TESZT – Az első Dying Light szinte teljesen újragondolta a zombis játékokat: amellett, hogy egy teljesen nyitott világot fedezhettünk fel, olyan új parkour lehetőségeket használhattunk, amilyenekkel korábban zombis címekben még nem igazán találkozhattunk. Hét évvel és tömérdek halasztással később a fejlesztő Techland végre elkészítette a folytatást. Vajon megérte rá várni és tényleg forradalmasította a játék az első részt is?

 

 

A tény, hogy a Dying Light 2 Stay Human egyáltalán elkészült, csodának tűnik. A játék oly sokáig volt fejlesztési pokolban, hogy már azt hittem, ironikus módon ugyanúgy kialszik az a pislákoló, „haldokló” fény, mint a Dead Island 2 esetében. Most, majdnem hat évvel a Dying Light után a Dying Light 2 Stay Human nem csak, hogy meglátta a fényt, de még ki is jött. És bár az elsődleges új fókuszpont – a történet – elég laposra sikeredett, sok minden más a Dying Light 2-ben igen jó lett.

 

 

A húgom nélkül soha!

 

A Dying Light 2 valamikor az eredeti játék eseményei után játszódik. Aidenként játszol, aki egy fertőzött túlélő egy olyan világban, amelyet az eredeti játék új vírusváltozata fertőzött meg. Aiden szerencsés – valamiféle rezisztenciával rendelkezik a vírussal szemben -, ami lehetővé teszi számára, hogy megfelelő körülmények között ember maradjon. A játék során őt irányítjuk, miközben feltett szándéka, hogy megtalálja a húgát a furcsán nem specifikus „Városban”, miközben fényt derít a múltjában történt eseményekre is, amelyek magyarázatot adhatnak a védettségére. Ez egy sokkal személyesebb történet, mint a Dying Light valaha is volt, de egy ilyen történet sokkal gondosabb sztoriíró munkát is igényelne.

A probléma az, hogy a Dying Light 2 átfogó cselekménye egyszerűen nem magával ragadó. Nagyon sokszor azon kaptam magam, hogy egyáltalán érdekel Aiden személyes küldetése, hogy megtalálja a húgát. Kár, tekintve, hogy ez a legjelentősebb terület, amelyen a játék javítani próbált az első részhez képest, de sajnos ez nem nagyon sikerült. A Techland megjegyezte egy reklámanyagában, hogy mennyire sok párbeszéd van ebben a játékban, feltehetően azért, hogy szemléltessék, mennyire komolyan veszik a történetet. De tekintettel arra, hogy mennyire kanyargós a cselekmény, az irgalmatlan sok és sablonos szövegelésnek nem sok értelmét láttam.

 

 

Parkour csáklyával, repkedés siklóernyővel

 

Hasonlóan a Dying Lighthoz, a sablonos, közepes cselekményért itt is egy olyan egyedi, rendkívül jó ritmusú játékmenet kárpótol, amely a legerősebb, amit a fejlesztő valaha is kiadott. A Dying Light 2 alapvetően egy első személyű, nyitott világú játék. Az alapvető különbség a Dying Light és kortársai között a parkour-mechanika, amely gyönyörűen illeszkedik a zombik üldözési rendszeréhez. A Dying Light motorjának köszönhetően Aiden a játékvilág szinte minden felületén futhat, ugorhat és mászhat. Az eredeti Dying Lighthoz ezt az aspektust még jobban kidolgozták, így ezen a téren nem lehet okunk panaszra.

A Dying Light 2 emellett Harran városát és a hozzá tartozó vidéket egy teljesen új helyszínnel, a „The City”-vel helyettesíti, amely egy nem specifikus európai helyszín, amely két különböző régióra oszlik. Az első régió az eredeti Dying Lightban szereplő Harranhoz hasonlónak tűnik. A második régió sokkal egyedibb és inkább egy igazi városhoz hasonlít – a magas felhőkarcolók és egyéb nagyvárosi épületek egy igazi betondzsungelt hoznak létre, ahol a Dying Light 2 posztapokaliptikus univerzuma igazán megtalálja a helyét.

Az olyan eszközök, mint a csáklya és az UV-fény visszatérnek a korábbi játékokból, de egy vadonatúj közlekedési tárggyal is találkozhatunk: ez nem más, mint a siklóernyő. Az új környezethez tökéletesen igazodva lehetővé teszi, hogy a széláramlatokat kihasználva repkedjünk épületről épületre. A siklóernyő és a parkour-mechanika együttese nagyfokú rugalmasságot biztosít a helyszínek elérésében, ami tovább erősíti a Dying Light 2 amúgy is remek közlekedési mechanikáját.

 

 

Kegyetlen harc a túlélésért

 

A harcot is finomították, így az még élvezetesebbé vált. Fegyverek már nincsenek bőségesen, így a legtöbb akció a kezdetleges íjakra és a kézműves közelharci fegyverekre korlátozódik. Az egyszer használatos shotgunok is craftolhatóak, de a leggyakoribb azért most is a sokszor iszonyúan véres közelharc zombik és emberek ellen. A Dying Light 2-ben a harcolás kicsit talán primitív, de még így is rendkívül élvezetes: egyszerűen sosem unjuk meg a különféle gyilkolóeszközökkel való kaszabolást.

A fegyverek persze nem tartanak örökké, és a sok használattól előbb-utóbb el fognak törni, de az erőforrások olyan számosan vannak, hogy sosem válunk fegyvertelenné. Viszont a korábban csak pletykált információk igazak; a Dying Light 2-ben a fegyvereket nem lehet megjavítani – szóval ne ragaszkodj semmihez.

A fegyvereket a Dying Lightból átvett módosításokkal lehet erősíteni, amelyek ezeknek köszönhetően extra sebzést kapnak: tűz, mérgezés, villám, fagyasztás stb. Nem túl realisztikus, de legalább szépen visszahozza a Dead Island és a Dying Light extrém összecsapásait.

 

 

Oly sok itt a teendő!

 

Egy ilyen hatalmas, tömérdek küldetéssel és teendővel teli open world világban szinte törvényszerű, hogy a küldetések minősége rendkívül változó. A fő küldetések tele vannak izgalmas, érdekes és feszült játékélményt nyújtó pillanatokkal, bár az utolsó felvonás már elég fárasztóvá vált, és úgy éreztem, mintha néhány csatával korábban kellett volna lezárni. Hasonlóképpen, bár sok mellékküldetés van a kínálatban, ezek sokszor minőségben egyenrangúak a főbb küldetésekkel, csal néhány feladatnál, vagy a hozzá kötődő sztorinál éreztem azt, hogy idétlenek, vagy nem egy zombiapokalipszisbe valók.

A küldetéseket félretéve, a városban is rengeteg tevékenység vonja el a figyelmedet. Míg ezek a térképen való elszórtan egy kicsit elavultnak tűnnek, a puszta változatosság itt tényleg megmenti a dolgokat. Vannak például mászós feladványok rádiótornyok, víztornyok és szélmalmok formájában. Ezek tulajdonképpen az előző részre, illetve a Far Cry-okra, vagy ahhoz hasonló open world címekre jellemző területfoglalós játékelemhez kötődnek, a plusz csak annyi, hogy itt az említett épületekre csak elég trükkösen lehet feljutni. Igazság szerint csak az első néhány ilyet élveztem, sokadikra ezek már irritáló időhúzásnak tűntek.

Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy még sosem láttam nyílt világú játékot, ami ennyire megjutalmazza a játékost azzal, hogy ennyire megváltoztatja a világot, amelyben kalandozik, és bár ennek nincsenek olyan messzemenő következményei, mint amilyenekre a történet szintjén számítanál, játékmenetileg szép húzás, hogy a várost úgy alakíthatod, ahogy az a saját játékstílusodnak a legjobban megfelel.

Az eredeti játékban a nappal-éjszaka ciklus egyszerre volt egyedi és szerves része a játéknak, így csak helyénvalónak tűnik, hogy itt továbbfejlesztik. Míg korábban az éjszaka első jelére egy biztonságos házba menekültél, a Dying Light 2 komoly erőfeszítéseket tesz, hogy arra ösztönözzön, hogy kint maradj. Maguk az üldözések mostantól a Grand Theft Auto körözési szintjeihez hasonlóan többszintűek, így jobban tudod, hogy mikor kell kiszabadulnod. Az új beltéri helyszíneket is jobban fel lehet fedezni éjszaka – mivel a fertőzöttek éjszaka nem bennük, hanem az utcákon lesznek. Végül pedig egyes küldetéseket csak éjszaka lehet teljesíteni.

Bár én élveztem a Dying Light éjszakáit, kevés okom volt arra, hogy túl sokáig maradjak, amikor lement a nap és agresszívabbak lettek a zombik. A Dying Light 2 ezt a problémát elég jól orvosolja.

 

 

Parasztvakítás és durva bugok

 

Ennek ellenére van néhány dolog, amit a Dying Light 2 még mindig nem csinál jól. Már részleteztem, hogy a történet mennyire sablonos, de a párbeszédrendszer még inkább csalódás. Bár jellemzően sokféle módon válaszolhatunk a dialógusok során, de ezeknél nincs semmilyen jelentősebb különbség a következmények terén. Jellemzően a nehéz döntések ritkán ágaznak el túlságosan, és gyakran olyan válaszokat kapunk, amelyek beszélgetőpartnereinknél szinte mindig leegyszerűsíthetőek arra, hogy „ez rendkívül bosszantó számomra, de megértem, miért tetted!”, és a történet csak halad tovább a várható mederben. Értem, kicsit meg volt kötve a fejlesztőcsapat keze, mit akart elérni itt, de kirívóan következetlennek és egyben hangzatos, ám semmitmondó marketingfogásnak érzem azt, ahogyan itt történet „döntéseink nyomán többfelé ágazik”. Ezt hívják pestiesen parasztvakításnak.

 

 

A „krómozott” motor jól teljesít PS5-ön

 

Itt az ideje, hogy pár szóval ecseteljem grafikát és a saját fejlesztésű Chrome Engine teljesítményét, amely egészen jól fut a PS5-ön. A kezdeti betöltési idő a leghosszabb, ott körülbelül 30 másodperces vagy annál is hosszabb várakozási idővel. A halál utáni respawn viszont csak néhány másodpercet vesz igénybe, és természetesen más töltőképernyő sincs, hiszen a játék első személyű és nyitott világú. Három grafikai beállítási lehetőség közül választhatunk.

A Quality bekapcsolja a ray tracinget, és valamilyen szintű 4K felbontást céloz meg, felskálázással, bár ez a mód a legalacsonyabb képkockasebességgel pörög végig ennek következtében. Ebben a módban a játék a lehető legjobban néz ki, ha azért egy újgenerációs konzolhoz mérten nem is éppen fenomenálisan. A felbontás opció a sugárkövetést elhagyja, és mindig 4K felbontásban vagy annak közelében renderel, ráadásul gyorsabb képkockasebességgel. Ez az üzemmód némileg több részletet mutat (főleg azoknak, akinek 4K-s tévéjük van), de grafika az effektusok terén egy fokkal gyengébb.

Végül a teljesítmény üzemmód visszaveszi az összes fantáziadús textúra- és világítási trükköt, hogy a játékot sokkal magasabb képkockasebességgel renderelje. Ez folyamatosabb játékérzetet eredményez, de azok, akik 4K-s készülékeken játszanak, hiányosnak találhatják a látványt.

A Dying Light 2 hangmunkája és zenei része egész korrekt: az élőholtak hátborzongató hörgései szinte sosem szűnnek, ahogy a városban mászkálunk és rohanunk, ezek keverednek a távoli állatvilág hangjaival, az emberi áldozatok félelmetes, de sokszor valahogy idegesítő üvöltéseivel és sikolyaival, a biztonságos bázisokon pedig az ott élők cserfelésével. A játék zenéje is aránylag hangulatos, bár az első részé nekem valahogy jobban tetszett.

Végül, ami a szinkront illeti: vicces, hogy Aiden szinkronszínészének hangja – csak úgy, mint az első rész főszereplőjéé – most is pont olyan, mint Troy Bakeré, miközben most sem az egyébként is agyonfoglalkoztatott színészt hallhatjuk…

 

 

A legrémesebb szörny: a bug

 

Sajnos valamiről még szót kell ejtenem, ami negatívan befolyásolta nálam az értékelést, ezek pedig a különféle bug. Ezek között is vannak viszonylag elfogadható, és olyan felháborítóan, trehány módon a játékban hagyott bugok, amelyeket mindenképpen ki kellett volna gyomlálni a megjelenés előtt. Előbbi kategóriába tartoznak a különféle grafikus bugok: töltéskor, vagy a játék belül is furcsán villogó textúrák, a víz valami egészen hanyag módon történő kidolgozása és még sorolhatnánk. Az ilyen hibákból azért nincs rettenetesen sok, de épp elég ahhoz, hogy megemlítsük őket.

Sokkal súlyosabbak azok a fő küldetésbugok, amelyek majdnem a game breaking kategóriába tartoznak. Konkrétan arról van szó, hogy bizonyos küldetések teljesítése során nem frissülnek a feladatok, így a játék ilyenkor még mindig ott tart, mint ha ez meg sem történt volna. Ha nem jövök rá magamtól, hogy visszatöltsem a játékot és újra teljesítsem a küldetéseket, akkor egész egyszerűen nem jutok tovább a játékban, mert még egyszer: ezek fő küldetések. Hozzá kell tenni, hogy még így is rendkívül bosszantó újracsinálni egy feladatot, vagy ismét megölni egy főellenséget, mert bugos a játék.

 

 

Most akkor „fény az éjszakában”, vagy sem?

 

A Dying Light 2 kétségtelenül sok mindenben előrelépés a szintén remek első részhez képest, miközben most is rendkívül élvezetes a rengeteg parkour, a harc és a hatalmas város felfedezése ebben a zombiapokalipszisben. Sajnos, a végeredmény most sem hibátlan: a fő történet sablonos és elég érdektelen, illetve a bugok tömkelege is ront a játékélményen. Ennek ellenére, ha tetszett az első rész, vagy bírod a zombis játékokat, akkor a Techland újabb monstre játékát sem érdemes kihagyni.

-BadSector-

Sziasztok! Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patron adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

---

Kiadó: Techland

Fejlesztő: Techland

Stílus: Akció-kaland, zombiparkour

Megjelenés: 2022. február 4.