TESZT – Végre megérkezett az Xbox-konzolok húsz éve legendának számító sorozata: a Halo-saga legújabb része az X-szériára is – igaz, csak egy év késéssel. A PC, az Xbox One és a Game Pass felhasználók is abban a megtiszteltetésben részesülnek, hogy a korábbi Halo-részekhez hasonlóan a 343 Industries által fejlesztett Infinite epizódot is megkapják. Ha már a mondás úgy tartja, hogy egy győztes csapaton ne változtass, akkor a stúdió kihasználja ezt a generációváltást, hogy az alapreceptet viszont megváltoztassa, hiszen a Master Chief ezúttal egy nyílt világot kap játszótérként. De vajon tényleg ez a Halo Infinite legfőbb előnye?

 

 

Mielőtt részletesen válaszolnánk erre a kérdésre, vessünk bele magunkat a rendkívül sokféle lehetőséggel kecsegtető menürendszerbe, mely számtalan lehetőséget kínál nekünk, amelyek lehetővé teszik, hogy minden játékos a saját ízlése szerint alakítsa az élményt. A felirat mérete, a felület színei, a látómező, a hangkeverés, a szövegről beszédre történő csevegés, a hangos csevegés szöveggé alakítása és az üzenet megjelenítési ideje csak néhány a több tucatnyi beállítás közül. Érdemes megjegyezni, hogy a kampány indítási felületét úgy tervezték, hogy több játékos is játszhasson, bár a kooperatív mód nem érhető el az induláskor, hiszen csak jövőre érkezik meg, ami nyilvánvalóan rendkívül sajnálatos. Lépjünk túl ezen a hiányosságon, és vegyük fel végre Master Chief páncélját!

 

 

Master Chief a mélypontról indul

 

Valószínűleg már ismered a játék bevezetőjét, amely egy rendkívül rossz állapotban lévő Master Chiefet mutat be nekünk, aki eszméletlen állapotban van egy rosszul sikerült összecsapás után Atriox-szal. Szerencsére az Echo 116 pilóta megtalálja az űrben lebegő hősünket, és talpra állítja. Ezt követi az első csatasorozat a Gbraakon hadihajón, majd a leszállás a Halo Zetán. Ez utóbbi jelenleg a Pariahok kezében van, akiket a vezető Escharum vezet, aki egykor Atriox mentora volt. Ennyit az általános kontextusról, amely természetesen később gazdagodni fog, ahogy egyre több információt kapunk Cortanáról és egy bizonyos Augurról is. Többet nem árulunk el, nehogy elrontsuk a meglepetéseket, de ne számítsatok hihetetlen fordulatokra a történetben. Ha a történet meglehetősen klasszikus marad is, azért néhány nagyon kellemes átvezetőt kapunk, amelyben rendkívül részletes arcanimációkban gyönyörködhetünk. A Master Chiefet kísérő női hologram például minden eddiginél élőbbnek és valóságosabbnak fog tűnni.

 

 

Taktikus, szolid FPS játékmenet, nagyszerű újításokkal

 

FPS-ről lévén szó, a játék legnagyobb erőssége persze egyértelműen az akció. A minden eddiginél taktikusabb összecsapásokban folyamatosan a megfelelő fegyvert kell használnod a megfelelő ellenséggel szemben, és a megfelelő eszközt a megfelelő helyzetben. A fegyverek öt különböző típusúak lehetnek (kinetikus, plazma, elektromos, szilárd könnyű vagy nehéz lőszer), és a Master Chief mostantól öt további felszereléssel rendelkezik, a játékmenetbeli lehetőségek száma tehát számtalan. Ez a „kombinatorikus” aspektus ütközhetne a kétfegyveres korlátozással, de szerencsére a szintek tele vannak fegyvereket felkínáló állványokkal, amelyekből könnyedén válogathatsz.

A fent említett öt kütyü közül kétségtelenül a grappling gun a leginnovatívabb és legérdekesebb extra képesség és egyben újdonság a Halo-saga számára. Nemcsak azt teszi lehetővé, hogy szabadon kapaszkodj bármilyen felületre (megkönnyítve ezzel a mozgást, a felfedezést és a platformozást), de az ellenség felé is tud téged hajtani, hogy rövid időre elkábítsd őket, ideiglenesen eltávolítsd az ellenfél által tartott pajzsot, vagy magad felé húzz egy néhány méterre lévő fegyvert.

Ez sokkal dinamikusabbá teszi a játékmenetet, anélkül, hogy azt éreznénk, hogy már hiányzik a sorozatra jellemző igazi kihívás. A fejlesztőknek sikerült tökéletes kompromisszumot találniuk, különösen a csáklya viszonylag alacsony vonósebességének köszönhetően.

A második legizgalmasabb szerkentyű minden bizonnyal a hordozható fal, mivel ez az egyirányú pajzs megállítja az ellenséges tüzet, de a Master Chiefet átengedi. A fenyegetésérzékelő csak nagyon speciális helyzetekben hasznos, mivel a láthatatlan ellenség jelenlétét is felfedezi. A pajzsgenerátor egyszerű, de hatékony, azáltal, hogy megerősíti a 117-es védelmi szintjét. Végül a hajtóművek lehetővé teszik az oldalirányú kitérő manővereket. Ez minden bizonnyal a legfeleslegesebb felszerelés (a kampány elég későn kínálja fel nekünk), de jelenléte legalább nem zavaró.

Mellékesen jegyezzük meg, hogy a csaták során egy különösen jól megtervezett automatikus mentési rendszer előnyeit élvezhetjük. A mentések valóban elég gyakoriak ahhoz, hogy a játékosnak soha ne kelljen túl messziről újrakezdenie harcot. Ha például egy több ellenféllel vívott csatában megölsz egy különösen erős ellenséget, a játék azonnal elmentésre kerül. A boss fight-ok is elmentésre kerülnek minden fontos szakaszban. És ne ess pánikba, ha a halálod előtt néhány pillanattal (egy lehetetlen helyzetben) megjelenik a „Save checkpoint” üzenet, a játék észreveszi, és magától visszatesz az előző pontra. Tökéletes!

 

 

No de milyen az open world?

 

Ami pedig a nyílt világhoz kötődő játékmenetet illeti, amitől a legjobban tartottam, az sajnos bebizonyosodott: a Halo Infinite Halo Zétája a Ubisoft által kitalált nyílt világok unalomig ismert és agyonhasznált receptjét használja. Így tele van gyűjtögetni valókkal (hangfájlok a narratívához, játékmenetet módosító koponyák, Spartan modulok a kütyük fejlesztéséhez, Mjolnir szekrények kozmetikai tárgyakkal a többjátékos módhoz, Forerunner leletek a szkenneléshez…) és persze használja az ezeréves koncepciót a bázisok elfoglalásáról. Ezeket a helyőrségeket általában néhány tucatnyi ellenséges idegen lény védi, és miután elfoglaltuk a bázist, járműveket rendelhetünk, és ahogy az már megszokott a Halo-részekben, néhány katonát találhatunk, akik készen állnak az Master Chief követésére.

Az elfoglalt bázisok ezután gyors utazási pontként is szolgálnak, és feltárulnak a térképen addig rejtett, a környező érdekes pontok is, amelyek mind újabb mellékküldetéseket, feladatokat is kínálnak: szövetségesek, akiket ki kell szabadítanod, Pariah tornyok, amelyeket el kell pusztítanod, vagy VIP célpontok, amelyeket meg kell ölnöd, és ez utóbbiakkal fejlettebb fegyvereket szerezhetsz. A különböző tevékenységekben való részvételt egy bátorságpontrendszer jutalmazza, a bátorságpontok felhalmozásával egyre több fegyvert, járművet és tengerészgyalogost lehet feloldani az elfoglalt bázisokon.

Ami a nyílt világ kidolgozását illeti: azt két jelzővel tudnánk leginkább illetni: nagyon statikus és élettelen. A legszembetűnőbb példa erre a fák, amelyek meg sem moccannak, amikor rakétavetővel lövöldözöl rájuk, vagy páncélozott járművel rájuk rontasz. Ráadásul a járművek fizikája sokszor nem túl élethű, némelyik túl könnyű, mások pedig túl nehézkes. És mindegyiket hajlamosak megzavarni az útjukba kerülő fák vagy sziklák.

Érdekes, hogy Halo-szériában legkevésbé forradalmi beltéri szintek kidolgozása sikerült most a legjobban. A sagára jellemző hideg színek, valamint egy meglehetősen kellemes gótikus-futurisztikus építészet tényleg rendkívül hangulatos lett. A Halo Infinite azonban megtartja azt a hibát, amely már a Halo Combat Evolvedben is megjelent húsz évvel ezelőtt: egyes helyszíneket szégyentelenül többször is lemásoltak és beillesztettek. Hol van ebben az egészben a next-gen?

 

 

Amitől tényleg „végtelen” ez a Halo…

 

Ha a nyílt világ nem is kínál semmi rendkívüli újdonságot (különösen, hogy viszonylag kicsi és több szigetre van felosztva), a jelenléte mégis üdvözlendő, mert meghosszabbítja az egyjátékos kampány életét. Utóbbit tizennégy óra alatt teljesítettük, a nyílt világ számtalan kihívásait csak mérsékelten teljesítve. Rajtunk múlik tehát, hogy a kalandot egyenes vonalban nyolc-tíz óra alatt végigjárjuk, vagy éppen ellenkezőleg, húsz-harminc órát tölthetünk szabadon barangolva a Halo Zetán.

Ahogy pedig az más open world akció-kalandokra is jellemző: a játék lehetővé teszi számunkra, hogy a végső összecsapás után is folytathassuk a felfedezést. Az élmény meghosszabbításának másik módja természetesen a többjátékos mód, amely az Xbox 20. évfordulója alkalmából november 15-én meglepetésszerűen jelent meg és ráadásul az egyjátékos kampánytól függetlenül, ingyenesen játszható. Hab a tortán, hogy a Spartan Academy-n keresztül botokkal is edzhetünk és a fő kaland bizonyos kütyüit is használhatod, kezdve a grappling pisztollyal.

A fizetős kampány és az ingyenes multiplayer szétválasztása mindenki számára előnyösnek tűnik. Azoknak a játékosoknak, akiket csak a multiplayer rész érdekel, nem kell kinyitniuk a pénztárcájukat, míg azok, akik megvették a Halo Infinite-ot vagy Game Pass-előfizetők, a kaland során eltöltött jó idő mellett kozmetikai bónuszokat is kapnak a többjátékos részhez. Mert, bár az kétségtelen, hogy az újabb generáció kihasználása bizony elmaradt, de azért ez a játék igazán is remek Halo-epizód.

 

 

Mindörökké Halo?

 

A Halo Infinite vajon egy next-gen címhez méltó álleejtő grafikai megvalósítással kápráztatja el a játékost? A filmes átvezető jelenetek kívül nem igazán. A Halo Infinite egy innovatív, újszerű nyitott világot kínál nekünk? Nem, ez a megszokott, megfáradt, klasszikus Ubisoft-recept.

És mégis: a Halo Infinite a saga egyik legjobb epizódja, például amiatt is, mert minden eddiginél taktikusabb harcot kínál, és megköveteli a játékostól, hogy folyamatosan alkalmazkodjon az adott helyzethez. A grappling gun dinamizmust visz a játékmenetbe, anélkül, hogy megváltoztatná annak megszokott nehézségét.

És ha a nyitott világ nem is forradalmi, legalább az az érdeme megvan, hogy olyan melléktevékenységeket kínál, amelyek a fő küldetéseken kívül meghosszabbíthatják a fő kampányt. Mindezt egy sikeres többjátékos mód támogatja, amely ingyenesen, a főjáték megvásárlásától függetlenül elérhető. És mivel ez utóbbi is benne van a Game Passban, a Halo Infinite a Microsoft eddigi legütősebb karácsonyi ajándéka a rajongók számára.

-BadSector-

---

Kiadó: Microsoft

Fejlesztő: 343 Industries

Stílus: Open world FPS

Megjelenés: 2021. december 8.

-BadSector-