Ghost of Tsushima: jön a végső frissítés?!

Az elmúlt évek egyik legkelendőbb PlayStation-játéka, a Ghost of Tsushima az utolsó frissítéssel, a 2.18-as patch-el búcsúzik a játékosoktól.

 

A Sucker Punchnak minden oka megvan arra, hogy elégedett legyen a Ghost of Tsushimával; a feudális Japánban játszódó nyílt világú akció-kalandjáték közel két évvel ezelőtti piacra kerülése óta nagy sikert aratott és az eddigi legjobb debütálással rendelkező új PS4-exkluzív IP lett. A sikerek pedig sorra jöttek egymás után, a Ghost of Tsushima több mint 8 millió eladott példányával újabb PlayStation-bestsellerként koronázta meg magát.

Az út a végéhez közeledik, a Sucker Punch pedig elkészítette a 2.18-as patch-et, megerősítve, hogy egyenlőre nem terveznek további frissítéseket. A stúdió azonban megerősítette, hogy figyelni fogják a Gotlegends közösségi subredditet és a @SuckerPunchProd-nak írt tweeteket, ha bármilyen nagyobb hiba felmerül.

A stúdió a legújabb javítás megjelenését arra használta fel, hogy búcsút vegyen a játékosoktól, megköszönve nekik a megjelenés óta nyújtott támogatásukat. „Amikor a Legends 2020 októberében elindult, sosem gondoltuk volna, hogy másfél évvel később ilyen aktív közösségünk lesz – nem is lehetnénk hálásabbak mindenkinek, aki velünk tartott ezen az úton!”

A Ghost of Tsushima Director’s Cut 2.18-as (2,018,000 PS5-re) patch-e tartalmaz módosításokat a Legends inventory-ja kapcsán, hibajavításokkal és fejlesztésekkel foglalkozik, valamint kisebb változtatásokat eszközöl az egyjátékos módban, például a párbeszédekkel és a vágóképekkel kapcsolatos problémák javításával, valamint a New Game+ merchant finomításával. Aki részletesebb információt szeretne a frissítésről, az a PlayStation blogon tud többet olvasni róla.

A Sony pedig az Uncharted: The Movie és az HBO The Last of Us-sorozata után a nagy videojáték-franchise-okat továbbra is lelkesen adaptálja a mozivászonra, így a Sucker Punch szamurájtörténete is filmadaptációt kap a John Wick rendezőjétől, Chad Stahelskitől. Stahelski mellett Takashi Doscher fogja írni a film forgatókönyvét.

Forrás: IGN

Spread the love
Avatar photo
This user hasn not filled out his biographical info.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu