Akár 20%-os áremelésre is készülhet az Intel!

TECH HÍREK – Nem csak a processzorokra, hanem az alaplapok chipsetjére és egyéb komponensekre is vonatkozik az áremelés.

 

Mostanában ez a trend: először a Sony ejtett meg egy 10/12,5%-os áremelést a PlayStation 5 Standard/Digital Edition esetében, és az Nvidia is hasonlóan becélozta, hogy a termékcsalád átlagára egy kurrens-gen konzoléval éegyen egyenlő. Az Intel korábban már közölte, hogy a processzorai, illetve néhány alkatrésze esetében 2022 utolsó negyedévében (tehát októbertől) árat fog emelni, de az ITHome  arról számolt be, hogy az alaplapok ára is magasabb lesz, ugyanis az Intel alaplapok chipsetjeit saját maguk tervezik meg, így az Intel 700-as sorozatért, ami a 13. generációs Raptor Lake processzorokat támogatja majd, szintén többet kell fizetnünk.

Az Intel már közölte, hogy az árkiigazítás jelentősebb lesz a CCG (Client Computing Group) esetében. Ez felel a mainstream számítástechnikai platformokért (lásd az imént említett alaplap és CPU-család), és ha ez igaz, akkor az újgenerációs Intel hardver ára eléggé magas lesz az eddigiekkel összevetve. (És ez ugye még nem is veszi figyelembe, hogy Európában általában drágább a hardver, Magyarországon pedig még többet kell fizetni a gyenge pénznem és a világrekorder ÁFA miatt.)

„Az év második felében számos termékünk fog megjelenni. Úgy gondolom, hogy a termékkínálat tekintetében minden üzletágunkban a széllel a vitorláinkban dolgozunk. Harmadszor pedig emeljük az árakat, és az árképzés általában a negyedik negyedévben lép életbe. Elég sok időt töltöttünk el. A CCG-ben is több árjavulást fogunk látni, mint a DCAI-ban [Distributed Computing and Artificial Intelligence – megosztott számítás és mesterséges intelligencia kb.]. Mindkettőnél módosítjuk az árképzést, de az árképzés a CCG-ben jelentősebb. Így ez a CCG-nek is lendületet ad az év későbbi részében,” mondta David Zinsner, az Intel pénzügyi vezetője.

Az Intel CCG-s üzletága az egy évvel korábbihoz képest 25%-kal esett vissza, és a cég előrejelzésével szemben is 15%-kal alacsonyabb eredményt ért el. Ezért döntött a cég az áremelés mellett, és így kívánják az inflációval is tartani a lépést. Magyarul: fizetni fogunk mint a katonatiszt.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu