FILMKRITIKA – Jared Leto másodszor is szuperhősfilmben szerepel és balszerencséjére a film ismét bukás. Pedig ezúttal nem is Leto tehet róla, hanem a forgatókönyv, amely annyira faék egyszerűségű, hogy egy vámpír szívének átszúrására is alkalmas karót lehetne faragni belőle.

 

 

A Sony vezetősége talán úgy gondolta, ő is szeretne végre egy saját „Batmant” – legalább is a Marvel-féle Morbius nevű „élő vámpírjának” igen szoros kapcsolata a vérszívó denevérekkel. Sajnos ez a „denevérember” nem az a denevérember és bár Jared Leto most jól alakítja a halálosan beteg doktor figuráját, aki „kényszerből” válik vámpírrá, illetve általában véve a főszereplő színészekkel, a látvánnyal és az akcióval sincs baj, ugyanakkor a sztori annyira vérszegény, mintha egy kiéheztetett vámpír az utolsó cseppig kiszívott volna belőle mindent.

 

 

Szegény kisgyermekek panaszai

 

A Morbius sztorija az első szarvashibát ott követi el, hogy egy túl hosszú és borzasztóan közhelyes felvezetővel fárasztja a nézőt. Bár a film legeleje jól indul: Michael Morbius (Jared Leto) egy különleges kutatóútra indul, melynek végállomásaként denevérbarlangba érkeznek – a halálosan beteg Morbius ugyanis denevérek testnedveivel akarja kigyógyítani saját magát, és gyerekkori barátját, Milót (Matt Smith).

A film forgatókönyvírói azonban ezután kényszert éreztek, hogy egy eléggé csöpögős, klisés és túlságosan is hosszú felvezetésben mutassák be, hogy Morbius és Milo hogyan barátkoznak össze és hogyan esküszik meg Morbius, hogy saját magát és Milót meggyógyítja.

Ha a kliséket leszámítjuk (végre leszakadhatnának már a film- és sorozatgyártók arról az állandóan sulykolt Stephen King copy-paste történeti megoldásról, hogy a gyengébb, beteg gyerekeket a gonosz, rossz lurkók törvényszerűen megalázzák és megverik, mert már vagy századszorra rendkívül fárasztó, unalmas, erőltetett és napjainkban még csak nem is életszerű), akkor nem is a annyira azzal van a baj, hogy annyira rossz, vagy felesleges lenne ez a felvezető, csak a film teljes időtartamához mérten, arányaiban túl hosszú: miután Morbiusból végre vámpír lesz, kb. egy óra marad a tényleges vámpírtörténetre, ami manapság egy streaming csatorna többévados sorozata egyetlen részének a hossza. Sok mindent ugye nem lehet bemutatni, elmesélni benne.

 

 

Logikátlan, összecsapott

 

A film maradék része sajnos emiatt is bukik el: túl sok benne a nem túl logikus, vagy összecsapott történeti szál. Nem igazán érthető például, Milóból miért lesz főgonosz, illetve miért öl meg bizonyos karaktereket, mert bár Matt Smith alakítása egyébként kiváló (és egyben a film legnagyobb erőssége), de az összecsapott, béna forgatókönyv semmilyen igazán jól felépített magyarázatot sem képes adni tetteire. De ugyanúgy érhetetlen az is, hogy a Leto által alakított Morbius pedig miért lesz kvázi jófiú. Értem én, hogy ő a főszereplő, illetve ez nem az Interjú a vámpírral, hanem egy Marvel képregény alapján készült szuperhősös akciófilm, de legalább valamilyen alibimagyarázatot össze lehetett volna hozzá eszkábálni.

Ugyanez a hanyagság jellemző egyébként a hétköznapi „világ” vámpírokhoz való viszonyulására is. Miközben ez nem a Vampire the Masquerade és vámpírokat még sosem látott még az emberiség, a Morbiusra vadászó rendőröket egy csöppet sem lepi meg, hogy az „élő vámpír” micsoda fantasztikus dolgokra képes, igaz, az is elég blődség, hogy könnyedén letartóztatják egy alkalommal.

Végül, miközben a vámpírlét megannyi lehetőséget kínál, hogy különféle belső konfliktusokat vezessen fel, azon túl, hogy „ajaj, embert ölni úgy, hogy kiszívjuk a vérét, csúnya dolog”, (például: halhatatlanság, szeretteik elvesztése, nappalt többé nem láthatnak stb.) ehhez képest ez marad végig Morbius egyetlen problémája. Persze, lehet ezt így is, de a kilencvenes évek óta már annyit fejlődött ez a műfaj más filmeken keresztül, hogy olyan érzésem volt, mintha mondjuk megint egy közepesebb Blade-et néznék.

 

 

A látvány és a főszereplők rendben voltak

 

Azért is kár ezért az ócska forgatókönyvért, mert egyébként látvány és általában véve a vizuális világ szempontjából a Morbius nem vallott kudarcot. Az összecsapások általában egész epikusak (főleg a két vámpír között), összeségében jók az effektek és a maszkmesterek is jó munkát végeztek a vámpírok külsejével.

Igazából a fontosabb szerepeket alakít színészek teljesítményével sem volt probléma: bár egy-két filmjétől eltekintve (az Ördög a részletekben című filmben például remek volt) általában nem rajongom Jared Leto alakításaiért, de itt most tökéletesen hozta a beteges, mankóval járó orvosból vámpír szuperhőssé váló karaktert, illetve Letót Matt Smith még felül is múlta. A Martine Bancroftot alakító Adria Arjona mondjuk már annyira nem brillírozott, de az is igaz, hogy faék egyszerűséggel kidolgozott, szerelmes doktornőjéből túl sokat nem lehetett volna kihozni. A többi színész pedig totálisan felejthető volt – főleg azok, aki a bamba rendőröket alakították.

 

 

Vércseppek helyett könnycseppek

 

Óriási potenciál volt ebben filmben, hiszen a vámpír klasszikus horrorkaraktere a klasszikus horrorfilm és a szuperhősös izgalmak érdekes keveréke lehetett volna. Ráadásul eredettörténet révén nagyszerűen bevezethette volna Morbius karakterét az MCU világába. A vizuális effektusok és az akciójelenetek terén is tisztességes munkát végeztek a film készítői és bár a többi színész alakítása erősen felejthető volt, a két vámpírt megformáló főszereplő színészt nem érhette panasz. Kár volt tehát a csapnivalóan gyenge, sokszor logikátlan, összecsapott forgatókönyvért. Én azért összeségében nem érzem annyira csapnivalónak a filmet, mint a kritikusok zöme, így éppen ezért reménykedem benne, hogy talán egy folytatás kiköszörülheti a csorbát, vagy Morbiust még látjuk egy jobb filmben.

-BadSector-