TESZT – Ez egy korrektnek nevezhető indie játék, ami a fenti címből adódóan többféleképpen is értelmezhető, viszont ezúttal a szerepek meg lettek fordítva, és talán emiatt is fogyott egy hét alatt 200 ezer példányban. Ez már önmagában is érdekesnek hangzik.

Enni kell és enni jó, legyél te ennivaló.

AGGY ENNI

Nem véletlenül használtam egy agyament mondatot egy 2007-es megnyilvánulásomból (linkelni nem fogom), ugyanis a Carrionban (ami cím engem folyton a Magic Box Carillon c. számára emlékeztet…) mi vagyunk a szörnyek egy (kettő, sok) korgó gyomorral, és így fogyasztani kell a túlélés miatt. Valamiféle folytatólagosságot vélek felfedezni az írásos agymenéseim között, ugyanis ezúttal is egy földönkívülit kell irányítani (és a Destroy All Humans! remake-et egy másik THQ Nordicos remake követte…), és sajnos a sztori egy olyan faék szintjével ér fel, ami anno valamelyik budapesti metrót is megállította. Étkezés, menekülés, és azért a visszaemlékezésekben ez kibővül a védelmi ruhás puskás pasikkal és az öltönyös figurákkal, amik jegyzetelik az eseményeket. Ez bizony a PÍÍÍÍROS karakterünket (ha még egy régi videós megjegyzést teszek, akkor folytatom a már egy éve tervezett analízis forgatókönyvének írását…) nem nagyon teszi kidolgozottá, és akkor ne feledjük, hogy párbeszédek sincsenek, így pedig figyelni kell arra, hogy a földalatti laboratóriumban mi a csuda is történt.

A csápjainkkal a felületekre ragadhatunk, ami a közlekedést teszi izgalmassá, és a fizika sem tűnik elhanyagoltnak, a harc pedig abból áll, hogy megragadjuk az embereket, és szépen a szájaink valamelyikéhez húzzuk, de ez nem olyan egyszerű eleinte, sőt. Az ajtókat is velük tépjük le, és valahogy megvan a látványa annak, hogy így kicsápolunk mindent és mindenkit. A passzív képességeket a dobozokban találhatjuk, de lesznek csapdák és védekező mozdulatok is, így például láthatatlanná válhatunk, hogy az esélyeink kiegyensúlyozzák a fegyveres ellenfeleket. A földönkívüli karakterünk három részre bontható, és a képességek miatt stratégiával is foglalkoznunk kell, mert a puzzle-k megoldása időt igényelhet, enni pedig kell, így a versenyfutás az idővel komikus látványt kelthet, amikor felbukkan a mi a fenét csinálunk, mert szerintem annyira nem tiszta, hogy merre is kell menni a továbbhaladás érdekében. Az ellenfelek típusonként más megközelítést igényelnek. Ettől függetlenül a játékmenet többnyire szórakoztatónak mondható, ám mégsincs ott az, ami miatt hosszabb távon ez a játék ott marad a PC-nken (esetleg az Xbox One-unkon, vagy a Nintendo Switch-ünkön).

Carry on my wayward son

Ennek a dalszöveg-idézetnek is lesz értelme, de először is hadd fejezzem ki azt, hogy a checkpointok elhelyezése nem tűnik olyan nagyon megfelelőnek. Nem nagyon lesz rájuk talán igény, de szerencsére ott vannak. Eddig még nem is beszéltem talán a játék erősségéről – a látványról. Nem, nem kiemelkedően szép, de nem is akar az lenni, ugyanis kapásból két olyan játékot is tudok mondani, sőt, most már hármat is, ami nem volt modern kinézetű, de mégis sikeres volt (Undertale, 20XX, A Robot Named Fight, The Messenger, tessék itt egy ráadás is). Az 1980-as évek stílusát idézi, és erre szerintem rájátszik a hangdizájn is, ami jobban érzékelteti a játékossal, hogy most ő van a rossz oldalon (főleg a hangeffektek képesek ezt a lehető legjobban tükrözni), és a soundtrack is nagyon ütős, és ezt most szépen be is rakom ide.

Ennek köszönhetően a hangulat is nagyon jónak nevezhető, viszont ott esik arcra igen komolyan, hogy RÖVID. Nem vicc, akár három óra alatt is végig lehet játszani, és ha még lassúra és óvatosra is vesszük, szerintem úgy is 5-6 óra alatt a végére jutunk, és szerintem nincs újrajátszhatóság sem, így az egész egy egyszeri délutáni összejövetel lesz, több pedig nem.

V + I + I

A Carrion egy hetes, semmi több. A játék rövid, és nem nagyon látom értelmét annak, hogy évente egynél többször elővegyük. Nos, és ennyiért én meg nem venném. Ha tíz euró, 3600 forint alá esik, annyit megér. Jó ötlet megfordítani a horror stílust, de ez nagyon light horror, nem is arra épít, hanem a puzzle/platformer műfajra, és a Phobia Game Studio alkotása nem rögtön a kukába való alkotás lett. Csak sajnos az a baj, hogy a történet abszolút semmilyen, és a checkpointok is többnyire ostobán vannak lerakva, nem beszélve a játék rövidségéről. Mindegy, ennek ellenére ez jó lett, és azért egy hetessel végzi. Metroidvania kicsit egyedibb fejlődési rendszerrel. A 16-bitesnek tűnő vizuális stílus abszolút passzol a Nintendo Switch-re, és nem, a konzolokon nincsen technikai hiba (na az szép is lenne, a játék maga nincs 100 megabyte). Úgyhogy ez egy hetes.

-V-

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!
 

Kiadó: Devolver Digital

Fejlesztő: Phobia Game Studio

Stílus: Horror

Megjelenés: 2020. július 23.