A Rocksteady-t is utolérte a szexbotrány

Batman nem örülne – ez a cég is tele van szexuális zaklatással és egyéb visszaélésekkel – a Rocksteady csapata tárgyként kezeli a nőket.

 

A brit Rocksteady stúdió pár napra van attól, hogy Suicide Squad: Kill the Justice League című új játékát bemutassa a nagyérdeműnek. Ez nagyszerű is lenne, hiszen több év eltelt már a csapat legutóbbi Batman-játéka, az Akham Knight óta, azonban sajnos nem minden hírünk jó hír.

Mint a The Guardian jelenti, a Rocksteady is szexbotrányba keveredett, mikor is lelepleződött, hogy a cégen belül tomboló zaklatások és visszaélések ellen nem tett az égvilágon semmit. A lap azt írja, hogy 2 évvel ezelőtt londoni stúdiójának több mint a fele aláírt egy levelet, melyben azzal vádolták meg a céget, hogy nem tesz semmit a szexuális zaklatás és helytelen magatartás megfékezéséért a munkahelyükön.

A levelet 2018 novemberében írták, és 16 női munkatársból 10 aláírta. Benne összefoglalták, hogy min kellene változtatni, amit a cég addig nem tett meg: „bántás, inzultusok és tiszteletlenség a transznemű közösség felé”, akárcsak „zaklatás célzásokkal, pletykákkal, nők testrészeinek bámulásával, nem odaillő megjegyzésekkel az irodahelyiségben.”

A panaszokra egy 1 órás tanácskozással válaszolt a cég.

Látszólag a csapat egyetlen válasza a náluk uralkodó légkörre egy 1 órás oktató célzatú tanácskozás volt, egy megbeszélés, és ennyi. A forrás megerősíti, hogy több, a levelet aláíró nő már nem dolgozik a Rocksteady-nél, mert nem bírták a vállalat inaktív magatartását, melyet a problémákkal szemben tanúsított. Az egyik aláíró személy azért nyilatkozott a The Guardian-nak, mert biztos benne, hogy a cégnél még mindig tombol a szexizmus, a zaklatás és más, nem munkahelyre való dolgok. (Ne feledjük, hogy mellesleg a hős Batman digitális kalandjaiért felelős csapatról beszélünk…)

Ez az ember azt is elmondta, hogy ez a fajta szexista magatartás a cégtől tetten érhető a Dark Knight játékaiban is, ahol is agyonszexualizált női karakterek jelennek meg Batman mellett, mint Harley Quinn vagy Poison Ivy.

A Rocksteady elismerte a dolgot, s egy szóvivőjük el is mondta, hogy „első naptól kezdve olyan hely kialakításán dolgoznak, amely törődik a munkatársaival, mely tiszteletre és befogadásra épül.”

Úgy tűnik, hogy a brit stúdió kénytelen lesz ezen vádak és a botrány közepette megjelenni hétvégén a DC FanDome eseményen, melyen leleplezik új játékukat, melynek főszereplői a Suicide Squad és a Justice League lesznek… És talán egy bizonyos álarcos igazságosztó is tiszteletét teszi majd… (Nem, nem Zorro…)

Forrás: 3DJuegos

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu