MOZI HÍREK – Pár napja hagyott el minket a zeneszerző-legenda, Ennio Morricone, és mi még most is alig tudjuk magunkat túl tenni a veszteségen. Mi most ezzel a híres westerntrilógiával búcsúzunk tőle, amely mindegyikét HD (720p) minőségben megnézhetitek nálunk, a Youtube-nak hála. A filmeket angol nyelven lehet megnézni, angol, vagy más felirattal (a magyar sajnos nincs köztük).

Ennio Morricone hosszú karrierje rendkívül hosszú karrierje sorján annyi klasszikusnak szerezte a fülbemászó melódiáit, hogy túl hosszú lenne mind felsorolni, ugyanakkor nagyon sokan a westernzenéi kapcsán emlékeznek rá leginkább. Mi most karrierjének kezdeti korszakából idézünk, e három westernlegendával: a Sergio Leonéval való együttműködésük három mestermunkájával, az ún. dollártrilógiával, az Egy maréknyi dollárért, a Pár dollárral többért és A Jó, a Rossz és a Csúf című filmtörténeti klasszikusokkal.

Egy maréknyi dollárért (1964)

Az Egy maréknyi dollárért (eredeti olasz címe Per un pugno di dollari) című filmet a spagettiwesternek atyja, Sergio Leone rendezte és az akkor még majdhogynem ismeretlen Clint Eastwood játszotta a főszerepet. Ez a film egy új műfajt hozott létre, amit azóta is spagettiwesternnek hívnak. A filmnek két folytatása készült, a Pár dollárral többért és A Jó, a Rossz és a Csúf, így ezt a trilógiát Dollár-trilógiának nevezik.

A film Kuroszava Akira kultfilmjének, A testőrnek (1961) a remake-je. A United Artists stúdió reklámkampányában úgy nevezte az Eastwood alakította szereplőt, hogy a Névtelen férfi.

Ez volt az első, külföldön készített westernfilm, amelyet Amerikában is bemutattak. A stáb éppen ezért tartott attól, hogy a filmnek nem lesz nagy sikere, ezért megváltoztatták a nevüket a filmben látható stáblistán.

A filmet Spanyolországban, főleg Hoyo de Manzanaresben forgatták, Madridhoz közel, részben pedig – két folytatásához hasonlóan – a Tabernas-sivatagban, a Cabo de Gata-Níjar Natúrparkban, Almeríához közel.

Pár dollárral többért (1965)

Az 1965-ös olasz-spanyol-NSZK spagettiwesternt (olasz címe: Per qualche dollaro in più), amelyet Sergio Leone rendezett, és a főszerepre ismét Clint Eastwoodot kérte fel. Ez Leone Dollár-trilógiájának második „meséje”, amelyet Amerikában két évvel a film befejezése után, 1967-ben mutattak be.

Az Egy maréknyi dollárért sikere után több filmgyártó azt kívánta Sergio Leonétől és újdonsült producerétől, hogy készítsék el a folytatást. Így meg kellett kérniük Clint Eastwoodot, hogy ismét játssza el a Névtelen Férfi szerepét. Eastwood azonban akkor még nem látta az első filmet, így nem nagyon állt készen arra, hogy szerepeljen a folytatásban. Mivel az Egy maréknyi dollárért angol változata még nem készült el, Leone egy olasz kópiát mutatott meg Eastwoodnak, aki erre ismét elvállalata a szerepet.

Miként az előző részt, ezt a filmet is Almeríában forgatták.

A tervező, Carlo Simi megépítette El Paso városát a sivatagban. Ez a díszlet még sok spanyol és olasz western számára jött jól és az 1970-es évek közepéig használták. A helyszín azóta is turistákat vonz oda. Agua Caliente városa, ahova Indio és társai a bankrablás után menekülnek, Albaricoques, egy kis falu a Nijar síkságon, nagyon hasonlít a mexikói falvak szerkezetére, ezért is használták fel a filmesek, viszont itt nem forgattak más spagettiwesternt, mivel a lakosság nem járult hozzá.

Érdekességek

• Leone eredetileg Lee Marvint akarta Mortimer ezredes szerepére.
• Mint az előző filmben, Eastwood itt is a Névtelen Férfit játssza, ám itt most nem Joe-nak neveznek el mások, mint az előző részben, hanem Mancónak.
• Eastwood poncsója a három film forgatása alatt egyszer sem volt kimosva, foltozva viszont igen, mivel az előző film folyamán hét golyó is érte a ruhadarabot és Eastwood ugyanazt viselte ebben is. A filmben ezért jól láthatók a megjavított területek.
• Gian Maria Volonté ebben a filmben is szerepel, noha az első részben Joe lelőtte az általa megformált szereplőt. Ez is azt bizonyítja, hogy a „Dollár-trilógia” mindhárom része egymástól különálló történet.
• Mario Brega, aki már az előző részben is fontos szerepet játszott, újra felbukkan és ismét egy mexikói verőlegény, Niño szerepében. Niño félszemén hályog van és sebhelyesarcú, ezt a külső hatást sminkkel és kontaktlencsével érték el a trükkmesterek. A trilógia utolsó epizódjában, A Jó, a Rossz és a Csúfban Brega Wallace jenki tizedes szerepében ismét egy termetes keményfiút játszott, aki ugyanúgy sebhelyes és félszemű. Mindehhez természetesen az előző film kellékeit használták.

A Jó, a Rossz és a Csúf (1966)

A Jó, a Rossz és a Csúf (eredeti cím: Il buono, il brutto, il cattivo, azaz „A Jó, a Csúf és a Rossz”; angol címe: The Good, the Bad and the Ugly) 1966-ban bemutatott egész estés olasz spagettiwestern, amely a Dollár-trilógia befejező darabja. A forgatókönyvet Luciano Vincenzoni, Sergio Leone, Agenore Incrocci és Furio Scarpelli írta, a filmet Sergio Leone rendezte, a zenéjét Ennio Morricone szerezte, a producere Alberto Grimaldi volt, főszereplői Clint Eastwood, Lee van Cleef és Eli Wallach. A forgatókönyvet Agenore Incrocci, Furio Scarpelli, Luciano Vicenzoni és Sergio Leone írta Vincenzoni és Leone könyve alapján. Az operatőr Tonino Delli Colli, a zeneszerző Ennio Morricone volt. A film a Dollár-trilógia befejező darabja, amely az Egy maréknyi dollárért (1964) és a Pár dollárral többért (1965) című Leone-filmeket követte. Az Arturo González Producciones Cinematográficas, S.A, a Constantin Film Produktion és a Produzioni Europee Associati készítette. Olaszországban 1966. december 15-én, az Amerikai Egyesült Államokban 1967. december 23-án, Magyarországon feliratosan 1979. november 29-én mutattak be a mozikban. Két magyar szinkronos változat is készült belőle, amelyből az elsőt az MTV 1-en 1986. január 18-án, a másodikat az RTL Klubon 2002. augusztus 1-jén vetítették le a televízióban.

A filmet Leone másik klasszikusa, a Volt egyszer egy Vadnyugat (1968) mellett nemcsak a spagettiwestern, hanem az egész western műfaj legnagyobbjának tartják, de az egyetemes filmtörténetben is óriási a jelentősége: az erőszak nyílt ábrázolása, zenéje, technikai, főként operatőri megoldásai úttörőek voltak és nagy hatást gyakoroltak a későbbi filmkészítőkre; emellett a színészi játék is kimagasló színvonalú. A film napjainkban is a popkultúra része és a mai filmben is érezteti a hatását, Quentin Tarantino alkotásaiban szinte kivétel nélkül utalást tesz a spagettiwesternre, azon belül gyakran az általa a „filmtörténet legnagyobb teljesítményének tartott A Jó, a Rossz és a Csúfra, és több filmje egyenesen a western műfajába sorolható.

Fogadtatása

A film Olaszországban 1966. december 23-án, az Egyesült Államokban december 29-én debütált, és 6,1 millió dollár profitot hozott. A filmet sokan kritizálták az erőszakos jelenetekért. Leone a sok erőszakot így magyarázta „az öldöklés azért van ennyire eltúlozva, mert egy olyan filmet akartam csinálni, amely az átlagos westerneknek egyértelmű szatírája. (…) A vadnyugatot egyszerű, erőszakos emberek formálták, ezt az erőt és együgyűséget próbálom visszaadni a filmjeimben.” Mindazonáltal a filmet a western stílus egyik legjobb képviselőjeként tartják számon, és Quentin Tarantino „minden idők legjobban megrendezett filmjének” és „a filmtörténet legnagyobb teljesítményének” nevezte, valamint többször is kijelentette, hogy ez a kedvenc filmje.

A film remekül ötvözi a keserű iróniát és a fekete humort. Ez jól megmutatkozik az Eli Wallach által mesterien megformált Tuco karakterén keresztül, aki egyrészt szimpatikus személyiség csalafinta leleményességével vagy bárgyú, buta viselkedésével, amely bajba is sodorja. Mindamellett ellenszenves alak, mivel a filmben elhangzik néhány rémes bűntette is (gyermekmolesztálás), sőt a Névtelen főhőst alaposan megkínozza a sivatagban való céltalan csatangolással. Ez a személy nyilván rászolgál arra a brutális verésre, amely Wallace tizedes részéről éri, a néző mégis sajnálja őt, ahogy azok a déli katonák, akiket arra kényszerítenek, hogy a kínvallatás ideje alatt egy melankolikus hangzású, szép balladát énekeljenek, noha nem tudják, hogy a bajtársuknak hitt Tuco valójában közönséges bűnöző.

A film megjelenése Magyarországon

A Jó, a Rossz és a Csúf először 1979. november 29-én került vetítésre a magyar mozikban. Itt is, ahogy az előző két rész esetében a Mokép hozta forgalomba, viszont a nagy különbség, hogy ez a film szinkronosan pergett le a mozitermekben a premierjekor. 1986 elején a Magyar Televízió levetítette a filmet, amely szintén szinkronos verzióban került sugárzásra. Az 1980-as évek vége felé az InterVideo megjelentette a film VHS kiadványát a videótékák számára, amely ugyancsak szinkronos változatban volt látható és egy teljes képernyős kópiát tartalmazott. Az 1990-es évek vége felé az RTL Klub egy új, második szinkront készíttetett a filmhez, amelyet a TV2 is levetített a 2000-es évek végén. Érdekes módon a film még nem látott napvilágot DVD formátumban Magyarországon, viszont az InterCom Zrt. 2009-ben kiadta Blu-ray változatát, amely a második szinkront illetve egy szélesvásznú kópiát tartalmaz. Erre a kiadványra került rá a film bővített változata, mely közel fél órával hosszabb, mint az eredeti verzió.

Érdekességek

• Tuco (Eli Wallach) megverése Angyalszem kunyhójában jóval részletesebb volt, de akkoriban ezeket a képsorokat nagyon erőszakosnak találták, ezért a cenzúra megrövidítette.
• A kínvallatást végző Wallace tizedes (Mario Brega) már az első két részben is felbukkant ugyanilyen formátumú karakter szerepében. A trilógia második epizódjában, a Pár dollárral többértbenis pontosan ugyanolyan félszemű, sebhelyesarcú drabális csatlósnak mutatkozott, mint ebben a filmalkotásban.
• Eli Wallach, mint Tuco alias a Csúf. A színész a valóságban, de akár más szerepeiben sosem volt csúnya megjelenésű, még a negatív szerepeiben is szimpatikus maradt. Viszont, hogy a csúnya ábrázatú ember hatását elérje, ezért igyekezett grimaszokat erőltetni az arcára. A fintoros arckifejezések egész a film végéig jellemzik Eli Wallach arcát, s annál jobban fokozzák a karakter humoros megjelenését.
• Morricone The Ecstasy of Gold című kompozíciója a film kulcsjelenetének aláfestő zenéje, és a nyolcvanas évek óta a film e jelenetének vetítése mellett ezzel a számmal vezetik be a Metallicaheavy metal együttes koncertjeit. Ugyanezt a zenét a Ramones punk rock együttes viszont a koncertjei zárására használta fel.