Jelentős lépéselőnyben van a PlayStation 5 az Xbox Series eladásaival szemben?

Mivel a Microsoft konzolos eladási adatokat hivatalosan már több éve nem közöl (és nem is fog), így más módon tudunk csak valamelyest kézzel fogható adatokkal dolgozni.

Az Ampere Analysis egy új elemzést tett közzé, ami 2021 első negyedévéről (a január és március közötti időszakról) szól. Ebben azt írja az elemző cég, hogy a PlayStation 5 elég erős előnnyel rendelkezik az Xbox Series párossal szemben, ha azok eladásait egymással összevetjük.

Szerintük a PlayStation 5 Standard Editionből és a PlayStation 5 Digital Editionből összesen 2,83 millió fogyott ebben a negyedévben, míg az Xbox Series X és az Xbox Series S ennek kevesebb mint a felét mutatta fel (1,31 millió értékesítés). (Zárójelben még megemlítjük a Nintendo Switch és a Nintendo Switch Lite eredményét, ugyanis így a fair: a nagy N „kapcsolóiból” összesen 5,86 millió egység fogyott az év első három hónapjában, és ez 12%-os növekedés 2020 első negyedévéhez képest!)

Piers Harding-Rolls, az Ampere elemzője szerint mind a Sony, mind a Microsoft súlyos készlethiánnyal küszködik, ugyanis a konzolok alkatrészeiből nincsen számukra elegendő, emiatt pedig nem tudnak több gépet legyártani, így a keresletet egyik cég sem képes kielégíteni (holott ilyenkor, a konzolok rajtja utáni időszakban szokott a legnagyobb lenni), ez pedig oda vezethet, hogy a vásárlók az általuk kiszemelt termék helyett csak azt veszik meg, ami épp a polcon van, és ez többször is a Switch lehetett, viszont ezt úgy is értelmezhetjük, hogy a jelenlegi piaci előny nem biztos, hogy automatikusan nagyobb piaci részesedést jelent „a kékeknek” hosszabb távon. (Itt léphet be a képletbe, hogy ki milyen exkluzívokat kínál.)

De várjunk csak, a Sony azt nyilatkozta a pénzügyi jelentésében, hogy 2021 első negyedévében 3,3 millió PlayStation 5-öt szállítottak ki! Ha leszámítjuk a spekulánsokat, akkor is több százezernyi konzol vár új gazdára. Az pedig nagyon sok a PS5 rajtja után fél évvel!

Forrás: VG247

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu