Bayonetta 3 – Cereza a csúcson

TESZT – Többnyire csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a Bayonetta 3-ról, ami nagy eséllyel az előző két rész minőségét is lepipálta. Tény, hogy közel öt éve történt a bejelentés, de megérte várni rá. Miután a PlatinumGames a Babylon’s Fall jóvoltából egy ólajtó méretűt zakózott, ez a játék kellett ahhoz, hogy a japán stúdióra ismét bizalommal nézzünk.

 

 

A hármas számú játék (ez a fogalom a Valve számára en bloc nem létezik…) három univerzumot fed le, így már ebben az értelemben is bővebb lett az előző két résznél.

 

 

Paradiso, az angyalvilág

 

…helyett főleg a harmadik világban, az emberek világában, a káoszvilágban játszódik a Bayonetta 3, ahol névadő hősnőnket a Singularity és annak fegyverei, a Homunculi legyőzi. Darabokra töri egy rejtélyes lény, de ez nem jelenti azt, hog Cerezát nem fogjuk irányítani, ugyanis a káoszban egy multiverzum rejlik. Több világ, több Bayonetta eltérő képességekkel, de lesznek visszatérő karakterek is (pl. Jeanne és az ő önálló mellékfejezetei, ahol Sigurd doktort keresi – csak ő tudja, hogy miképp lehet az általunk keresett Chaos Geareket használni), továbbá felbukkan Viola és a démoni kisegítője, Cheshire is. Boszorkányunk Violán keresztül tudja meg, hogy nagy baj van. A világok között a Thule-sziget található és ez szolgál központként; az alfaverzum (Alphaverse) megmentése érdekében öt Chaos Gearre lesz szükség, és ahogy gyűlnek azok, úgy egyre több Kaiju kinézetű szörnyet (démonszolgákat) is uralmunk alá hajthatunk. Képzeljük el Bayonettát egy démon-Godzillán. Nem kell: kb. ez meg is valósul a játékban, ami ráadásul jól meg is van írva (sőt, van benne egy konkrét utalás az első Devil May Cry egyik bossfightjára is!), mivel vannak sötét és humoros pillanatai egyaránt.

A Bayonetta 3 azért kellemes és meglepő, mert képes volt az előző részek sármját és stílusát megőrizve bővíteni (főleg Viola miatt, de a játékmenetben shoot’em up és rail shooter részek is vannak!). Bolt is van Rodin jóvoltából, és az újrajátszhatóság is itt van, ahogy az elvárható (bármelyik fejezetet elővehetjük a jobb eredményekért), és így a Bewitchmenteket, a küldetéseket is teljesíteni lehet. A harcokban pedig a rúgások mellett az új, lila alapú Color My World pisztolyok is ott vannak (az előző két részben látott Love is Blue és Scarborough Fair helyett), ha nem a démonszolgákra támaszkodnánk (még egy vonat is van; amúgy figyelni kell, ha feldühödnek, számunkra is ártalmasak lesznek, és a használatuk varázslatot igényel – Viola esetében is). Gyűjthető tárgyak is vannak, így a maximalisták is elégedetten csettinthetnek (így Bayonettát és Violát is kicsit testreszabhatjuk), és valóban feldobja az élményt és a hangulatot is Jeanna „kitérői”. Nem lenne meglepő, ha néhányszor megállunk lőni egy-két fotót, ugyanis fotó módot is kapott a PlatinumGames játéka. Nem véletlenül soroltam a pozitívumokat, mert tényleg ennyire élvezetes a Bayonetta 3: ritkán ül le. És ez így tökéletes.

 

 

Inferno, a démonok világa

 

A megjelenés előtt Bayonetta előző hangja, Hellena Taylor megpróbált botrányt kelteni, de végül saját magát tűzte karóra. Ez az egész nincs hatással az értékelésre. Azért azt ki kell emelni, hogy az új hang, Jennifer Hale remekül hozta a karakter formáját, és mivel multiverzumról beszélünk, még logikusnak is tűnhet a szinkronhang cseréje. Az viszont kissé idegesítő tud lenni, ahogy több mondat is ismétlődik, illetve a licenszelt háttérzenék egyike, a Moonlight Serenade is gyakran felbukkan. Ez zavaró lesz, és emiatt javasolt rövidebb részletekben játszani. A másik indok erre a szinte konstans, gyors tempójú akciózás (de ez sem hat az értékelésre).

Azért azt ki kell emelni, hogy a Nintendo Switch nem tudja tökéletesen, folyamatosan 60 FPS-sel futtatni a Bayonetta 3-at. A jelenetek persze stabilan 30 FPS-sel futnak. Talán még negatívumként ki lehetne emelni azt, hogy a szemünket meg tudja erőltetni, ahogy folyamatosan történik minden körülöttünk, de ezt ki lehet küszöbölni, ha nem együltében tervezzük végigvinni a játékot, ami, mint annak alkotói, nem tökéletes. Ha lenne tökéletes játék, a játékipar megszűnne létezni… a 10-es értékelés ellenére sem lehet valamiről azt mondani, hogy perfekt. Az annyit jelent, hogy korszakalkotó, egetrengető alkotásról van szó.

 

 

World of Chaos, az emberek világa

 

A Bayonetta 3 gond nélkül megérdemli a 9-est. Ha a Nintendo Switch-en kicsit erősebb lenne a teljesítmény (mert egy laikusnak is feltűnhet, hogy a játék néha beszaggat!), gond nélkül megérdemelné a 9,5-et. Mégis, ez egy kiváló játék, ami változatos, stílusos, menő, hangulatos, és magával ragadó. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a Nintendo Switch új killer appot kapott, és Kamiya Hideki franchise-a méltó módon folytatódott. És nem kizárt, hogy lesz negyedik rész, talán már spinoffként… ugyanis a legvégén egy olyan szöveget kapunk, hogy „folytatódni fog egy új generációban”. Ez lehet, hogy Viola főszereplővé válását jelenti, vagy azt, hogy a Nintendo Switch utódjára készül a következő játék… vagy mindkettőt egyszerre. Akármi is fog történni, ne tagadjuk le: a Bayonetta 3 van olyan stílusos és sikeres, mint a Devil May Cry 5, csak ez más irányból lett kiváló. Ajánlott vétel. Az áráért pedig… „ask your mom.”

-V-

Pro:

+ Nagyobb, szebb, változatosabb
+ Egy élmény még nézni is
+ Bővített a játék világán, és nem erőltetett módon!

Kontra:

– Egy kicsit szaggat itt-ott…
– Egy-két zenei motívum és komment túlzottan gyakori
– Nincs harmadik negatívum, az értékelés nem véletlen…


Kiadó: Nintendo

Fejlesztő: PlatinumGames

Stílus: akció-kaland, hack’n’slash

Megjelenés: 2022. október 28.

Bayonetta 3

Játékmenet - 9.6
Grafika - 8.4
Történet - 9.6
Zene/hangok - 9.4
Hangulat - 9.5

9.3

SZÉDÜLETES

Türelem Cerezát terem.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu