot kapunk, amit nagyon bátran ajánlhatok mindenkinek, főleg mostanában.

Úgyhogy ez egy abszolút ajánlott vétel, igaz, a PlayStation 4-es verzió kiadási dátuma (március 6-a) picit szerencsétlen véletlennek tűnik. Összefoglalva: soha nem leszünk teljes mértékben olyan helyzetben, hogy minden az irányításunk alatt lesz. Komoly áldozatokat kell hoznunk, és közben mi magunk is áldozattá válhatunk – úgyhogy tessék otthon maradni és játszani. Akár ezzel is.

-V-

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Kiadó: TinyBuild

Fejlesztő: Ice-Pick Lodge

Stílus: Túlélő horror/kaland/RPG

Megjelenés: 2019. május 23. (PC, Xbox One); 2020. március 6. (PlayStation 4)