PlayStation 5: már erőszakba torkol az üzérkedés

Az átverések új szintre emelkedtek: most már erőszakba torkolhat az, hogy egyes személyek nem kevés pénzt akarnak lehúzni azokról, akik a konzol eredeti árának akár többszörösét is fizetnének egy PlayStation 5-ért…

Ez egy francia történet, úgyhogy nem amerikai eseményekről számolunk be. Tehát néhány személy feltett egy PlayStation 5-öt a Leboncoinra (vagy Le Bon Coinra… ez kb. a Jófogás francia megfelelőjének tekinthető, és így nem is kell magyaráznunk, hogy a site mire használható). Persze nem 500 euróért tették fel a konzolt, hanem 650-ért, szóval ez úgy frankó 30%-os haszonkulcsnak tekinthető.

Egy vásárló egy találkozót beszélt meg, és a célpont Melunban a Montaigu körzet lett az összejövetelre. Mindig egy tornyot adtak meg találkozási helyként, és az, aki elment oda a hirdetés után, egy csapdában találta magát, ugyanis a konzol megvásárlása helyett egy rablás áldozata lett a szerencsétlen illető. Csakhogy több személyt is erőszakkal támadtak le: késekkel, baltákkal, pisztolyokkal, vagy akár sokkolókkal is nekiestek a hirdetés iránt érdeklődő személyeknek!

A rendőrség természetesen nyomozni kezdett, és ők meg is beszéltek egy találkozót, amiből egy rajtaütés következett. Mint kiderült, négy gyanúsítottat fogtak el. A 16 és 18 év közötti személyek valószínűleg nem maguk találták ki ezt az egészet, bár ki tudja. Paul Guilbaud, a francia rendőrség megbízottja emiatt fel is hívta a figyelmet arra, hogy ne nagyon dőljünk be a túl jónak tűnő hirdetéseknek. Azt javasolja, hogy a találkozót mindig olyan helyekre szervezzük, ahol gyakran megfordulnak mások is, és ne egyedül menjünk oda. Mindig értesítsük a szeretteinket arról, hogy hova is megyünk, biztos, ami biztos alapon.

Ehhez sokat már nem is nagyon lehet hozzátenni: egyszerűen elképesztő, hogy a konzolhiány (ami a Sony pénzügyi vezetője szerint nem, a Sony Interactive Entertainment vezetője szerint pedig igenis javulni fog az év második felében az ellátás…

Forrás: JVL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu