Vajon ha a Marvel visszahozza a Daredevil szereplőit, azzal kitörli a Netflix-féle kánont?

Egy új pletyka szerint a Marvel úgynevezett soft rebootra készül a Daredevil-el, méghozzá úgy, hogy részben az eredeti Netflix-szereposztást használná.

 

 

Újabb nap, újabb pletyka a Daredevil Marveles változatáról, amely ezúttal azt állítja, hogy a Marvel Studios afféle soft rebootot tervez a félelmet nem ismerő Daredevil-el, a The Punisher-rel, valamint Jessica Jones-al, mindezt úgy, hogy az említett sorozatok szereplőgárdája is visszatérne. Na, mint azt okos ember teszi az ilyen internetes mendemondákkal, úgy ezt is érdemes óvatosan kezelni, mindenesetre az állítás még tovább megy: az MCU ugyanis ugyanazokat a karaktereket ugyanazokkal a színészekkel játszatná el újra, viszont más háttértörténetekkel, azaz egyesek szerint a Netflix sorozatok ezzel gyakorlatilag elveszítenék eredeti státuszukat, azaz kitörlődnének a történeti kánonból. Arról még semmit sem tudunk, hogy a Daredevil vagy Jessica Jones saját sorozatot kap majd a Disney+-on, vagy a nagyvászonra vándorolnak, mindenesetre a Marvel rajongóit mindez talán nem is annyira izgatja, mindaddig míg Charlie Cox, Krysten Ritter és Jon Bernthal visszatérhet.

Habár a pletyka nagyrésze igen homályos, arra vonatkozóan elég konkrét dolgokat fogalmaz meg, hogy mi lesz Charlie Cox Daredevil-jének sorsa, melyről azt állítja, hogy Matt Murdock és bűnüldöző alteregója bizony tényleg szerepet kap majd a Disney+ hamarosan érkező Echo című sorozatában, méghozzá sokkal jelentősebb szerepben, mint holmi cameoszerep. Daredevil állítólag jelentős szerepet kap majd a Hawkeye spin-off sorozatban, melyben Cox legalább 6 epizódban megjelenik majd. Echo karaktere a képregényekben is kapcsolatban állt Daredevil figurájával, szóval nem tűnik hülyeségnek a dolog, ugyanakkor lehet mindez szimpla következtetés is a képegény története alapján.

Ugyanakkor az tény, hogy a Netflix-es Marvel-karakterek visszatérése körüli pletykákból annyi van, hogy egyre nehezebb lépést tartani velük. Csak Daredevil, a Fenegyerek további felbukkanását számtalanszor megjósolták olyan sorozatokban és filmekben, mint az Echo, a Hawkeye, a She-Hulk, vagy a Spider-Man: No Way Home (Pókember: Nincs hazaút), mialatt Jessica Jones, sőt a Kingpin is tiszteletét teszi állítólag több MCU produkcióban. A Daredevil sztárja, Charlie Cox folyamatosan tagadja, hogy megjelenne bármilyen eljövendő Marvel-projektben, a színész ugyanakkor azt mondta: „A válaszom ’No Comment.’… Komolyan nem tudom mi fog történni.” – mondta, mikor visszatéréséről kérdezték.

Egyébként pedig a színész annyira elkötelezett amellett, hogy véget vessen a pletykáknak, hogy még azt is bevallotta, őszintén aggódik amiatt, hogy végül ezek a pletykák hiúsítanak meg valami tervet a Marvel-nél, amelyről ő nem tud. „Mellesleg ha a jövőben történne is ilyen, nem akarok olyasmit mondani, ami aztán jól keresztbe tesz egy együttműködésnek, csak mert a Marvel vezetése látja vagy hallja a nyilatkozataimat.” – tette hozzá a színész. „Nem tudom. Fogalmam sincs. Imádom ugyanakkor azt, hogy a rajongók ennyire szenvedélyesek, s nagyon, nagyon, nagyon meg vagyok hatva attól, hogy ennyien léptek fel online, csak hogy elmondják mennyire szeretnék, ha visszatérnék.

Hát, akárhogy is lesz, nem tehetünk mást mint várunk, hátha a pletykák igaznak bizonyulnak, ha pedig ez történik, az azt jelenti hogy a Daredevil és a The Defenders tagjai előtt is komoly MCU-s jövő áll. A téma után egyébként Daniel Ritchman nyomozott a Knight Edge Media-tól. Köszönjük!

 

Forrás: MovieWeb

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu