SOROZATKRITIKA – Egy amerikai japánbarát mélyre merülése a tokiói alvilágban a szórakoztató és izgalmas maffiakrimi háttértörténete a „Tokyo Vice”-nak, az HBO Max új sorozatának, amelynek főszereplői Ansel Elgort, Ken Watanabe és Rinko Kikuchi. Az első két részt láttuk az új sorozatból, amely határozottan pozitív benyomással volt ránk.

Egy magával ragadó, Japánban játszódó krimisorozattal lepett meg minket az HBO Max, bár az hagyományosabb, mint amire számítottunk. A Szemtől szembe, Az utolsó mohikán és a Collateral rendezője, Michael Mann rendezte az első részt is, amely épp elég stílussal és izgalommal varázsolja el a nézőt ahhoz, hogy eszünkbe jutassa azt is, hogy a rendező gazdag karrierje során, évtizedekkel korábban egyben a „Miami Vice” tévésorozat producere is volt. Michael Mann egyedi stílusa és „mágikus érintése” is adja meg a sorozat első két részének remek hangvételét az elejétől a végéig.

„Márpedig Japánban nincsenek gyilkosságok!”

Az 1999-ben játszódó sorozatban ízelítőt kapunk a japán maffia rituáléiból és betekintést nyerhetünk a világ egyik legnagyobb újságjának működésébe, amely itt Meicho Shimbun néven jelenik meg, de a Mainichi Shimbun alapján készült. A sorozat érinti a hatalomnak a japán társadalomban felfogott szerepét (legalább is, ami a 2000 előtti éveket jellemezte), amely minden bűncselekményről mindig a „hivatalos” rendőrségi verziót közli.

A „Japánban nincsenek gyilkosságok” talán orwellian hangzik, de a késelésekről, lövöldözésekről és hasonlókról így számoltak be az ottani médiában. Addig nem azonosítják, amíg a rendőrök nem nevezik „gyilkosságnak”. Így tehát annak a megszúrt fickónank (vagy inkább a hullájának), akinek az utolsó és végzetes sebből állt ki a kés, is meg kell ezt várnia.

„Mi nem kedveljük az amerikai srácokat errefelé!”

A sorozatban emellett a japán szexizmus, rasszizmus, idegengyűlölet és a fiúbandák iránti mánia (ez a Backstreet Boys-korszak csúcspontja Tokióban) is megjelenik a sorozatban.

Már csak azért is, hogy munkát kapjon az újságnál, amely „soha nem vett fel gaijint” (külföldit), kimerítő tesztet kell kitölteni, közel száz másik aspiráns mellett. Az újságnál mindenki dohányzik, és az új fiút tájékoztatják arról, hogy ezt a szokást hamarosan ő is fel fogja venni, ha valaha is megtanulja, hogy egy 12 millió olvasót számláló újságnál haknizni tudjon.

De a sorozat realisztikusan jeleníti meg Tokió nagyvárosának nyüzsgő tömegét, a rendőrségi sajtótájékoztatókat, amelyeken mindig csak udvariasan és a „megfelelő” kérdéseket feltéve lehet csak részt venni, és éjszakai életet is a kilencvenes évekre jellemző night klubokkal, ahol a „hostessek” űzik a mesterségüket. Kicsit a Yakuza című játéksorozatra és két Judgementre emlékeztet egyébként ez a Tokyo Vice, szóval, akik szeretik az említett játékokat, esélyesen imádják majd az HBO Max exkluzív sorozatát is.

Öt nézőpont

A történetet öt nézőpontból meséljük el. Jake Adelstein (Elgort) – a sorozat az ő memoárjain alapul – a „gaijin”, aki azért jött, hogy angolt tanítson és megértse a kultúrát, de akit a háttere olyan munkába sodor, ahol a japán rendőri munka, az alvilág és az éjszakai élet kultúrájának megismerése elengedhetetlen a munkához. Ezt a világot úgy „magyarázzák” el neki és a nézőnek – de hálistennek nem TÚLmagyarázzák -, ahogyan ő megtapasztalja.

Samantha (Rachel Keller) a „hostess” fiatal, amerikai lány, akinek munkájához tartozik, hogy énekeljen az éjszakai klubokban és gazdag vendégeket elcsábítsa, leginkább a pénzkeresésre hajt, és a saját titkait magának tartja meg. A tokiói rendőrség nyomozója/családapa Katagiri (Watanabe) egy veterán zsaru, aki a „csak a béke megőrzése/az ügy lezárása” érdekében végzett rendőri munkában fáradozik, amely ritkán ás elég mélyre ahhoz, hogy a valódi bűnözőkhöz vagy a bűncselekmények valódi „Miért?”-jéhez jusson. Emi (Rinko Kichuchi a „Pacific Rim”-ből és a „Bábel”-ből) Jake szerkesztője, aki megakadályozza, hogy rasszista és látszólag antiszemita rovatvezetője általános elvek alapján, de nem jogos okból kirúgja az általa „félzsidónak/félmajomnak” titulált Jake-et.

Sato (Shô Kasamatsu) pedig egy fiatal jakuza, akit a japán maffia próbára tesz, és meggyötör és aki egyaránt jelent fenyegetést és potenciálisan hasznot azáltal, hogy Jake és Samantha életét keresztezi.

A két részben mindenkinek vannak személyes próbatételei és megkérdőjelezhető etikája arról, hogy mi az igazság. Mindenkinek vannak olyan titkai és démonjai, amelyeket szeretne megtartani, amelyektől fél, vagy amelyek elől menekül.

A két főszereplő ott van a topon

Elgort – akinek eddig legemlékezetesebb szerepe a Baby Driver volt – Aldelsteint alakítva kellően meggyőző a fiatal, rendkívül a félhosszú, hullámos hajú, sokszor arrogáns, de a munkájában rámenős és szimpatikus újságíróként, miközben minden japánnal a saját anyanyelvén is tökéletesen tud kommunikálni. Persze, jó párszor hülyének nézik, lenézik, vagy át is verik, de ez hősünket nem tántorítja el sokszor veszélyes munkájától.

A másik oldalon ott van az idősebb Watanabe, aki a ’80-as évek klasszikusa, a Tampopo óta a japán, ázsiai és hollywoodi filmek egyik közkedvelt főszereplője, igazi old school stílust hoz a sorozatba. Ő egyébként „csak” a főszereplő a japán moziban régóta ismert arcok mellékszereplői között.

Cliffhangerek nélkül is izgalmas és szórakoztató

A nagyszabású intrikák lenyűgözőek, bár kissé visszafogottak is. Az ilyen sorozatok a cliff-hangerekre épülnek, amelyek miatt mindig visszatérünk a következő részhez, a cliffhangerek viszont itt nem igazán „sokkolják” és kápráztatják el a nézőt. Ettől függetlenül már kíváncsian várom a sorozat harmadik részét is.

A japán miliő elég csábító lesz mindazok számára, akik kíváncsiak erre a nyugatiasodott, de mégis egzotikus kultúrára: az egzotikus konyhára, a tetovált gengszterekre, az előzékeny zsarukra és a látszólag szelíd, valójában rendkívül rámenős sajtóra. Egyedül azt sajnáltam, hogy az HBO Maxon csak HD-ben lehet elérni a sorozatot – egy 4K-s tévén a tűéles 4K-hoz szokott szememnek a képminőség nem volt épen a csúcson. Nagy kár, mert egyébként Tokió látványa e sorozatban is lehengerlő.

-BadSector-