Forbes: a PlayStation 5 nyert, az Xbox Series X egy hatalmas csalódás!

A Forbes nincs valami jó véleménnyel a Microsoft új konzoljáról, miközben a Sony hardverét elismerte.

A Forbes oldalán olvashatjuk Matt Gardener írását, amiben a szerkesztő konkrétan az idei év legnagyobb videojátékos csalódásának nevezte az Xbox Series X-et! Még egy hónapja sincs, hogy megjelent a Microsoft konzolja, azért ez nem éppen fair. De ettől, illetve a pozitív tényezőktől (jó töltési idők és frame rate, dinamikus megvilágítás többek között) függetlenül Gardener szerint a redmondi cég operációs rendszere, az optimalizált játékok hiánya, illetve az Xbox One X viszonylag megfelelő technikai teljesítménye miatt semmi sem kelti fel a figyelmünket az Xbox Series erősebb kiadásában, leszámítva annak dizájnját. Nem tartja izgalmasnak, hanem csak egy elkerülhetetlen frissítésnek a Microsoft ökoszisztémájában.

Ezután Gardener arról beszélt, hogy már a SEGA Genesis (Európában SEGA Mega Drive) esetében is kiemelten fontosak voltak a nyitócímek a konzol életében. Itt is a hiányosságokra tért ki az Xbox Series X-ben: a Halo Infinite-t ki tudja, meddig elhalasztották, és akkor is jó egy évtized után jön csak ki új játék a sorozatban (mintha a Halo 5 2015-ben, a Halo 4 pedig 2012-ben jött volna ki…), és közben a Microsoft tervezi a Fable-t, a Forzát és a State of Decay 3-at, egyiknek sincs konkrét megjelenési dátuma, és a felhypeolt „exkluzívok” (pl. S.T.A.L.K.E.R. 2, Psychonauts 2) csak korábban jönnek ki a Microsoft konzolján – ezt pedig Gardener a legbutább marketinges húzásnak tekinti. Ezután a Sony-t dicsérte, mert a cég megemlítette, hogy pl. a Horizon Forbidden West jövőre fog megjelenni, így konkrétabb időszakot mondtak, mint ahogy a Microsoft tette.

A VG Chartz konkrétabb számokat nyújtott a PlayStation 5 értékesítési adatairól. A site szerint a PlayStation 5 Standard Edition és a PlayStation 5 Digital Edition Európában a megjelenés hete alatt megközelítőleg 723341 példányban kelt el, ami a PlayStation 4 eredményét (706948) felülmúlta. Jó, de mi a helyzet az Xbox Series X-szel és az Xbox Series S-sel? Megközelítőleg 82073 értékesítés. Tehát majdnem 9:1 arány a Sony javára…?!

Az amerikai kontinenseken kicsit más a szituáció: itt a Microsoft két konzolja kb. 150908 eladással büszkélkedhet a megjelenés hetén, ami lepipálta a Sony duettjét (142081 eladás). A teljes értékesítési adatok esetében viszont a PlayStation 5 vezető pozícióban van. Persze mindez nem hivatalos.

De azért Gardener írása erősen egyoldalú volt: a PlayStation 5-tel is vannak bőven gondok – például lefagyhat játék közben, és ez többször is megtörténhet, ami miatt a kábelt is ki kell húzni), bizonyos funkciók (mint a Twitteres képmegosztás) pedig egyáltalán nem működnek. A nyitócímekre is lehet alkalmazni ezt a gondolatmenetet: egy viszonylag niche játék remake-je, amiből kimaradt a ray tracing és az erős haptikus támogatás (Demon’s Souls), egy önálló játékká lebontott DLC (Marvel’s Spider-Man: Miles Morales), és a technikailag első blikkre nem valami különleges, látványával főleg a gyermekeket megszólító játék (Sackboy: A Big Adventure) sem nevezhető olyan erős nyitánynak, főleg úgy, hogy az említett három címből kettő PlayStation 4-en is elérhető.

Vajon a Sony mikor közöl pontos eladási adatokat?

Forrás: PSU, PSL

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu