Twitter-apokalipszis most: Elon Musk kifarolhat az üzletből?!

TECH HÍREK – A Twitter részvényei hétfőn indultak zuhanásnak, miután Elon Musk bejelentette, hogy visszalép a közösségi médiaplatform megvásárlásáról szóló 44 milliárd dolláros üzlettől.

 

 

Elon Musk azután lépett vissza, miután azt állította, hogy a Twitter nem szolgáltatott elegendő információt az oldalon lévő spamek és hamis fiókok számáról. A Twitter jogi lépéseket tervez az üzlet megvalósítása érdekében, és felbérelt egy vezető amerikai ügyvédi irodát.

Musk a twitteren – hol máshol – azt írta, hogy a Twitternek közölnie kell a „bot-információkat” a bíróságon, amelyeket állítólag nem osztottak meg vele.

A multimilliárdos ezután egy olyan képet tweetelt, amelyen Chuck Norris amerikai színész és harcművész látható egy sakktáblánál, egy következő posztban pedig azt írta: „Chuckmate”. A Twitter részvényeinek árfolyama a hétfői kereskedés zárásakor 32,64 dollár körül állt – tovább csökkent az Elon Musk és a Twitter igazgatótanácsa által áprilisban elfogadott 54,20 dolláros részvényenkénti felvásárlási ár alá. A befektetők most először reagálhattak Musk pénteki bejelentésére, miszerint ki akar szállni az üzletből.

Elon Musk – aki egyben a Tesla elektromos autógyártó cég főnöke is – áprilisban jelentette be a Twitter megvásárlásának tervét, de az üzletet egy hónappal később felfüggesztették a platformon lévő hamis fiókok száma kapcsán kirobbant vita miatt. Az eredeti fúziós megállapodás 1 milliárd dollár felbontási díjat tartalmaz, de ahelyett, hogy Musknak kellene kifizetnie az összeget, a Twitter azt szeretné, ha az üzletember versenyezne az üzletért.

„A Twitter igazgatótanácsa elkötelezett amellett, hogy a Musk úrral egyeztetett áron és feltételekkel zárja le a tranzakciót” – írta Bret Taylor, a cég elnöke egy tweetben.

A Twitter a New York-i Wachtell Lipton Rosen & Katz ügyvédi irodát bízta meg, amely a világ egyik vezető vállalati jogi irodája. John Coffee, a Colombia Law School professzora, a New York-i tőzsde és a Nasdaq korábbi tanácsadója a BBC-nek azt mondta, hogy Musknak nincsenek „nagy jogi érvei.”

„Nagy csata lesz, de azt jósolnám, hogy csendben rendeződik” – mondta. „Szerintem Musk úr nem számít arra, hogy győzelemmel fog kijönni. Arra számítok, hogy abban reménykedik, hogy további 10 vagy 20 milliárdot le tud ütni az árból, amibe beleegyezett.”

Amikor először állapodott meg az üzletről, Elon Musk azt mondta, hogy jobbá akarja tenni az oldalt azzal, hogy „legyőzi a spam botokat, és minden embert hitelesít”. A Twitteren már régóta gondot okoz, hogy automatizált, úgynevezett „botokat” használnak arra, hogy haszontalan vagy egyenesen félrevezető tartalmakat posztoljanak.

Az üzletember bizonyítékokat kért a vállalat azon állításának alátámasztására, hogy a spam- és botfiókok az összes felhasználó kevesebb mint 5%-át teszik ki. Musk úgy véli, hogy a spam- vagy botfiókok a felhasználók 20%-át vagy annál is többet tehetnek ki.

Miután Elon Musk áprilisban bejelentette a Twitter megvásárlásáról szóló megállapodást, elektromos autógyártó cégének, a Teslának a részvényei mintegy 20%-kal estek. Musk ezután nagyjából 8,5 milliárd dollár értékben adott el Tesla-részvényeket, ami olyan találgatásokhoz vezetett, hogy a befolyó pénz segít majd finanszírozni az üzletet.

Ann Lipton, a világ néhány legnagyobb vállalatát érintő csoportos keresetekkel foglalkozó peres ügyvéd szerint Musk „kicsit megijedt”, amikor a részvénypiacok megfordultak, és „úgy tűnt, hogy a vagyonát is érintette, amikor a Tesla részvényárfolyama is esett”.

„Most kiutat keres, de a fúziós megállapodásokból nagyon nehéz kiszállni” – tette hozzá. „Még ha volt is hamis ábrázolás, ahogy Musk állítja, azt állítja, hogy a Twitter hamisan ábrázolta a platformon lévő spamek mennyiségét. Csak emiatt nem lehet kiszállni az üzletből.”

Forrás: Eldiario.net

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu