FILMKRITIKA – Becsomagolhatod akár öt tonna fan service-be, egy rossz film akkor is rossz film marad. Ezt tapasztaltuk ismét meg A Kaptár – Raccoon City visszavár című szigorúan ZS-kategóriás „alkotás” nézése közben, mely során komolyan visszasírtuk a jobbféle Paul W.S. Anderson és Milla Jovovich-féle filmeket.

A népszerű műfajok franchise-ai sosem halnak meg igazán; mindig készen állnak arra, hogy mutálódott, modernizált formában feltámadjanak a sírból. Ez a helyzet a Capcom zombis videojátékainak adaptációival is. Hat játékfilm után, amelyeknek Milla Jovovich volt a főszereplője (a legtöbbször Paul W.S. Anderson, a férje rendezésével), A Kaptár – Raccoon City visszavár című filmmel a halottak ismét feltámadnak a filmvásznon. Milla tehát már sehol, viszont a készítők azzal kecsegtették a rajongókat, hogy ez az új film az interaktív forrásanyag leghűségesebb adaptációjára törekszik. Sajnos, attól még, hogy Johannes Roberts író-rendező rengeteg fan service-szel próbál kedveskedni a rajongóknak, a koherens cselekmény és a valódi félelemkeltés és ijesztgetés úgy hiányzik belőle, mint zombiból az értelem. Ha ehhez hozzávesszük az ócska CGI-effekteket, akkor sajnos ez a Resident Evil-film is halott.

Fiatalkori traumák

A Capcom-sorozat első két címének karaktereit és helyszíneit ötvöző „Resident Evil: Welcome to Raccoon City” egy visszatekintéssel nyit, amely a testvérek, Claire és Chris Redfield fiatalkori élményeit mutatja be egy árvaházban, amelyet az Umbrella Corporation, egy gonosz Big Pharma konglomerátum vezet, amely uralja a középnyugati Raccoon City nevű kisvárost. Ez a prológus Roberts meséjének hátralévő részében időnként visszatér, és fontos szerepe van benne egy gonosz tudósnak, William Birkinnek (Neal McDonough) bemutatásának, egy jövőbeli deus ex machina létrehozásának, valamint Claire traumatikus megpróbáltatásaira való utalásoknak, amelyek egyébként sohasem magyaráznak meg semmit kellőképpen. Ez a fajta hanyagság jellemző a filmre, például akkor is, amikor a felnőtt Chris-t (Robbie Amell) állandóan reménytelen őrjöngő zombiáradatba sodorja, hogy aztán olcsó vágásokkal varázslatos módon megszabadítsa a veszélytől.

Kliséhegyek

A Kaptár – Raccoon City visszavár egy „biológiai veszélyekkel” teli 1998-as éjszaka során játszódik, és Chris és nővére, Claire (Kaya Scodelario) összefonódó sorsát mutatja be – utóbbi azért tér vissza Raccoon Citybe, mert egy chatszobatársa azt állítja, hogy az Umbrella rosszban sántikál. Ez igaznak is bizonyul, és nem telik el sok idő, mire a lány egyszerre újra találkozik az tőle elhidegült Chrisszel (aki a szülővárosukban maradt), majd rövidesen elszakad tőle. Nem sokkal ezután Chris és taktikai kommandós haverjai – a kemény Jill Valentine (Hannah John-Kamen), a pimasz Albert Wesker (Tom Hopper) és a jellegtelen Richard Aiken (Chad Rook) – elindulnak a Spencer-kúriába, hogy megkeressék eltűnt Bravo-csapatbeli társaikat.

Miközben a kísérteties kastélyban nyomoznak, addig Claire társul az újonc zsaruval, Leon S. Kennedyvel (Avan Jogia) és Brian Irons rendőrfőnökkel (Donal Logue), akit Logue örökké ordító közhelyes kliseként testesít meg. Ez a csapat együtt feleannyi karizmával sem rendelkezik, mint Jovovich egyedül, bár mentségükre szóljon, hogy Roberts forgatókönyve alig törődik azzal, hogy legalább egy hangyányi jellegzetes karaktert adjon nekik.

Az első két Resident Evilt kavarjuk össze, ez lesz belőle

A játékosok hamar felismerik, hogy Roberts két szálon futó narratívája a „Resident Evil” (Chris küldetése) és a „Resident Evil 2” (Claire szála) kombinációja. Rengeteg egyéb apróság van elszórva, hogy a die-hard rajongók kedvében járjanak, például az indítás a kamionsofőrrel és a hamburgerrel, egy Tyrant megjelenése, földalatti laboratóriumok és titkos átjárók, amelyekhez rejtvények megoldásával lehet hozzáférni, valamint a lassan mozgó zombik, amelyek hirtelen rontanak rá a leendő áldozatokra. A felszínes hitelesség azonban nem tudja ellensúlyozni az idegtépő feszültség hiányát – amit a játékos a Capcom játékokban bőségesen megtapasztalt. Roberts jump scare-jei amatőrök, és ami még rosszabb, ő és Maxime Alexandre operatőr csak egyetlen idegtépő látványt varázsolnak elő: egy kisgyerek és egy anya látványát, akiknek ugyanaz a hátborzongatóan üres tekintetük és gyorsan ritkuló hajuk van. Még maguk az élőhalottak is unalmas bandákban randalíroznak, összekent, vénás arccal, tátott szájjal és sok-sok hörgés és üvöltés közepette.

Roberts annyira el van foglalva a két történetszál közötti váltogatással, hogy a feszültség építésére már nem jutott energia. Pedig láthatunk egy egészen ügyesen induló; ígéretes jelenetet, amely során egy hibás öngyújtó miatt csak állandó megszakítással látható egy közeledő, vérszomjas zombi, ám a jelenet gyorsan átcsap a szokásos kaotikus harcba, nehogy már egy pillanatra is megijedjünk.

Számos robbanás és a csapat egyik tagjának árulása után Chris és Claire egyesítik erőiket, hogy biztonságba helyezzék magukat. Ennek ellenére a „Resident Evil: Welcome to Raccoon City” túlélőhorror tétje sajnálatosan alacsony, mivel minden egydimenziós marad, legyen szó a zombiveszély eredetéről és céljáról (a T-vírusról csak érintőlegesen esik szó), Chris és Birkin pótapai kapcsolatáról, Jill Albert iránti vonzalmáról vagy magáról Raccoon Cityről, amiről nem tudunk meg semmit és nem láthatunk belőle szinte semmit, pedig érdekes lett volna egy valódi közösség bemutatása. Persze, ez a nagymértékű vázlatosság a leegyszerűsített sztori része, de attól még a filmhez lehetett volna egy épkézláb forgatókönyvet írni.

Rebuta

A Kaptár – Raccoon City visszavár egy harmatgyenge reboot és egyben egy kihagyott ziccer is. Hiába a sok fan service, ha a hiteltelen, amatőr alakítások, a rosszul megírt forgatókönyv, tele béna dialógusokkal, összecsapott karakterekkel és kliséhegyekkel, és az ijesztgetés nélküli, zűrzavaros események sokasága révén egy újabb csalódás csak a játékok és a horrorfilmek rajongóinak egyaránt.

-BadSector-