SOROZATKRITIKA – Owen Hendricks (Noah Centineo) egy fiatal, menő, laza 24 éves ügyvéd a CIA főügyvédi hivatalában, és bár még csak néhány hete van ott, máris túl nagy fába vágja a fejszéjét, kezdve azzal, hogy nyomozást indít egy Maxine Meladze (Laura Haddock) nevű volt ügynöknő, a CIA ellen irányuló, amúgy is kaotikus „zsarolási kísérletes” ügyében.

A Netflix újabb sorozatának eredeti címe: The Recruit (Az újonc) elég érdekes választás volt az alkotók részéről, ugyanis ezzel a címmel már készült egy másik – viszonylag korrekt, bár szintén nem túl kiemelkedő – CIA-s 2003-as kémthriller, amelyben két nagy sztár: Al Pacino és a még szemtelenül fiatal (27 éves) Colin Farrell játszott. (Az itt is meglévő CIA-tartalom miatt először arra is számítottam, hogy ez a sorozat valamilyen spin-off, vagy újrafeldolgozás lehet, pedig nem az.) Abban a történetben az „újoncnak” elég fontos jelentősége is volt, ugyanis a 2003-as filmben Farrel a CIA kémiskolájának „tanonca” volt és klasszikus kémeket képzett ki benne az Al Pacino által alakított kiképzőtiszt. A másik olyan kémfilm, amelyben szintén szerepel a Recruit kifejezés, a 2014-as Jack Ryan: Shadow Recruit (Jack Ryan: Árnyékügynök), amelyben Crish Pine alakította a klasszikus Tom Clancy CIA hőst (kinek kalandjaiból azóta már egy Amazon Prime sorozat is készült, tegnap írtunk a harmadik évadról).

Az eredeti címválasztás tehát szinte biztos, hogy nem volt véletlen a Netflix-sorozat producereinek részéről, a különbség a történet tekintetében annyi, hogy a Noah Centineo által alakított Owen Hendricks nem egy frissen felvett titkos ügynök, mint a két említett film hősei, hanem egy ügyvéd a CIA-nál, egy külön jogi osztályon. Hamar kiderül azonban, hogy ennek végsősoron nincs túl sok jelentősége, mert a sorozat egyetlen részében sem zajlik tárgyalóteremben, és Hendricks sem a megszokott ügyvédi hivatását végzi, hanem nagyjából ugyanazt, mint amit a kémfilmekben és sorozatokban a főszereplőktől már megszokhattunk.

A CIA „megzsarolva”

A magyar cím a sorozat konkrét kiindulópontjára utal. A sztori szerint ugyanis az egykoron hazájában, Fehéroroszországban állomásozó ügynöknő és CIA-kém Maxine Meladze Laura Haddockja jelenleg Arizonában raboskodik, amikor Hendricks átveszi az ügyét, és a nő azzal fenyegetőzik, hogy terhelő bizonyítékokat hoz nyilvánosságra a CIA ellen, ha Hendricks nem tudja kihozni a börtönből és hazahozni Európába. Ez nagy kérés a viszonylag tapasztalatlan Hendricks számára, aki azt állítja, hogy szenvedélye a jog, de gyakran azon kapja magát, hogy egyenesen a mélyvízbe ugrik, és gyilkos maffiózókkal, megbízhatatlan kémekkel és CIA-ügynöktársakkal kell megküzdenie, akik inkább megölnék, minthogy előrébb juttassák a karrierjében.

Eközben Hendricks a szobatársaira, Terence-re (Daniel Quincy Annoh) és Hannah-ra (Fivel Stewart) támaszkodik – utóbbi történetesen Hendricks volt barátnője -, annak ellenére, hogy a munkája titkossága miatt nem szabad őket tájékoztatnia. Időnként segítségül hívja főnökét, Walter Nylandet (Vondie Curtis-Hall) és CIA-s kollégáit, Lestert (Colton Dunn), Violetet (Aarti Mann), Ameliát (Kaylah Zander) és Janust (Kristain Bruun), de csak annyira bízhat bennük, amennyire csak tudja őket dobni.

Az Alexi Hawley (akinek testvére, Noah Hawley a Fargo és a Légió showrunnere) által készített Megzsarolva az ügyvéd főszereplő (és két szintén ügyvéd mellékszereplő) nagyon keveset foglalkozik jogi kérdésekkel, de annál inkább tele van energikus akcióval és időnként megrendítő drámával. (A Bourne-azonosság rendezője, Doug Liman irányítja az első két epizódot).

A sorozat emellett egyfajta kitörési pont a fiatal Noah Centineónak, akiért a sztori szerint már-már jobban döglenek a nők, mint James Bondért, ami számomra kicsit érthetetlen (legalább is a történet szempontjából), ugyanis a szerintem kicsit jóllakott óvodásra hasonló Centineo inkább egy csetlő-botló, bénázó zöldfülű jogász és kémpalánta, akinek nincs túl sok köze Ian Fleming egyszerre karizmatikus és sármos szuperügynökéhez. Persze, talán kompenzálni is akarnak vele a készítők, hiszen a Daniel Craig-féle legutóbbi James Bond film, a Nincs idő meghalni ezen a téren is jócskán visszavesz a klasszikus „csajozós” Bond imidzsből. Azért azt is hozzá kell tenni, hogy amikor a „cégnél” dolgozó egyik női alkalmazott konkrétan arra utasítja kollégáit, hogy hozzák őt össze a fiatal ügyvédpalantával, aztán vele is közli, hogy márpedig randizni fognak és pont, akkor azért a Megzsarolva átmegy teljesen abszurdba.

Izgalmas a kémsztori, kár volt a romantikusnak szánt szálakért

A Megzsarolva emellett azért egy igazi klasszikus kémthriller, amely a rejtélyes cselekményéből nyeri a lendületét: ahogy Hendricks egyre mélyebbre ás Meladze múltjában a CIA-val és az orosz maffiával is, úgy kerül a kormányzati titkok és a követhetetlen fenyegetések bonyolult hálójába. A sorozat azonban megpróbálja a thriller elemeket romantikusabb, vagy kapcsolatközpontú jelenetekkel és ívekkel kiegészíteni (nem elfelejtve a kötelező és jól kihangsúlyozott és túlhúzott woke-vonalat két férfi szerelméről sem), és ezek a pillanatok gyakran nagyon laposra sikerednek.

A legnagyobb baklövés itt talán Hendricks és két szobatársa, Terence és Hannah kapcsolatai, amelyek nemcsak nagyon kilógnak a történet egészéből, de elég közhelyesek és unalmasak is és inkább egy romantikus tinisorozatba illenének. A sorozat elég tekintélyes részét az Owen és Hannah közötti foszladozó dinamikának szentelik (Hannah egyben Owen exe is volt, miközben a két karakter és színész között alig van kémia, így nehéz úgy érezni, hogy ők ketten valaha is összetartoztak.

Eközben Terence szinte csak hídként létezik Owen és Hannah között, és az életéről szóló néhány érdekes részleten és egy-két bölcselkedő kinyilatkoztatáson túl szinte semmit sem tesz hozzá a Megzsarolva érzelmi hátteréhez, vagy alapsztorijához. Ezek a karakterek határozottan kihagyott lehetőségek, és bár a kapcsolataiknak papíron van értelme, a jeleneteik bénára és giccsesre sikerült, tele klisékkel és dögunalmas közhelyekkel.

De szerencsére a Terence és Hannah jeleneteiből hiányzó összes izgalmas feszültség jelen van Hendricks és Meladze gyakori interakcióiban. Laura Haddock nagyszerű „a kevesebb több” színészi munkát végez, sztoikus, kíméletlen ellenpólusként szolgál Centineo fiús bájával szemben, Meladze háttértörténete pedig valóban érdekes. Attól a pillanattól kezdve, hogy Hendricks megismerkedik vele, feszültséggel teli energia van kettejük között.

A szervezet, ahol a saját karrierjéért mindenki bármikor tönkreteszi a kollégáit

A Megzsarolva egyik erősebb döntése az, hogy a CIA-t, valamint általában Washington D.C.-t megbízhatatlan környezetként ábrázolja, ahol mindenki habozás nélkül tönkreteszi a kollégáit, hogy hatalomra vagy előre lépésre tegyen szert. Ez rengeteg konfliktust okoz Hendricks számára, akinek szerethető hozzáállását naivitásként utasítják el, és akinek tapasztalatlanságát azonnal felhasználják ellene mind Washingtonban, mind külföldön.

Az ebből adódó dinamika a sorozat számos kapcsolatát tranzakcióvá teszi; mindenki kerüli, hogy segítsen Hendricksnek, nehogy ők szenvedjenek hátrányt, és ha mégis úgy döntenek, hogy segítenek neki, akkor cserébe valamit fel kell mutatnia. Erre a legjobb példa Hendricks kapcsolata a nála idősebb kolléganőjével, Ameliával. Amikor elkezd dolgozni Meladze ügyén, segítséget kér Ameliától, aki cserébe lényegében megparancsolja neki, hogy randevúzzon vele.

És ez valóban meg is történik, de végig nagyon-nagyon kevés a kémia kettejük között. Hendricks nem tűnik érdektelennek Amelia iránt, de nem is igazán viselkedik úgy, mint aki szeretné a kapcsolatot – ez csak egy újabb dolog, amit a munkája miatt meg kell tennie. Bár a párosításuk egy olyan választás, amely összhangban van D.C. rideg természetével, de mégis valahogy nevetségesen irreális marad és később csak arra szolgál, hogy még több kínos helyzetet teremtsen Owen és az orosz ügynöknő, Hannah között, miközben még az sincs elég jól kidolgozva, vagy nem kellőképpen hiteles.

Felemás lett

A Megzsarolva egyszerre akar túl sokat markolni és meglovagolni is a mostanában (az orosz ukrán háború kapcsán is) fellángoló kémthriller műfaját. A CIA bemutatása és a kémthriller fősodor korrekt, az akciójelenetek miatt sem kell nagyon panaszkodunk (bár egy James Bondhoz, vagy az említett Jack Ryan harmadik évadhoz a Megzsarolva közel sem mérhető), de a túltolt romantikus szálak, a sokszor elég lapos mellékkarakterek és helyenként kissé izzadtságszagú humor sem éppen a sorozat erősségei.

Ami a főszereplőt, Noah Centinót illeti, számomra a fiatal színész nem volt eléggé karizmatikus, vagy meggyőző a szerepben – különösen, ha például, ha az „eredeti”, 2003-as The Recruit Colin Farrelljével is összehasonlítjuk, ahol Farrell alakította az „újoncot”. Erről persze a forgatókönyv is vastagon tehet, különösen, hogy a többi karakter még inkább alulírt, irreális vagy rosszul ábrázolt.

Összességében a Megzsarolva egy szórakoztató CIA-sorozat, korrekt akciókkal és érdekes történettel. A CIA reálisnak tűnő ábrázolása is a széria pozitívuma, de a jobb párbeszédek, a kidolgozottabb karakterek és köztük lévő árnyaltabb kapcsolatok előnyére válhatnának. Lehet, hogy Owen Hendricks túlságosan is belebonyolódott a különféle szálakba, de ugyanez elmondható a sorozat alkotóiról is.

-BadSector-