SOROZATKRITIKA – A Cyberpunk 2077-ben V felemelkedését a bűnözői alvilágba egy ötperces intróban fedeztük fel. A Cyberpunk: Edgerunnersben David Martineznek viszont nagyjából öt epizódra van szüksége ahhoz, hogy végképp menthetetlen cyberpunk zsivánnyá váljék. Ez az idő a Studio Trigger és az alkotó Rafał Jaki számára lélegzetvételnyi teret ad Night City-nek és lakói életének bemutatásához egy 10 db., 26 perces epizódból álló, izgalmas sorozatban, amely betonbiztos sztorival és egy nagyon eltalált Cyberpunk 2077 hangulattal és vizuális világgal nem várt „erősítést” hoz a játékhoz, egyben bizonyítéka is, hogy a CDPR-nek a már megjelent játék mellett is bőven van keresnivalója a jövőbeli Cyberpunk-történeteket bemutató címek terén.

A Cyberpunk: Edgerunners a CDPR Cyberpunk 2077 spinoffja, vagyis a Mike Pondsmith által készített, elismert táblás szerepjáték azonos verziójában játszódik. A helyszínek és a dizájn megegyeznek a videojátékban látottakkal, de a történet középpontjában új karakterek állnak. Egyszóval ne számítsatok arra, hogy V-t vagy Johnny Silverhandet (vagyis Keanu Reeves-t) láthatjátok az animében, innen hiányoznak mindketten.

„Tanulj fiam, Arasaka funkcionárius lesz belőled!” (Vagy talán mégsem, mert koldus leszel…)

Ehelyett az Edgerunners David Martinezt követi, egy, az Arasaka-akadémiára járó okos és nagyon jó tanuló diákot, akinek tehetségét nem tudja eltartani egyedülálló édesanyja fizetése, különösen Night Cityben, ahol a túléléshez több – sokkal több – kell, mint egy női mentős fizetése.

Amikor Davidnek el kell kezdenie gondoskodni magáról, az Edgerunners időt szakít arra, hogy feltárja, hogy Night City milyen félelmetes tud lenni és mindez már túlmutat a pszichotikus, kibernetikusan feljavított utcai bandák összecsapásait bemutató thrilleren – ez a kegyetlen, jövőbeli „vadkapitalizmus” nagyon is torokszorítóan hiteles ábrázolása. Ahogy David lassan adósságokba fullad, kirúgják a tekintélyes akadémiáról, amit már nem engedhet meg magának, és adósságbehajtók üldözik, Night City hiperkapitalizmusa révén az Edgerunners fiatalkorú bűnözőjévé válik, megmutatva, hogy még a repülő autók és a menő ruhák sem jelentenek csodaszert a szegénység ellen. Igen, itt már bőven William Gibson regényeinek szintjén járunk…

David szerencséje megváltozik, amikor megismerkedik egy titokzatos netrunnerrel, Lucyval, és összeáll egy szerethető zsoldoscsoporttal, amelyet az erős akaratú – és szó szerint álig felfegyverzett – Maine vezet. Így kezdődik az útja, hogy hősünk zsoldos cyberpunkká váljon Night Cityben.

Miben más a játékhoz képest?

Míg V zsoldoskalandjait különleges fordulatot vesznek, amikor teste és elméje Keanu Reeves Johnny Silverhandjének életterévé válik, addig David története szinte kizárólag Night City bűnözői elemeire koncentrál. Maine legénysége végül belekeveredik a város két legnagyobb Megacorpsának viszályába és egy Faraday nevű Fixer mesterkedéseibe (akinek angol szinkronhangja Giancarlo Esposito a tőle megszokott hátborzongató módon egyszerre udvarias és végtelenül fenyegető stílussal).

Az Edgerunners akkor a legjobb, amikor Night City ellenséges életkörforgásának különböző elemeit tárja fel, ahogyan az utcai bandák és zsoldosok bűncselekményeket követnek el a Fixerek nevében, akik maguk is Night City igazi uralkodóinak, a Megacorpsnak dolgoznak. Ezek a kapcsolatok a Cyberpunk: Edgerunners középpontjában állnak, és David felemelkedése ebben a tápláléklánc keretein belül lenyűgöző nézőpontként szolgál ebben a cyberpunk környezetben.

Stilizált, „túlzó” anime világ

Vizuálisan ezt a történetet csak fokozza a Studio Trigger, az expresszionista anime stílus művészeinek csoportja. Míg az olyan híres cyberpunk anime, mint a Ghost in the Shell és az Akira a rendkívül részletes, futurisztikus városképekre koncentrál, a Studio Trigger kicsit „avantgarde” módon „túlzásokkal” teli stílusérzékkel közelíti meg az anyagot. Láthatunk a vért és a meztelenséget itt is bőven, de itt a stilizált anime világ a lényeg, amellyel a Studio Trigger ugyanazon a lencsén keresztül szűri a Night Cityt, mint amit a Kill la Kill és a Space Patrol Luluco című alkotásokban láthattunk.

Mindez azt jelenti, hogy az Edgerunners a premiert megelőző visszafogott hype miatt az év egyik alvó slágere lehet. Jaki, aki a Cyberpunk 2077 üzleti fejlesztőjeként és a The Witcher Ronin manga írójaként dolgozott, a CDPR videojátékának fő történetétől elrugaszkodva a Night City tágabb aspektusainak feltárását választotta, így sokkal jobb narratív eredményt ért el, színvonalasabb történettel.

„Ez a város egy távoli bolygó” (Európa Kiadó)

Ennek mégis van egy hátránya: bár az Edgerunners középpontjában álló karakterekbe rendkívül profi módon kidolgozottak, ők is elvesznek a sorozat azon fókuszában, hogy Night City minél több oldalát bemutassák nekünk. Néhány karakter túl hamar eltűnik, míg mások megfelelő bevezetés nélkül kerülnek a képbe. Szerencsére David és Lucy központi duója lehetőséget kap egy teljes történetre, amely kettejük egyre érdekesebben változó és érzelemdús kapcsolatát mutatja be, amely aztán egy szívszorító fináléig vezet.

De mindez valahol érthető, hiszen a Cyberpunk mindig is inkább Night Cityről szólt, mint a karaktereiről, és az Edgerunners még így is képes kellő mértékben fókuszálni egy Night City-ben élő zsoldos életére néhány kulcsfontosságú karakteren keresztül, akik végső soron mindannyian csak az életüket próbálják jobbá tenni, vagy egyszerűen csak túlélni. A sorsuk inkább Night City rendkívül kegyetlen táplálékláncának következménye, mint bármi másnak, amit ők maguk irányíthatnának.

A Cyberpunk: Edgerunners az ékes bizonyítéka annak, hogy a CDPR-nek is van itt bőven keresnivalója

A sokszor kegyetlen és szívszorító történet a Studio Trigger szórakoztatóbb és extravagánsabb animációs stílusának köszönhetően nem válik lehangolóvá. Valahol ez a két eleme a sorozatnak egymást is segíti, ahelyett, hogy túlzottan visszafognák egymást. Amikor a történet túl komorrá válik, a művészeti stílus segít felemelni azt, hogy megőrizze a cyberpunk műfaj hiperrealitását, míg az érett történetmesélés a Studio Triggert is visszatartja attól, hogy tonálisan túlzásokba essen. Egymás kiegészítéséről van tehát szó, nem pedig összeütközésről.

Bizonyos értelemben az Edgerunners is inkább a Cyberpunk 2077 kiegészítőjeként, mintsem alternatívájaként szolgál. Az anime és a videojáték között a rajongók két különböző szemszögből is megtapasztalhatják Night Cityt, és bár a Cyberpunk 2077 tavaly, januári befejezése óta nem sokat játszottam vele, az anime miatt mégis ismét kedvet kaptam hozzá, hogy ne csak belenézzek, hanem egy komolyabb, hosszabb játékélmény során ismét Night City utcáit rójam.

A Cyberpunk: Edgerunners kapcsán kíváncsi voltam, hogy egyáltalán szükség van-e még egy cyberpunk animére a 2022-es évben. A műfaj és a médium már annyiszor találkozott, hogy nehéz elképzelni, hogy egyáltalán vannak új történetek, amelyeket érdemes lenne elmesélni ebben a térben. A Cyberpunk: Edgerunners azonban azt bizonyítja, hogy a CDPR Night City víziójában még bőven tartalom, és a sorozat talán egyben útmutató is, hogy a CDPR-nek milyen irányba kellene vinnie a sorozatot a jövőben.

-BadSector-