A Sony Interactive Entertainment újabb stúdióval erősített [VIDEO]

Nem, nem arra gondolunk, hogy a nemrég felvásárolt Firesprite megkaparintotta a Fabrik Gameset (ez talán az első ilyen eset, hogy egy Sony-csapat „vásárol be”).

 

Régebben a Sony hivatalosan is bakizott egyet, amikor a japán PlayStation Twitter-fiók gratulált a Bluepoint Gamesnek, mert csatlakoztak a Sony Interactive Entertainment (SIE) kötelékéhez. Ezt aztán a cég gyorsan törölte is, mert akkor még ez nem volt így. A SIE viszont megerősítette a weboldalán, hogy a „kékpontos” stúdió, akiktől közel egy éve a Demon’s Souls PlayStation 5-ös remake-jét, előtte pedig a Shadow of the Colossus PlayStation 4-es felújítását láthattuk, most már tényleg a PlayStation Studios csapatát erősíti.

Marco Thrush, a Bluepoint Games elnöke a PlayStation Blogon azt írta, hogy a csapat 2006-ban alapult a texasi Austinben, és most már több mint hetven fő dolgozik itt (ez a szám pedig növekedni fog). A tizenöt év alatt a kulturális hozzáállásuk változatlan maradt: mindig a lehető legjobb minőségű játékok megvalósításán dolgoztak, de eközben fontos volt, hogy szórakoztató legyen számukra. Thrush úgy látja, hogy a PlayStation Studios hasonló hullámhosszon van velük.

A PlayStation egy ikonikus játékkínálattal bír, és a Bluepointnak eddig nem volt annál jobb, hogy az ipar remekműveit új játékosoknak elhozhassák. A PlayStation Studios tagjaként még magasabbra emelhetik a lécet, és még nagyobb hatású élményeket tudnak létrehozni. Thrush ezután megköszönte a támogatásunkat, és alig várja, hogy a stúdió következő fejezetében még több kiváló játékot hozhasson el.

Thrush az IGN-nek elmondta, hogy a következő projektjük már egy eredeti játék lesz. Tehát nem egy remake, és nem egy remaster. Nem beszélhet még róla, hogy ez pontosan mi is lesz, de a stúdió evolúciójának ez a következő lépése, miután a Demon’s Souls/Shadow of the Colossus remake-ekben részben már eredeti tartalmak voltak. Ez a váltás letesztelte őket, és keményebben a gázpedálra lépnek a következő lépésért.

Akkor sok sikert nekik, de ezt ugye a Sony már korábban elárulta, így a meglepődöttség mértéke alacsony.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu