SOROZATKRITIKA – A See harmadik évad véres, hangulatos és robbanásveszélyes, de a politikai manővereket és katonai haditerveket tárgyaló, párbeszédekkel tarkított jelenetek közbeiktatása túlságosan is visszavesz a lendületből. Ez az Apple TV+ sorozatról szóló ismertető a See 3. évadról nem tartalmaz nagyobb spoilereket.

Az ötlet, hogy egy egész világ elveszíti a látás képességét, és ennek következtében visszazökken az ókor és a középkor átmenetébe, egyike azoknak a remek koncepciójú sci-fi történeteknek, amelyek egyszerre olyan ismerősnek és mégis teljesen egyedinek tűnnek. Ezt a koncepciót, amelyet Steven Knight (Peaky Blinders) alkotó a See alapjául használ, már számtalanszor alkalmazták fiktív regényekben, de a tévéképernyőkön frissnek hat, legalábbis 2019-ben még így volt.

Most, három évvel később a sorozat indulásához képest az utolsó évad egy háború szélén álló ország küzdelmeit mutatja be egy „hatalmas durranással” búcsúzik. De sajnos csak konkrét értelemben. A sztori szerint ugyanis See-ben – amely mindig is kemény erőszakot és posztapokaliptikus háborús jeleneteket mutatott be – most az ellenség (ahogy arra a második évad vége utalt is) egy olyan robbanékony fegyvertárral rendelkezik, amely tüzet és mennydörgést is ígér az arzenáljában.

Háborús őrült, bosszúszomjas hadvezér

A harmadik évad középpontjában egy egyszerre bosszúszomjas, megkeseredett és dicsőségre szomjazó vezér és őrült tudós áll, aki mindenáron háborút akar indítani az egész civilizáció ellen ezekkel az újonnan szerzett, istentelen robbanóanyagokkal. (Kicsit olyan a fickó, mint napjainkban Putyin.) Úgy véli, hogy pusztán az újonnan talált fegyverük nyers ereje segíthet neki abban, hogy felszámolja ellenségeit és meghódítsa a kontinenseket, miközben saját megállíthatatlan birodalmát vágyik felépíteni.

Az őrült tudós, akinek ilyen nagy álmai vannak, nem más, mint Tormada, akit a zakkant David Hewlett (A víz érintése) alakít, és aki igazán karizmatikus és hátborzongató erővel támogatja ezeket az őrült terveket. Tormada Edo jobbkeze volt, és miután vezetője a második évad végén meghalt, most bosszút áll, és ezekkel a páratlan fegyverekkel az oldalán vadászik Baba Vossra (Jason Momoa).

Baba Voss „visszavonult”… de nem sokáig

Rettenthetetlen vezérünk, Baba Voss azóta az erdőbe száműzte magát, ahol egyedül gyűjt élelmet, és próbál nyugodt életet élni, távol a város bűnös felfordulásától. Az ezt követő háború azonban visszakatapultálja Babát az „előkelő” társaságba, mivel megpróbálja figyelmeztetni feleségét, Maghra királynőt a közelgő veszélyekre.

Ez az izgalmas cselekménypont lehetővé teszi a sorozat számára, hogy brutális háborút láthassunk ismét a képernyőn, és a sorozat kihasználja ezt az ürügyet néhány hangulatos csatajelenetre. Mindezek gyönyörűen vannak megvalósítva, pazar esztétikával és brutális erőszakkal. Az, ahogy a vak seregek találékony módszereket találnak egymás megtámadására, szintén egy szép, hozzáadott elem, ami igazi mélységet ad ennek a világnak.

Hiteles, vak világ, de sok beszédnek sok az alja

A See pedig figyelemre méltóan ügyesen építi fel a világot, és olyan vak társadalmat hoz létre, amely hitelesnek és hihetőnek tűnik. A showrunnerek nem zárkóznak el az emberiség csúnyábbik oldalától sem, egy lázas, őrjöngő népet festenek le, amelyet feldúlt ez az ősi vírus. Van vallási hisztéria, boszorkányvadászok keresik a látókat, akiket fel akarnak gyújtani. Sibeth (Sylvia Hoeks) személyében pedig egy súlyos pszichopata gonosztevőt is láthatunk, akit a 39 éves holland színésznő ismét zseniálisan alakít.

Ez a gazdag világépítés azonban kétélű kard, ami ahhoz vezet, hogy elmerülünk egy olyan mitológiában, ami zavaró lehet. A sorozatot időnként megakasztja a saját mitológiája, a szokatlan karakternevekkel és a bonyolult politikai köznyelvvel. Túl sok jelenetben túlságosan sok a párbeszéd, és a politikai és katonai fecsegésre támaszkodik, hogy előrevigye a narratívát.

Ha harc, hát legyen harc…

A párbeszédek némelyikét elég unalmas nézni és zavaros követni, de a sorozatnak van egy gyengéd oldala is, a szereplők bölcs tanácsokkal segítik egymást és bizonyos karakterek megható érzelmeket táplálnak a másik iránt – még meglepő jelenetek során, váratlan, egymással ellen harcoló karakterek között is. A véres erőszak és ez a családi bajtársiasság egymás mellé helyezése – vagy épphogy egymással szembeállítása – tényleg üdvözlendő dinamika, azonban ezeket a pillanatokat mindig megszakítják a fent említett, mesterkélt beszélgetések.

A See 03 évad sajnos nem következesen vitte tovább a sorozat idáig elsőrangú színvonalát. Amikor a sorozat a kőkemény harcokra, összecsapásokra és háborúkra, illetve a szívből jövő családi drámára koncentrál, akkor egy intenzív és magával ragadó sorozattá, amikor viszont ezeket politikai párbeszédek és eszmefuttatások szakítják meg, akkor fenemód unatkozunk. Szerencsére utóbbiakból nincs túl sok, de sajnos épp elég, hogy a harmadik évad csak a „JÓ” kategóriát érdemelje ki az előző két évaddal ellentétben…

-BadSector-