Az Amazon és az eBay is küszködik a PlayStation 5-tel

Az Amazon az Egyesült Királyságban nem a legjobb állapotban van, ha a Sony új konzoljáról van szó.

Bex April May, egy független újságíró videóra vette a megrendelt PlayStation 5-jének kicsomagolását. Csakhogy nem a Sony konzolja volt a csomagban, hanem egy air fryer, magyarul forrólevegős sütő. Azzal meg nem éppen játszani lehet (még a DOOM-ot se…). Erre az IGN nevében elkezdett nyomozni.

A legtöbb eseten a konzol helyett más tárgyat kézhez kapó fogyasztók arra panaszkodtak, hogy újratixózták a csomagukat (és más anyaggal – az Amazonnak saját márkás, megkülönböztethető szalagja van), vagy a futár tulajdonította el a rendelésüket (egy példáról tegnap írtunk is), de az Amazon is mondott olyat, hogy kiszállították a konzolt, aztán mégsem. May egy ex-Amazon alkalmazottól elmondta, hogy majdnem lehetetlen a raktári dolgozóknak ellopnia bármit is a biztonsági tényezők miatt. (Például egy microSD-kártya eltulajdonítóját fülön tudták csípni.) Minden alkalmazott biztonsági őrökkel felfegyverzett ellenőrző pontokon halad át a kilépéskor, és még a vezetőségnek is egy véletlen számgenerátorral rendelkező forgókapun kell átmennie, így véletlenszerűen ellenőriznek minden tizedik alkalmazottat, akiknek így fémkapun kell átmenniük, és a zsebeiket is ki kell üríteniük.

May másik névtelen forrása pedig arról beszélt, hogy a futárokat le lehet fizetni. Egy olyan cégnél dolgozott, aminek Apple termékeket kellett kiszállítania, és az egyik sofőrt megpróbálták kp-val lefizetni az iPadekért. De az Amazon esetében az útvonaltól a csomagokon át a visszatérésig mindent nyomon tud követni egy app, de a depókon kívül, vagy pont az útvonalon váró bandákat ez nem akadályozza meg a lopásban. Ekkor viszont senki sem segít – lehet hívni a rendőrséget és a pilótáknak szánt segélyszolgálatot is értesíteni kell. Lehet, hogy szervezett lopásról van szó Jeff Bezos cégén belül…? (És akkor a spekulánsokat se felejtsük…) May megkereste a Sony-t, de a cég nem nyilatkozott.

Az Eurogamer pedig arról tudósít, hogy az eBayen nagyon sok listázás van, ami épp a PlayStation 5-öt keresőket hivatott félrevezetni. Erre a cég nyilatkozatában azt mondta, hogy ezeket az eladókat elítéli az eBay, és már azon dolgozik, hogy minden PlayStation 5-ös FOTÓT értékesítőt kirúgjanak a hirdetők közül – ellenük pedig megteszik a megfelelő lépéseket. A drága, nagy érdeklődéssel rendelkező termékek iránt érdemes komolyabban odafigyelni, így el kellene olvasni a hirdetés jellemzését is. Aki pedig nem azt kapja, amit rendelt, az eBay pénzvisszatérítést ajánl, ha a cég platformján ejti meg a tranzakciót.

Az egyik listázás az eBayen azt mondta, hogy egy művészi elképzelést mutat arról, hogy milyen az élete egy PlayStation 5 nélkül, és minden bejövő pénz egy konzol megszerzésére megy, amit viszont olyan személyektől kell feltehetőleg megvennie, akik az interneten leblokkolták a konzolokhoz történő hozzáférést, és így azok, akik a gyerekeiknek, vagy komolyan csak maguknak vettek volna egyet, pórul jártak. (Itt a spekulánsokra gondolt. Ezzel ellenük akart fellépni, és sok ilyen hirdetés bukkant fel.)

Forrás: PSL, PSL

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)