KULISSZATITKOK – Robert Eggers rendező bevezetője: Sosem akartam vikinges filmet készíteni. Úgy gondoltam, a vikingek erőszakos, izomagyú barbárok voltak, akikben nincs semmi érdekes. A feleségem viszont az Izlandi Sagák nagy rajongója volt, amely a középkori viking történetek nagyrabecsült tárháza, és tudta, hogy imádni fogom őket. Sokáig viszont a feleségem unszolása ellenére sem nyúltam ezekhez a könyvekhez. Ám amikor 2015-ben Izlandra mentünk, az elképesztő táj teljesen lenyűgözött.
Azonnal magányos tizedik századbeli lovasok jelentek meg előttem, akik eltörpülnek a nem evilágian színes hegyek és a gleccserek mellett, és rájuk borul a végtelen ég. Elementáris erő áradt e tájból. Aztán elkezdtem a vikingekről gondolkozni, tanulmányozni kezdtem, igazából hogyan festett Skandinávia a tizedik század elején, miközben tudatában voltam annak, hogyan színezték ki és értelmezték át a viking kultúrát a következő évezredekben. Hogy mire bukkantam? Szövevényesen összetett civilizációra, ahol a művészet, a kultúra és a vallás összefonódott, fejlett technológiát használtak, kifinomult öltözékekben jártak, és szilárd erkölcsi kódex szerint élték életüket. De erre a kultúrára az extrém erőszak és alávetettség is jellemző volt, a vérbosszú szörnyű láncolatai pedig folyamatosan újratermelték önmagukat. Az emberiség, úgy tűnik, soha nem változik. Talán ezért vonz a múlt. Napjaink sötét és távoli tükre.
A sors rendelte úgy, hogy miután együtt ebédeltem Alexander Skardgarddal, eldőlt, hogy csinálunk egy vikinges filmet. Tudtam, hogy (elnézést kérek a hübriszért) meg kell csinálnom „a” vikinges filmet. Az utolérhetetlen vikinges filmet. A briliáns izlandi regényíró és költő, Sjón segítségével elkészítettük minden idők legjobb viking filmjét, ami történelmileg hiteles és minden szempontból teljesen megalapozott. Régészekkel és történészekkel dolgoztunk együtt, és megpróbáltuk az utolsó milliméterig halálosan precízen újraalkotni az akkori fizikai világot, miközben kísérletet tettünk arra, hogy bármiféle értékítélet nélkül belelássunk a vikingek fejébe, és feltérképezzük, miben hittek, milyen volt a mitológiájuk, milyen rituálékat folytattak. Ez azt jelenti, hogy a természetfeletti ugyanolyan kézzelfogható valóság, mint a való világ – merthogy ők ezt így érzékelték. Manapság a tévében, a filmekben és a videójátékokban romantikus fénytörésben mutatják be a viking mitológiát és az ősi skandináv kultúrát, és azt közvetítik, hogy egy nagy parádé volt az egész, ahol mindenki egyfolytában menőzött. A nagyközönség hajlamos úgy tekinteni a vikingekre, mintha sci-fikből szalajtott rocksztárok lennének, és mit sem tudnak az ősi skandináv papokról, gazdálkodókról, harcosokról vagy a királynőről. Azt a célt tűztük ki, hogy fanatikus kutakodásunkkal újradefiniáljuk ezt a képet, és létrehozunk valamit, ami ugyanolyan érdes és kemény, mint az inspiráló táj, amelyben ez a kultúra virágzott.
A viking kori vizuális művészet, akárcsak a költészet, gazdag és összetett – de a költészettől eltérően elvont és nem atmoszferikus. Vizuálisan tehát a táj és az elemek – a szél, a sár, az eső, a hó, a göröngyök, a jég, a hamu és a tűz – teremtik meg a film hangulatát, meg a természet hangjai, amihez a viking kori hangszerek szolgáltatják a kíséretet. A kameramunka időtlenséget sugároz: szemlélődő és összeszedett – azaz puritán és skandináv. A folyamatosan mozgó kamera hipnotikus hatást kelt és egy másik világba röpít – a hosszú snittek hatására ősi időfolyam hömpölyög a néző szeme előtt. Ezek a hosszú, sűrített jelenetek nem csupán elmesélik a történetet, hanem belemerítik a közönséget az általa eddig ismeretlen kultúrába, s ehhez a stáb fegyelme és teljes együttműködése volt szükséges. Minden résztvevő, a színészek, a kameraoperátorok, a kaszkadőrök, a jelmeztervezők, az ékszerfelelősök, a fegyverszakértők, a kellékesek, az állatidomárok, az okarinán és csontfurulyán játszó zenészek – sőt még a stúdiófőnökök is – mind arra összpontosítottak, hogy valami nagy egészet hozzanak létre, a legjobbat hozva ki önmagukból és egymásból. Az ősi skandináv teremtéstörténet szerint a világ egy megölt óriás testrészeiből készült. Mi voltunk ennek az óriásnak a darabjai: a vére, a csontjai, a fogai, az agya – mindez együtt, de csakis együtt alkotja a tökéletlen megölt óriást, ami nem más, mint Az Északi.
A herceg bosszúja
Az ifjú Amleth herceg éppen kezd férfivá érni, amikor apját kegyetlenül meggyilkolja a nagybátyja, és elrabolja anyját. Egy csónakon elmenekül a szigetkirályságból, és bosszút esküszik. Húsz évvel később Amleth rettenthetetlen viking harcos, aki szláv falvakat fosztogat. Egy boszorkány az esküjére emlékezteti: bosszulja meg apját, mentse meg az anyját, ölje meg a nagybátyját. Amleth egy rabszolgahajón Izlandra utazik, Olga, egy szláv rabszolganő segítségével behatol nagybátyja birtokára, és nekilát, hogy beteljesítse esküjét.
A produkció
„Ez egy nagy, izmos kaland, sokkal nagyobb formátumú, mint Robert korábbi filmjei – mondja Willem Dafoe, aki A világítótorony (The Lighthouse) című filmben dolgozott már együtt a rendezővel. Most Heimirt, az udvari bolondot alakítja. – Robert megközelítése nem változott: hihetetlenül érzékeny és precíz a részleteket illetően. Minden felvételnek megvan a maga ritmusa, története és dinamikája, amely a saját jogán gyönyörű. A néző nem egyszerűen belép Eggers világába, hanem beburkolózik vele.”
Az Északiban olyan ismerős történetek motívumait fedezhetjük fel, mint a Hamlet, a Beowulf vagy Az Oroszlánkirály, mert cselekménye klasszikus és időtlen mesében gyökerezik: egy fiatal embert kigúnyolnak, száműzetésbe kényszerül, bosszút forral, miközben a helyét keresi a világban – szerepmodell, mentor, anya vagy apa nélkül.
„Az irodalom leghíresebb családi bosszútörténete a Hamlet – mondja Alexander Skarsgard, a film producere és főszereplője, aki Lars Knudsen producerrel tíz évig dolgozott egy viking filmen, s ebből lett végül Az Északi. – A Hamletet leginkább Amleth skandináv legendája inspirálta, s mi ebből készítettük filmünket. Az ősi skandináv mítoszokat ötvöztük az izlandi sagák száraz, lakonikus nyelvezetével, s felerősítettük Amleth legendájának természetfeletti elemeit.”
Eggers forgatókönyvíró-társa Sjón volt, az izlandi költő, regényíró, dalszövegíró és forgatókönyvíró (Bárány /Lamb/, Táncos a sötétben /Dancer in the Dark/). A rendező célja az volt, hogy a viking eposz hangulatát és látványvilágát soha nem látott magasságokba emelje. „Korábbi filmemmel, A boszorkánnyal az volt a szándékom, hogy új életet leheljek ebbe az archetipikus figurába, mert a Hókusz Pókusz című vígjáték és számtalan Halloween-dekoráció után már nem volt félelmetes – magyarázzza Eggers. – A boszorkány azt kérdezte a közönségtől: azt hiszed, tudod, mi fán terem egy boszorkány? Hát, gondold újra. Hasonló módon próbáljuk bemutatni, kik voltak a vikingek valójában.”
Az Északi kora
Eggers és Sjón Amleth legendáját izlandi sagák és skandináv mítoszok elemeivel dúsították, hogy teljesen eredeti történetet hozzanak létre, amely a 10. század fordulóján játszódik. Az izlandi családi sagák, amelyeket óizlandiul írtak (ez az ónorvég egyik nyelvjárása) a kilencedik, tizedik és tizenegyedik században íródtak prózában, és helyi történelmi eseményekről szólnak; ezzel szemben a legendás sagák, amelyek közül Amleth története is kiemelkedett, a középkori románcok elemeit hasznosították, természetfeletti és kalandos motívumokkal tarkítva.
„A legendás sagák a viking korszakban játszódnak, de sokkal fantasztikusabbak, mint a főleg belföldi témájú családi sagák, mivel szörnyek, sárkányok meg hercegkisasszonykat megmentő hősök szerepelnek bennük – magyarázza Neil Price brit régészprofesszor, akinek szakterülete a viking korszak mágiája és vallása, s a film egyik szakértője volt. – Amleth története a legendás sagák közül emelkedett ki, tehát nem családi saga, és a forgatókönyvírók megértették a különbséget. Robert az elején azt mondta, úgy gondoljak a filmre, hogy legendás sagán alapul – a fantasztikus motívumok fontosak voltak számára. Ahogyan a korábbi filmjeiben is megfigyelhető, a történet mágikus és víziószerű aspektusait a néző úgy értelmezheti, hogy tényleg megtörténnek, de úgy is, hogy valamilyen módosult tudatállapot idézi elő őket.”
A forgatókönyvírók három központi helyszínre helyezték a cselekményt. A történet a viking korszak közepén kezdődik, miután a skandinávok kirajzottak az Északi-tengeren át, és elkezdtek letelepedni a brit szigeteken és az észak-atlanti területeken. A történet prológusában, amelynek színhelye a fiktív Hrafnsey szigetkirályság valahol Orkney és a Shetland-szigetek között, Amleth fiatal fiú, akit arra készítenek fel, hogy örökölje apja trónját.
Évtizedekkel később Amleth merőben más környezetben találja magát, miután Hrafnseyből Ruszföldre menekült egy sokkoló támadást követően. Mostanra tapasztalt viking harcossá érett, egy portyázó csapat tagja, amely végigrabolja Kelet-Európa folyóparti településeit.
914-ben egy rabszolgahajón találjuk az álruhás Amlethet. Izlandon száll partra, amelyet csak néhány évtizede népesítettek be. A király nélküli földön egyedülálló társadalmi kísérlet zajlik: Izland lakosságát szabad földművelők alkotják. Ezen a helyen új életet lehet kezdeni – vagy mint Amleth nagybátyja, Fjölnir esetében láthatjuk, ide lehet menekülni a régi elől.
„Eddig ez a viking korszak legpontosabb bemutatása – mondja Price. – A forgatás kezdete előtt körülnéztem a helyszínen, ahol élere keltették ezt az időszakot – egészen elképesztőnek találtam. Egyetlen történelmi film esetében sem tapasztaltam, hogy ennyire odafigyeltek volna a részletekre.”
Egy viking eposz alakot ölt
Skarsgard egy évtizede kezdett el dolgozni egy vikinges filmen. A gondolat valójában a gyerekkoráig nyúlik vissza, amikor először ragadták magukkal a viking mítoszok. A stockholmi születésű Skarsgard úgy nőtt fel, hogy csupa viking emlék vette körül.
Évekkel később, amikor a 2008-ban indult sorozat, a True Blood egyik főszereplőjeként nagy sztár lett, Skarsgard elkezdett komolyabban gondolkodni egy viking eposzon, amelynek főszereplője és producere lehet. A fejlesztőcsapat dolgozott egy darabig a projekten, de aztán elakadtak az írás fázisában.
„Nem sikerült kitalálni, hol kezdjük a történetet, mert a viking korszak több mint egy évszázadon át tartott, és mindenfelé hajóztak a világban – magyarázza Skarsgard. – Egy dolog azonban az elejétől fogva nem változott – azt akartuk, hogy a történet tükrözze az izlandi sagák lakonikus atmoszféráját.”
Pár évvel később Skarsgard és a dán Lars Knudsen producer olyan rendezőt kezdtek keresni, aki tökéletesen érzi az izlandi sagák különleges hangulatát, és ismeri a vikingek kultúráját és történelmét. Knudsen volt a producere Eggers első filmjének, a nagy feltűnést keltett A boszorkány című művészi horrornak, és felhívta Skarsgard figyelmét a rendezőre.
Skarsgard és Eggers találkoztak New Yorkban, és a színész-producer megbizonyosodhatott arról, hogy a rendező tényleg az ő embere. Annak ellenére, hogy Eggers kezdetben nem volt elragadtatva a viking kultúrától. Inkább a középkori lovagokat kedvelte, hervasztónak találta a vikingek macsó sztereotípiáját, és nagyon keveset tudott az izlandi sagákról. Ám miután A boszorkány kijött a mozikba, Eggers és felesége elutaztak Izlandra. „Amint földet értünk Reykjavikban, és megláttam az izlandi tájat, mintha megállt volna körülöttem az idő, rájöttem, hogy itt akarok filmet csinálni” – mondja Eggers.
A Saga Museum meglátogatása után találkoztak Sjón forgatókönyvíróval egy ebédelős összejövetelen. „Megkérdeztem, miről írt éppen, mire mondta, hogy a 17. századi izlandi boszorkányság volt a téma, s ekkor mintha villám csapott volna közénk – folytatja Eggers. – Miután hazatértünk az Államokba, elolvastam a könyveit, és teljesen beleszerettem abba, ahogyan elmerült a múlt sötét kútjában.”
Eggers elküldte Skarsgardnak és Knudsennek Sjón 2008-as, boszorkányos témájú regényének prológusát (From the Mouth of the Whale). „Pusztán a prológus alapján úgy véltem, ő az, aki meg tudja írni velem a viking projektet – mondja a rendező. – Alexander és Lars egyetértettek, így Sjón lett a másik forgatókönyvíró.”
Így készül egy viking
Kezdettől fogva Alexander Skarsgard volt a film főszereplője, eleve rá írták a forgatókönyvet. „Jó ötlet volt, hogy saját magára tervezett egy vikinges filmet, mivel fizikailag tökéletes a szerepre – mondja Eggers. – 195 centi magas skandináv színész, aki veszedelmes gyilkológéppé tudja változtatnia a testét. Alex keményen megdolgozott azért, hogy Amleth, a viking harcos legyen belőle.”
„A vikingek hite szerint egy állat lakozhatott bennük, amely időnként megmutatja magát – magyarázza Skarsgard. – A nők esetében ez valamilyen tengeri élőlény volt, a férfiaknál viszont róka vagy farkas vagy medve – ami Amlethet illeti, farkas és medve együtt, vagyis Beowulf, ha úgy tetszik. A szláv falu elleni támadás előtt láthatjuk, hogy Amleth olyan erős és ádáz, mint egy medve, amihez a farkas gyorsasága társul.”
Skarsgard 2016-ban már együtt dolgozott Magnus Lydgback személyi edzővel és táplálkozási tanácsadóval a Tarzan legendájában, akkor szálkásan izmos dzsungellakóvá kellett átalakulnia. Most viszont durván kigyúrt viking harcosra volt szükség. „Alexnek jó nagy darab gyilkológéppé kellett válnia, szélesebb vállakkal, mint Tarzannak volt – magyarázza Lydgback, aki Ben Affleckből és Gal Gadotból is szép sikerrel faragott szuperhőst. – Amleth farkas-medve hibrid lény a legenda szerint, ezért úgy kellett intéznünk, hogy Alexander letisztult mozdulatokkal harcoljon karddal és szekercével, miközben látványos izomzatot produkál.”
Fizikai követelményekből nem volt hiány: pusztakezes közelharc, falra mászás egy erőd megrohamozása során, ugrás egyik háztetőről a másikra, úszás a tengerben és durva, a rögbihez hasonló ősi viking labdajáték – Knattleikr – , e téren Amleth egy emlékezetes jelenetben jeleskedik Fjölnir birtokán.
„Alex naponta ötször evett – mondja Lygdback. – Mindennap komoly fizikai kihívások előtt állt a forgatáson, harcolt, rohant, heves érzelmi hullámok törtek rá. Háromóránként elkaptam, hogy egyen valamit.”
Skarsgard egy színészcsapattal gondosan összehangolva játszotta el a szláv falu elleni eszeveszett viking támadást. Marie Gabrielle Rotie koreográfus feladata volt, hogy úgy rendezze meg a bonyolult jelenetet a 120 kilós szereplőkkel, hogy ne látszódjon: profi táncosokról van szó.
Rotie a modern táncot harci mozdulatokkal kombinálta, belevitt némi transzállapot által előidézett sámánista mozgást is, ezzel azt a hatást keltve, hogy a test fölött valamilyen belső erő vette át a hatalmat. A színészek medve vagy farkas módjára mozogtak, ahogyan a forgatókönyv megkövetelte, és Rotie japán Butoh-technikákat is megtanított nekik, amelyekkel fájdalmat és szenvedést fejezhettek ki a belső árnyakkal történő találkozás során.
„Ez tökéletes volt Alexander számára, mert Amleth saját magában lel rá a sötétségre, és kihasználja szükségletei szerint – magyarázza Rotie, aki Eggers javaslatára megnézte Andrzej Zulawski Birtoklás című filmjét, amelynek híres metrójelenetében Isabelle Adjani görcsroham-szerű delírium állapotába kerül. – Rob azt akarta, hogy nagyjából így nézzen ki a viking ámokfutás a falu elleni támadás során. Alexander eszelős bosszúálló karakterré változott, a többi viking pedig követte a példáját.”
Összeáll a színészcsapat
Az Északi előkészületei során Skarsgard éppen befejezte a Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies) című sorozat forgatását, amelyben Nicole Kidman volt a partnere. Eggerssel egyetértettek abban, hogy filmjükben senki más nem játszhatja Gudrún királynőt, csakis Kidman.
Így hát két évvel a sorozat elkészülte után Skarsgard ismét Kidman oldalán találta magát. „Megint diszfunkcionális, erőszakos párost alkotunk, bár teljesen más felállásban – nevet a színész. – Most anya-fia kapcsolatról van szó, de ez is kész rémálom. Megbeszéltük, hogy legközelebb valamilyen kedves, romantikus vígjátékban kell összejönnünk.”
Még kész sem volt a forgatókönyv, Anya Taylor-Joy már leszerződött a nyírerdőből származó szláv Olga szerepére, aki szövetkezik Amlethtel közös túlélésük érdekében.
Eggers és Taylor-Joy együtt indították be filmes karrierjüket A boszorkánnyal, azóta a színésznő szupersztár lett, a rendező pedig a leginkább megbecsült alkotók közé emelkedett.
Olga szoros kapcsolatban áll a spirituális világgal és a természettel. Hisz a sors elrendelésében, bár Amleth viking ámokfutás keretében tör be az életébe. „A végzet hozza őket össze, amikor először beszélnek a hajón – mondja a színésznő. – Ez hihetetlen kapcsolat kezdete, amelynek szála vezérfonálnak bizonyul az egész cselekmény során.”
Claes Bang dán színész örömmel vállalta a gonosz Fjölnir nagybácsi szerepét, mert Amleth története 12. századi dán irodalmi emlékekből származik, amelyeket Saxo Grammaticus néven ismerünk – a színész pedig olvasta ezeket a műveket. „Mindenki ismeri a dán királyfi történetét, mert Shakespeare belenyúlt, és megcsinálta a Hamletet, aztán Hollywoodban animációs Oroszlánkirály lett belőle – mondja a színész. – Robert és Sjón viszont véres drámát kanyarítottak a szoriból, amely a maga valós idejében játszódik.”
Fjölnir Aurvandil király féltestvére, meg akarja kaparintani a trónt, ennek jegyében lefejezi a királyt, és a királynővel, Gudrúnnal Izlandra menekül. Húsz évvel később még mindig együtt vannak, egy birtokot igazgatnak Izlandon és két fiút nevelnek. De Fjölnir nem talál nyugalomra, egy titokzatos ómen háborítja kedélyét.
„Robert pont úgy járt el, mint Shakespeare, fogta a sztorit, és magasabb lélektani, filozófiai és egzisztenciális szintre emelte, így olyan lett, mint egy görög tragédia – magyarázza Bang. – De a lélektani tényező a mi esetünkben kisebb szerepet játszik, mert Shakespeare leginkább Hamlet fejéből kinézve próbált értelmet nyerni a tetteinek, Robert és Sjón viszont klasszikus bosszúdrámát hoztak léte, ahol az akcióknak jut főszerep.”
Aurvandil királyt Ethan Hawke alakítja, a karakter nem éli túl a film huszadik percét. A színészt a forgatókönyv különleges nyelvezete vonzotta a projekthez. „A legtöbb filmben nem sokat foglalkoznak azzal, hogy a nyelv eredeti legyen, ezt inkább a színházra bízzák – mondja a színész, aki a színpadon legutóbb Macbeth bőrébe bújt. – Minden színpadi szerző arra törekszik, hogy a nyelvből építsen világot a karaktereken keresztül, de a mozi a nagyközönséget akarja megszólítani, ezért inkább semleges, naturalista nyelven szólal meg. Úgy éreztem, igazi költészet csillan meg Az Északi nyelvezetében, majdnem olyan hatást kelt, mint a Beowulf. A forgatókönyv első olvasatán az ugrott be, hogy ez a történet nagyszabású hősköltemény akar lenni egy viking királyról.”
A Willem Dafoe által játszott udvari bolond, Heimir kulcsszerepet játszik a történetben, bár első felbukkanásakor ez nem nyilvánvaló. „Hivatalos szakmáját tekintve udvari bolond, de sámán vagy pap is a maga nemében, és nagyon fontos rituálét végez a cselekmény során” – mondja Dafoe, aki legutóbb Eggers természetfeletti drámája, A világítótorony főszereplője volt.
Eggers kifejezetten Defoe-ra írta Heimir szerepét, aki tudta, hogy ismét jó kezekben van. „Robert személyes mozit készít a maga nyelvén: kevés a szöveg, mindent hihetetlenül intenzív képekkel fejez ki, ebben állandó operatőre, Jarin Blaschke a társa – magyarázza a színész. – Nagy erénye továbbá, hogy színész is, tehát beszéli a nyelvünket, tudja, meddig lehet feszíteni a húrt, és feszíti is, sőt még annál is tovább.”
A film főszereplői
ALEXANDER SKARSGARD (Amleth) Arany Glóbusz-, Emmy- és SAG-díjas színész, aki leginkább a Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies) című sorozatnak köszönhetően emelkedett a legnagyobb sztárok közé.
Jeles színészdinasztia sarja, édesapja Stellan Skarsgard (Dűne, A tetovált lány), három fiútestvére szintén Hollywoodban arat babérokat.
A nagy áttörést a True Blood – Inni és élni című vámpíros sorozat hozta meg számára.
Fontosabb filmjei: The Little Drummer Girl (sorozat), tarzan legendája (The Legend of Tarzan), Zoolander 2., Csatahajó (Battleship), Szlmakutyák (Straw Dogs).
ANNA TAYLOR-JOY (Olga) A boszorkány (The Witch) című filmmel tört be a köztudatba, alakításáért több díjat kapott (Breakthrough Actor Award The Gotham Awards díjkiosztón, legjobb női alakítás a The Empires díjkiosztón).
Legutóbbi nagy sikerű főszerepét A vezércsel (The Queens Gambit) című Netflix-sorozatban játszotta, amelyben zseniális sakktehetséget alakít.
Kiemelkedő alakítást nyújtott a két AFFTA-díjra jelölt Az utolsó éjszaka a Sohóban (Last Night in Soho) című filmben.
Ezt megelőzően a Széttörve (Split) és Üveg (Glass) címá Shyamalan-filmekben volt látható.
További fontosabb filmjei: Barry, Morgan, Atlantis, Playmobil: A film.
A film alkotója
ROBERT EGGERS (rendező, társ-forgatókönyvíró) kísérleti színházi műhelyekben kezdte pályafutását, majd érdeklődése a film felé fordult. A boszorkány (The Witch) című első nagyjátékfilmes rendezésével számos rangos díjat nyert, hasonló elismerés övezte következő munkáját, A világítótorony (The Lighthouse) címűt (többek között elnyerte Cannes-ban a kritikusok díját).
Forrás: UIP
