Marvel’s Spider-Man: az Insomniac visszafogta a játék végét!

A Marvel’s Spider-Man utolsó bossfightot az eredeti elképzelésekhez képest visszavágta a stúdió, hogy ezzel ne túlóráztassa a fejlesztőket.

 

A Gamesindustry-n olvashatunk egy interjút Ted Price-szal, az Insomniac Games vezérigazgatójával, aki a Develop:Brighton konferencián vett részt. Itt Price elárulta, hogy eredetileg az egész New York városát átkaroló bossfighttal zárult volna a 2018-ban megjelent PlayStation 4-exkluzív, de ez túl nagy falat volt. Csábítónak hangzott számukra, hogy lehajtott fejjel átrohanjanak a téglafalon, hogy erőből megvalósítsák, de a csapat inkább hátrált egy lépésnyit átgondolván, mi is fontos a játékosoknak (Peter Parker és a korábbi mentor, Octavious doki, azaz Dr. Octopus közötti kapcsolat összeomlása).

A stúdió ekkor átgondolta a bossfightot, és arra jutottak, hogy nem kell fél New Yorkot elpusztítani a két karakter kapcsolatának megsemmisülése miatt, sőt, ezzel az ellentétes hatást érték volna el. Ezért az utolsó csata sokkal személyesebb lett, és a tervezettnél nagyobb érzelmi hatással rendelkezik; mindez pedig megfelelt a rendelkezésükre álló időre. A vezetőségtől jön az engedély arra, hogy korlátokon belül kreatívak legyenek, és ők is tűzik ki a projekt hangnemét. Működés közben pedig Price hihetetlennek tekinti ezt a folyamatot, de folytonos ismétlődésre van szükség, mert idővel a régi szokásaikra kanyarodnak vissza.

Price szerint ez a folyamat ideális, de nem történik meg mindig. A hektikus fejlesztés stresszelő állapota közepette gyakran úgy érzik, hogy nem tudnak lelépni a gázpedálról, de gyakran erre van szükség. A stúdiónak kell az engedély arra, hogy megálljanak egy jobb megoldás kiötléséig ahelyett, hogy mindenen átbulldózerezik magukat a problémákon, ugyanis ez egészségügyi bajokhoz vezethet.

Ez korrekt: inkább átgondolták a játék végét, hogy a fejlesztők ne gürizzenek még többet, és mivel az eredmény annyira jó lett, hogy tavaly a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales kijött PlayStation 5-re és PlayStation 4-re,. majd 2023-ban érkezik PS5-exkluzívként a Marvel’s Spider-Man 2 is…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu