Képek a frissében törölt Marvel MMO-ból

A játékban (már ha ez elkészült volna) az X-Menhez, vagy a Bosszúállókhoz (Avengers) is csatlakozhattunk volna.

 

A Pixelkings is dolgozott ezen a játékon… egészen a múlt hétig, amikor is annak anyacége, az Enad Global 7 (EG7) bejelentette, hogy a Marvel MMO fejlesztésének befellegzett, így a Daybreak Games, a fő fejlesztő stúdió munkássága mondhatni kárba is ment. Az indoklás ez volt: „A fejlesztési kockázati profil, a beruházás nagysága és a csoport hosszú távú termékportfólió-stratégiája újraértékelése alapján az igazgatótanács úgy döntött, hogy megváltoztatja a fejlesztési prioritásokat, és a csoporton belül átcsoportosítja az erőforrásokat, hogy alternatív hosszú távú projektekre összpontosítson.”

Nem tudjuk, hogy mikor jött volna ki az MMO, de a játék korábbi verziójából már kiszivárogtak koncepciós ábrák. Az viszont fix, hogy novemberben, tehát fél éve az EG7 megerősítette, hogy a be nem jelentett MMORPG-jük a Marvel-projekt volt, ugyanis a prezentációjuk kiemelte, hogy egy Marvel IP-n alapuló elképzelés állt mögötte. A fejlesztést Jack Emmert vezette, aki korábban a City of Heroes, illetve a DC Universe Online fejlesztésének vezéralakja volt.

A játékból viszont pár képet publikált a Pixelkingsnél vezető tervezőként dolgozó Ramiro Galan, aki aztán a LinkedInjén azt írta, hogy a Pókember: Irány a Pókverzum! stílusa felé hajló élénk, gazdag színekkel és stílussal hangsúlyozott művészeti stílus volt a cél. Nem tudjuk, hogy pontosan milyen állapotban volt a játék a projekt lelövésének pillanatában. A képeken láthatunk egy létrehozott karaktert, aki dönthet arról, hogy melyik frakcióhoz csatlakozik (X-Men, Bosszúállók, S.H.I.E.L.D., illetve a Fantasztikus Négyes).

Ezután jöhetett volna a karakterünk testreszabása. Választhattunk volna egy kosztümöt, ami bizonyos statisztikáinkra is kihatott volna. A folyamat végén pedig egyfajta jutalomként egyedi képregényes borító is járt volna nekünk (hiszen a Marvel mégis erről ismert; a filmek ezekből táplálkoznak), főszerepben a karakterünkkel.

A projekt tehát nem fog már megvalósulni. Ki tudja, hogy mi történt volna, ha a Microsoft rábólintott volna a Marvel IP-ire? (Erről korábban írtunk.) Lehetett volna egy Xbox-exkluzív MMO is…

Forrás: VGC

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu