Az új Mass Effect még sokáig várat magára: a BioWare folyamatosan új ötletekkel rukkol elő

A BioWare legújabb Dragon Age blogját egy kis frissítéssel zárta a készülő Mass Effectről.

 

 

A BioWare elég sok újdonságot közölt a következő Dragon Age játékkal kapcsolatban a cég blogjának legutóbbi bejegyzésében, de a stúdió nem hagyta teljesen figyelmen kívül azokat sem, akik a következő Mass Effectről várnak híreket. Sajnos úgy tűnik, hogy még sokat kell várni a legendás széria új címére, mivel a cég megerősítette, hogy az illetékes csapat még mindig ötleteket fogalmaz meg a projekttel kapcsolatban.

„Az első számú prioritásunknak a minőségnek kell lennie” – Gary McKay

„A Next-gen AAA játékok elkészítése hosszú időt vesz igénybe” – osztotta meg a BioWare részéről Gary McKay. „Tudjuk, hogy a rajongóink szeretnék hamarabb megkapni, de az első számú prioritásunknak a minőségnek kell lennie, és időbe telik, hogy a játék igazán jól sikerüljön.”

Nem túl felemelő hír, ugyanakkor összhangban van azzal, amit a vállalat nemrég kikötött, hiszen a stúdió megemlítette, hogy szeretné visszaszerezni a hírnevét és visszanyerni a közösség bizalmát, a „minőségi játékok” pedig az egyik fő küldetés a cél eléréséhez.

Egyelőre nagyon keveset tudunk a készülő Mass Effectről, hiszen az interneten keringő elméleteken kívül csak a bejelentő trailer és egy kép áll rendelkezésünkre, amelyet a stúdió leplezett le. Azt azonban tudjuk, hogy a játék elhagyja a Frostbite motort – amit az ME: Andromedában használtak – az Unreal Engine javára.

Forrás: BioWare

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu