Jön az Adome, az új Mirror’s Edge-klón PC-re és konzolokra [VIDEO]

A spanyol indie fejlesztők játéka, az Adome 2020 őszén kerülhet boltokba, s láthatóan sokat merített az EA kultikus Mirror’s Edge-éből.

 

Már az Adome nélkül is egészen jó kis év áll mögöttünk eddig, már a körülményekhez képest, erre most bejelentették ezt az új spanyol fejlesztést, melyet olyan játékok ihlettek, mint a Mirror’s Edge. A játék egy emlékezetes kalandot ígér akcióval és puzzle elemekkel egy sci-fi környezetben. Mi újat tudtunk most meg a játékról? A Timsea Studios megerősítette, hogy az Adome már fejlesztése végső stádiumában jár, s 2020 őszén meg is jelenhet PC-re, Nintendo Switch-re, PS4-re és Xbox One-ra.

A történet röviden a magányról, a felnőtté válásról s a természettel ápolt fontos kapcsolatról szól.

 

 

A bejelentés egy rövid videó előzetest is kapott, mely betekintést enged a játék világának esztétikájába, melyet Brad Bird filmje, a Tomorrowland (Holnapolisz) inspirált. Itt is hatalmas jelentősége lesz majd a parkour-nek, az Adome-ban is tudunk ugrani, mászni s lógni, vegyítve sok-sok futással, akár falakon áttörve, ellenfelekre lövöldözve. Mindezt ismerős módon belső nézetből megoldva.

A Timsea Studios nagy jelentőséget tulajdonít játéka vizualitásának, mely önmagában mesél magányról, felnőtté válásról és az anyatermészettel ápolt kapcsolatunkról. Ami külön érdekes, ha figyelembe vesszük hősünk mesterséges származását, akit egyébként IB1-nek hívnak. A történet állítólag abszolút meglepő lesz majd a játékosoknak, tele rejtélyekkel egy felfedezésre hívogató világban.

„Szembe kellett néznünk azzal, hogy már lehetetlen visszafordítani a klímaváltozást, így az emberiség létrehozta a Fény Városát, egy hatalmas várost melyet egy kupola véd, itt igyekeznek biztosítani a jövő generációinak túlélését.” – olvasható a hivatalos játékleírásban. „A város első lakóinak megérkezésére vár, a Magvakra (Seeds), gyermekekre, akikről emberi külsővel rendelkező gépek gondoskodtak, s ők is tanították őket.” Mégis, valami hiba csúszik a képbe, és a kisiklott világban annak rendje és módja szerint nekünk kell majd rendet vágnunk.

Forrás: 3DJuegos

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu