„Nem így képzeltük az Xbox Live jövőjét!” – Az Xbox egykori dizájnere felszólalt az online zaklatás ellen

Az Xbox-guru felháborodását az a felkapott videó váltotta ki, amelyben egy streamert Halo Infinite-játékostársai sértegetnek.

 

 

Az első Xbox-konzol egyik tervezője, Seamus Blackley reagált egy női Halo Infinite-játékos által posztolt, rövid idő alatt népszerűvé vált videóra, melyben a csapatától kapott, nemére utaló sértéseket hallhatunk.

„Lehetőség van rá, hogy megtisztítsuk az online környezetet [a zaklató magatartástól]. Meg kell tenni.” – Seamus Blackley

Blackley, miután meglátta a közösségi médiában a streamer Grenade Queenről posztolt videót, hangsúlyozta, hogy ennek „véget kell vetni”. Az egykori dizájner kifejtette, hogy a játékosok, a fejlesztők és a konzolgyártók együttműködésére van szükség a változáshoz. „Ez nem az Xbox live jövője, amit elképzeltünk” – tette hozzá.

Miután a videót megosztotta a világgal, Grenade Queen a következő kommentárt fűzte hozzá: „Egyetlen nőnek sem kellene ezzel szembesülnie, ha éppen egy rossz meccse van tisztességes játékosok ellen” – mondta. Elmondása szerint, amit a felvételen látunk, az csak egy töredéke az összes sértésnek, amit az Xbox játékos-közösségben kapott.

Grenade Queen videóján, amely már több mint 600 000 megtekintésnél tart, látható, ahogy csapata két tagja elkezdi inzultálni őt, mondván, hogy az játék „nem neki való”, és hogy jobb lenne, ha Xbox-stream helyett inkább vetkőzne Twitch-en. „Észrevetted, hogy Master Chief sosem volt nő?” – tette hozzá egyikük.

Blackley végezetül megemlítette, hogy mindez nem újdonság, és tudja, hogy az érintettek dühösek, mivel már régóta nem tett senki semmit a helyzet megoldása érdekében. „Ez csak még jobban motivál, hogy megtisztítsuk ezt a[z online] környezetet” – mondta. „Ezt meg kell tenni.”

Forrás: Twitter

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu