„Az összes nagyobb kiadó a PlayStation Plus játékkönyvtárában lesz”

A Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatójaként tevékenykedő Jim Ryan szerint amelyik játékkiadó számít, ott lesz a júniustól új modellel támadó PlayStation Plus játéklistájában.

 

Már idéztünk a hivatalos PlayStation podcast 427. részében megejtett interjúból, de azért más témában is mondott maradandót Ryan (jó, azért nem olyan kritikusan badarságot nyilatkozott, mint amikor az egyik E3-on hülyeségnek nevezte a visszamenőleges játéktámogatást, amit aztán az új PlayStation Plus előfizetési rendszerén keresztül mégis kibővít…).

Milyen játékok érkeznek a szolgáltatásba? Ryan azt válaszolta, hogy kicsit nyíltabb módon reagálna erre: szabadon azt elmondhatja, hogy a kiadók jelentős mértékben vesznek részt a programban, így a mindegyik nagyobb név, ami számít, ott van. Nagyobb és indie kiadók is képviseltetik magukat. Ryan szerint több mint kétszáz partnerük van, akik a PlayStation Plusra való tartalomelhelyezésükön dolgoznak, így jogosnak látja, hogy erősnek nevezi a játékkínálatot. Több first-party, azaz a Sony Interactive Entertainment/PlayStation Studiostól származó játék meg lett erősítve: God of War, Marvel’s Spider-Man, Marvel’s Spider-Man: Miles Morales, Returnal.

Mivel júniusban indul el az áttervezett PlayStation Plus, és addigra lesz kb. egy éves a már Sony alá tartozó Housemarque-tól a Returnal, nem kizárt, hogy a „kékek” eddig várathatják meg a türelmes játékosokat, akik a vásárlás helyett előfizetés révén szeretnének hozzáférni az exkluzív címekhez (miközben ugye a Microsoft térfelén a Game Passban AZONNAL ott van az összes Xbox Game Studios-cím; korábban megírtuk, hogy Ryan mit is gondol erről, és miért nem követi ezt a sémát a Sony). Külsős, third-party játékokkal később fognak jelentkezni bejelentés formájában, és elvileg rendszeresen fog bővülni a játéklista.

A PlayStation Plus tehát két hónap múlva már teljesen más formában fog elérhetővé válni, és remélhetőleg a pletyka, miszerint a Sony a helyi, hardveres PlayStation 3-emuláción is dolgozik a PlayStation 5-re a felhőből való futtatás helyett (erről a minap írtunk részletesebben) tényleg mihamarabb be fog következni.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu