Tovább késhet a Marvel’s Midnight Suns?! A fejlesztők nyilatkoztak

A Firaxis Gamesnek és a 2K-nak több időre van szüksége ahhoz, hogy olyan élményt tudjon nyújtani a Marvel’s Midnight Sunsban, ami megfelel a rajongók elvárásainak.

 

 

Mostanában úgy tűnt, minden rendben megy a Firaxis Games taktikai akció-RPG-je, a Marvel’s Midnight Suns háza táján. Időről időre új trailereket kaptunk a főszereplőkről, ám ma megerősítést nyert, hogy a játék nem készül el a kiadás kitűzött időpontjára, így most egyértelmű megjelenési dátum nélkül maradt. A 2K Games idei pénzügyi évében azonban még mindig szerepel a 2K Games produkcióinak listáján.

„Azért döntöttünk úgy, hogy elhalasztjuk a Marvel’s Midnight Suns megjelenését, hogy a Firaxis Games és a 2K a lehető legjobb élményt nyújtsa a rajongóknak” – áll a rövid közleményben.

„A cím még ebben a pénzügyi évben megjelenik PC-n, Xbox Series X/S-en és PS5-ön. Az Xbox One, PS4 és Nintendo Switch verziók egy későbbi időpontban fognak megjelenni” – folytatódik a közlemény.

A Marvel’s Midnight Suns egy évvel ezelőtt mutatkozott be hivatalosan, bár létezéséről már jóval korábban is pletykáltak. A játék mögött állók akkori szándéka az volt, hogy márciusban jelenik meg a játék, de nem sokkal később bejelentették, hogy csak az év második felében készül el, a megjelenési dátumot – október 7. PC-n és konzolokon – pedig a 2022-es „nem-E3”-on véglegesítették.

 

 

 

 

A Marvel’s Midnight Suns megjelenését legutóbb október 7-re tűzték ki.

Az XCOM alkotói által fejlesztett Midnight Suns a Marvel-univerzum sötétebb oldalát igyekszik felszínre hozni, amikor is Hunter, egy titokzatos múltú legendás démonvadász szerepében kell vezetnünk egy nem mindennapi, tapasztalt szuperhősökből és veszélyes természetfeletti harcosokból álló csapatot. Az ellenség? A démoni Lilith és félelmetes hordája, amelyhez a gonosz Hydra hadsereg csatlakozott. „Vajon Doctor Strange, Vasember és Penge félre tudják tenni nézeteltéréseiket egy növekvő globális fenyegetéssel szemben?”

Ahogy azt fentebb már említettük, a videójáték több karakterét is bemutatta a napokban, köztük Marvel Kapitányt és Pókembert. Most kénytelenek leszünk még tovább várni, hogy csapatként összeálljanak és végre mi is élvezhessük ezt a szuperhősös kalandot.

Forrás: IGN

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu