Hogyan vette meg a Microsoft Tim Schafer stúdióját? Schafer válaszol

A Double Fine felvásárlásának háttérsztorijáról is beszélt a Gamesindustry-nak adott interjújában a kalandjátékokban ügyes Tim Schafer.

 

Nem vicc, Tim Schafer renoméja a műfajban tényleg patinás (Grim Fandango, Day of the Tentacle, The Secret of Monkey Island, Psychonatus…), és 2019 júniusa óta a stúdiója az Xbox Game Studios kötelékébe tartozik. Az interjúban meglepő volt hallani azt, hogy a felvásárlás soha nem is volt tervben, de mindig is nyitottan állt hozzá. A stúdió szellemi tulajdonait (IP-it) mindig is jó kézben tartotta, és az első évek során a technológiájukba is befektettek, hogy ezzel később ne legyen több munka.

Tim Schafer szerint az utóbbi öt évben sok befektetési pénz mozgott a játékiparban, sokszor volt téma a tengerentúlról történő befektetés, és a Double Fine is érdeklődött afelől, hogy mit tehetnék a pénzzel a játékaik vagy a stúdió javítása érdekében. Emiatt elkezdtek sok céggel beszélni, majd összefutottak a Microsofttal, viszont ők nem kicsiben játszanak, így csak a teljes stúdiók iránt tesznek elkötelezettséget.

A stúdió vezetője hozzátette, hogy tényleg nem tervezték, hogy en bloc eladják a stúdiót, de amikor hallották a redmondiak filozófiáját a Mojang megszerzése után (kreatív megközelítésük érintetlen maradt, nem szóltak bele felülről), úgy látta, hogy jól ment a Minecraft csapatának a szekér a Microsoft alatt is, és ez eléggé meggyőző volt a Double Fine tagjainak.

Aztán a Psychonauts 2-ről is beszélt: Schafer úgy látja, hogy a Microsoft sok kreatív szabadságot biztosít neki. Senki sem nyúlt bele a játékba, senki sem kérdőjelezte meg a csapat elképzeléseit. A stúdió teljes egészében úgy állhat hozzá a kreativitásával a dolgokhoz, ahogy csak akar, viszont ha segítségre szorulnának, akkor a Microsoft erőforrásait igénybe lehet venni. Így például a játék könnyű kezelhetősége, vagy a stúdió tagjainak mentális egészségük ellenőrzése esetében Phil Spencerék rögtön segítséget nyújtottak.

Ez egészen jól is hangzik. Az Xbox-exkluzivitás a jövőben a valamit-valamiért elv részeként szerepet játszik, de ezen felül lényegében egy biankó csekket ad a Microsoft.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu