A Google állítólag úgy akarja megmenteni a Stadiát, hogy technológiáját potenciális partnereknek kínálja fel

TECH HÍREK – Úgy hírlik, a Google állítólag már tárgyalásokat folytat a szektor más nagy szereplőivel, köztük a Capcommal és a Bungie-val a Stadia jövőjéről.

 

 

A Stadia nem aratott akkora sikert, mint amit a Google remélt tőle. Miután a cég bezárta a fejlesztőstúdióit, és bejelentette, hogy még komolyabban veszi a projektet, a Stadia még mindig nem volt képes beváltani az ígéreteit. Ám az alkotók szerint továbbra is rengeteg lehetőséget tartogat, különösen, ha megnézzük a technológiát, ami hajtja. Így aztán a Google most partnereket keres, hogy kihasználhassák a Stadia minden előnyét.

A Google már beszélt többek között a Bungie-val és a Capcommal is

Ez derül ki a Business Insider jelentéséből, amelyet a projektben részt vevő személyek nyilatkozatai alapján állítottak össze. A cikk szerint a Stadia technológiája lehetőséget nyithat a különböző ötletek megvalósítására az ágazatban, ezért a cég „Google Stream” néven felhőalapú játékstreaming platformként kínálja szolgáltatásait.

Az említett szöveg szerint a vállalat már tárgyalásokat folytat az ágazat néhány befolyásos cégével. Köztük van a Bungie is, akik állítólag érdeklődnek egy saját streaming platform iránt, és a Capcomnál is felvetették, hogy játékuk demóit webböngészőkön keresztül streamelnék. Az egyik üzlet már meg is valósult: az AT&T lehetővé tette ügyfelei számára, hogy a Batman: Arkham Knightot ingyenesen játsszák böngészőjükből.

Az alkotói természetesen nem hajlandóak lemondani a Stadiáról, és nem csak üzleti, de technológiai téren is folyamatosan igyekszik fejleszteni, kiforrottabbá tenni a platformot, hogy a felhasználók még szélesebb bázisát érhesse el vele.

Forrás: Business Insider

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu