Mobilra viszi az Activision Blizzard a Warcraftot

A Diablo-fiaskó után a Warcraft is becélozza az iOS, Android párost… de vajon jó lépés lesz ez a Microsoft által bekebelezni kívánt (de az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottság, az FTC által még megakadályozhatja ezt!) cégtől?

 

A 2018-as BlizzConon volt talán az első komolyabb negatív lépés az Activision Blizzardtól. A „hóviharosok” ugyanis itt jelentették be, hogy a Diablo mobilos játékot kap, a Diablo Immortalt, miközben a rajongók a Diablo IV bejelentésére számítottak (ez később megtörtént, de még mindig nem jelent meg, és valószínűleg 2023-ig nem is fog…), és mondjuk úgy, hogy a fogadtatás nem volt valami kitörő. Pláne úgy nem, hogy az egyik fejlesztő szarkasztikusan feltette a kérdést, hogy „srácok, nincsen mobilotok…?”

Erre indult egy petíció, hogy töröljék a játékot. Több mint 44 ezer aláíró fejezte ki így nemtetszését, ugyanis szerintük „ez arculköpése a Diablo-közösségnek”, és nem véletlenül zuhant a bejelentés után az Activision Blizzard részvényeinek értéke 6,74%-kal… és a poén az, hogy a kínai techgigászok egyikével, a NetEase-zel közösen fejlesztett játék még mindig nem jelent meg. Tavaly az alfa és a zárt béta megtörtént, és augusztusban 2022 első felét nevezték meg megjelenési időszaknak.

És az előző negyedéves (október-december) üzleti jelentésében az Activision Blizzard bejelentette, hogy a Warcraft franchise számára jelentős új tartalmak jönnek, beleértve a World of Warcraftot és a Hearthstone-t, illetve vadonatúj mobilos Warcraft-tartalmakra is számíthatunk az év folyamán. Azaz: a Diablo után a Warcraft is mobilra ugrik, ami kb. olyan merész, mint anno a Warcraft II PS1 és SEGA Saturn portja. Részleteket nem közöltek arról, hogy mire számítsunk, de azért a kiadó még kiemelte, hogy 2021-ben a World of Warcraft egy évtized óta a legerősebb játékoslekötést és nettó könyvelést produkálta, ha egy modern kiegészítő nem jött ki az adott évben.

Jó, igaz, hogy a Microsoft a mobilos terjeszkedést is figyelembe vette a felvásárlási ajánlatában (tegnap a metaverzumot is megemlítette Satya Nadella, a redmondiak vezérigazgatója), de azért talán joggal kérdezhetjük meg, hogy mégis ki akarta ezt…?

Forrás: Gamesindustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu