Felvásárolta a Microsoft a ZeniMaxot és egyben a Bethesdát Doomostul, Falloutostul, mindenestül

Olyan franchise-ok kerültek a Microsoft kezébe, mint a DOOM, a Quake, a Fallout, a The Elder Scrolls, a Prey és Dishonored, illetve a jelenleg készülőfélben lévő Starfield is.

Nem kevesebb, mint hét és fél milliárd dollárt fizetett a redmondi cég a másik amerikai nagyvállalatért: a ZeniMax Mediáért, amelybe a Bethesda Softworks is beletartozik. Ezáltal többek között a bevezetőben említett legendás szériák mind a Microsoft kezébe kerülnek.

Ezt a hatalmas atombombát maga Phil Spencer dobta le váratlanul ezen a bepunnyadt hétfő délutánon, a teljesen felkészületlen gamer társadalomra és sajtóra. Ezzel elmondhatjuk, hogy az egész játékipar erőviszonyait átalakíthatja ez a felvásárlás, hiszen ezentúl a nagy Xbox család közé tartozik majd az id Software, a Bethesda Softworks, a Bethesda Game Studios, a ZeniMax Online Studios, a Tango Gameworks, az Arkane, a MachineGames, az Alpha Dog és a Roundhouse Studios is. Iszonyatos mennyiségű videojátékos szakember is igazolt át ezzel a Microsofthoz: nem kevesebb mint 2300 szakember.

Hogy magyar pénzben nézzük az akvizíciót: 7 és fél milliárd dollár az forintba átszámolva kb. 2315 milliárd forint – ekkora összegért még Mészáros Lőrinc is lehajolna kis hazánkban.

Phil Spencer azt még nem jelentette ki konkrétan, hogy az elkövetkezendő Bethesda játékok Xbox-exkluzívok lennének – valószínűleg óvatosan adagolja a sokkoló tényt, mert úgy fogalmazott, hogy már ő is tűkön ülve várja már a cég következő játékainak megjelenését PC-re és Xbox konzolokra egyaránt. Érdekes színfoltja a felvásárlásnak egyébként, hogy az eddig PlayStation 5 exkluzívnak szánt Ghostwire: Tokyo és Deathloop címeknek vajon mi lesz a további sorsa?

Viszont Phil Spencer egy elég egyértelmű példát hozott fel az ő imádott, ősrégi bethesdás emlékei közül: a The Elder Scrolls III: Morrowind PC mellett csupán a legelső Xboxra jelent meg és sohasem készült belőle PS2-es/PS3-as verzió. Ez a „nosztalgikus visszaemlékezés” vajon annak lehet az előfutára, hogy a PlayStation-rajongók bukták a The Elder Scrolls VI-et? Érdekes fordulat lenne, különösen annak tükrében, hogy a Skyrimot ugye az atyaúristenre is megjelentette a Bethesda (legutóbb PlayStation VR-ra)…

Végül meg kell azt is említeni, hogy a Zenimax portfóliójába tartozó játékok bekerülnek az Xbox Game Pass konzolos és PC-s változataiba.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
A mesterséges intelligenciák okosak. Hatalmas mennyiségű adatot tárolnak és dolgoznak fel egy szempillantás alatt, azonnal lefordítják a nyelveket, és még más gépeket is képesek működtetni. Érzelmi intelligenciájuk viszont egyáltalán nincsen. Még.
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu