FILMKRITIKA – Megnéztünk egy állat-és környezetbarát filmet, melynek címével nem vállalták túl magukat az alkotók: A farkas és az oroszlán kezdete ugyanis vagy nagyon súlytalanul lebegett szemünk előtt: vagy észre sem vettük, hogy ez már nem a reklám helye. Sajtós pályatársaink képesek voltak random kabátokkal komplett félsorokat lestoppolni magunknak ‘ez a rész végig foglalt’ hárítással. Szívesen rájuk küldtem volna Kabát Petit, hogy megruházza őket, de ez igazán orvul hatott volna, és akkor még a filmben megjelenő illegális vadászokról nem is beszéltünk.

Most komolyan, beül valaki egy greenpeacy filmre, ami az állatok szeretetéről szól, úgy hogy néhány sajtós ülőhely híján hazamegy. Szerintem bizonyos állatbarátok nem az élőlényeket szeretik, hanem az embereket utálják. Nekem ez így nem WWF, hanem WTF!

A film alaphelyzete annyira suta, hogy szinte az átverést kerestem benne. Joe bácsiról nem tudunk sokat, de létezik, akárcsak Garfield gazdija. Ő az egyetemen végző Alma (Molly Kunz) nevelő nagyapja, vagy valami hasonló, akit Graham Greene játszik – már a neve is elég zöld-párti. Az ökoszisztéma részeként pulzáló hölgyemény (a név meghatároz!) nagyapja ugyanis elhagyta a földi vadászlest, így pofás ki vízparti kunyhójában Alma veszi át a háztartást.

Persze a kecóhoz már odaszokott egy hófarkas (miért is ne), akiről annyit tudunk/látunk, hogy default fehér (albínó), de hát így jár az aki aranyemberként megvett egy komplett szigetet. Természetes, hogy egyszer majd valaki odasomfordál szalonnáért.

Szimbával nagy a szimbiózis

Nem árulunk el spoliert Gilles de Maistre történetéből (oroszlán későbbi neve Monster lesz #csaxólok), de Almánák ölébe hull a szerencse (háncskosarat a művésznőnek!), amikor találkozik az ‘ ágról szakadt’ oroszlánmacskával.
Még szerencse, hogy eközben a farkas nem hullát hoz haza, hanem eleget téve az élet körforgásának egy vadiúj kölyökkel erősíti a mezőnyt (bio-diverzitást). Adott tehát egy anyafarkas, és két ellentétes színű és egyed a kölyök klubból (ezúttal sárga és fehér színekben). A farkas és az oroszlán konfliktusai mégsem ebből adódnak, hanem hogy a kóbor orvlövészek túszul ejtik (vagy mégsem?) az anyafarkast, aki immár rezervátumban ugatja a ‘holdudvart’.

A szűzies gazdi annyira állatfetisiszta, hogy végig azon gondolkodtam, utazott-e már tömött villamoson, vagy tudja-e mi az a disco-szerelem. Véleményem szerint, aki ennyire az állatokat szereti, ott valami egészséges emberi érdeklődés csak őrlángon pislákol kazánban.

Fájától az Alma nem esik messze

Akár eszünkbe is juthatna a Maugli – a musical ikonikus mondata, itt viszont két ember helyett egykeként osztozik a pofonon Alma, s van az, amikor a szikla adja a másikat. Ennyi gyökér közt én is meggondolnám merre is kapom gumitalp alá a susnyást. A storyline itt már kezd izgalmasabbá válni, mert színészünk egy olyan lány, akit farkasok neveltek, vagy legalabbis őrizték az egészségét, amíg eszméletlenül chill-ezett a tóparton.
Nevelő pótnagyapja – egy legendásan lapos karakter jó asszisztens abban, hogy az állatokat idegen kézre játssza, és innentől nagyjából egy Kis Vuk féle fogvatartást és szabadulási kísérleteket láthatunk. A rappelő hollótól ezúttal megkímélik a nézőt. A film feléig kiszámítható a történet, aztán kapunk kisebb-nagyobb pálfordulatot.

Alma olyan szinten állat-fan, hogy a Greenpeace reklámarca lehetne: nem tartod majd épeszűnek néha, ám valójában jó döntéseket hoz. Azon drukkoltunk, hogy neki is legyen egy ‘szeretője’, de az az érzésünk, hogy nem fért volna be mindez a 6-os körgyűrűbe. Szerencsére egyik négylábúnak sem kenyere a tiltott gyümölcs, így nem harapnak bele az Almába. Annál is inkább, hiszen Alma nagyapja gyűjtötte be a hófarkast, így tehát családban maradt a kis ‘öl-eb’.

Kincskereső kis Kidman

A StudioCanal francia filmje jelenkorunkban játszódik, s bár a térerősségvektorok elkerülik a magánszigetet, azért a GPS tracking-et nem kapcsolták ki a nyakörveken. És innentől kezdődik a mission is possible.
Adott a rezervátum (powered by orvlövészek), az állatFBI, és a vándorcirkusz. A film eszembe juttatja a Lassie hazatér c. kultúrművet, melynek szuperképessége, hogy trailer nélkül is fogod tudni a film végét. A gyártók érdeme, hogy nem operálnak olyan címekkel, mint az Örök testvériség (nem is biztos, hogy az lesz!), de azért lehettek volna kreatívabbak pl. egy ilyen projectnévvel: Tappancsod nyomában. A csajszi tényleg hasonlít Nicole Kidman-ra, én pedig már a többedik dicséretemet söpörhetem be a közcímek miatt (legalábbis remélem).

Érdekes, hogy komolyzenével akarják boldogítani az oroszlánt, én ezektől az etűdöktől (és ‘betűdöktől’) csak még komolyabb lennék. Minden állatnak van gyenge pontja, és az őstigrisről az Jégkorszak óta tudjuk, hogy nem barátja a dihidrogén-oxid (H2O). Így, ha menekülnie kell, akkor nem úszhatja meg a helyzetet oly könnyedén.

Wolfgang, Amadeus, vagy Mozart?

A ‘természetfilm’ többlet-dimenziót akar adni karaktereinek, ami részben sikerül is, de csak részben. A farkas és az oroszlán neve Mozart és Dreamer (álomszuszék) lesz, de ennek szerintem fordítva kellett volna alakulnia a történések fényében. Nincs kizárva, hogy félreemlékszem, de akkor meg nem volt elég súlya a neveknek és annak motívumainak. Már a film címe is inkább egyszerű, mint nagyszerű). A kölykök aranyosak, a felnőtt oroszlán ijesztő – szépen vannak bemutatva (nem találtam arról infót, hogy CGI lett volna, bár a Pi életében rengeteg olyan jelenet volt.  Itt a valóságban is barát a két állat).

A mellékszereplők karakteresek, kivéve a pótnagyapa (nevelő apa?), Mert ő rendesen SlowMo. Nem rántott magával a Respect-ben játszó édesapa sem, de még mindig több mélység volt annak megfáradt, de tekintélyelvű (zsarnok) apjában. Sokszor halljuk, hogy a természetvédelem milyen fontos, de kevesen tesznek érte. Ebből a címből árad az élővilág szeretete. A magyar szinkron szintén hozzáad a vásznon történtek esztétikájához.

Nézz farkasszemet a cirkusszal!

Ez a film bevállalta a csak közepesen izgalmas történetet egy fontos üzenetért cserébe. Sem emberek, sem állatok nem lehetnek kutya-macska viszonyban egymással. Ha viszont befogadunk öl (vagy ölő) ebeket, akkor gondolkodjunk el azon, hogy valóban meg tudjuk-e adni nekik a természet által listázott pótlehetőségeket. Nevelés szempontjából álljunk kapcsolatban hatóságokkal, csak ne a cirkuszosokkal (kivéve, ha Leo és Fred módján lépnek porondra).

A nagy nevelői szeretetben azért ne legyünk farkasvakok, se pedig oroszlánszívűek. Ha pedig több veszélyre vágyunk, akkor inkább Pi életét kövessük nyomon. Egyébként valaki randevúra hívhatná a francia hölgyeményt helyettem, hogy lássa: nem akkora állatok az emberek sem – bár a közönséget elnézve mindez nézőpont kérdése. Mi sarokból néztük, így inkább csak feltételezzük, hogy végig jó volt a fényképezés: bár talán túl sok beállítás készült ‘közeli helyeken’, viszont annál kevesebb ‘dombokon, hegyeken. Viszont annál biztosan jobb nézni a filmet, mint WordPress weboldal-szerkesztőben beállítgatni a rengeteg állatságot (szerintem meg van veszve a szerver).

Kedves Big Bang Média, köszönjük szépen nagyon a lehetőséget, viszont érdemes volna bevezetni a helyjegyeket a sajtóvetítésekre is. Anno Esztergomban a művészmoziban papíron torpedózták be a rublikákat, hogy ki melyik ‘székhelyre’ pályázik. A beszállókártya feltétele a behúzott X lenne. Ennyi retro gamer-ség igazán ember és ‘állatbarát’ lenne:)

Jay P. Sonix