Cyberpunk 2077: egy pert nevetségesen alacsony büntetéssel zárta a CDPR!

A CD Projekt RED lényegében aprópénzért zárt le az ellene indított eljárást.

 

2020 decemberében a PlayStation 4-es és Xbox One-os Cyberpunk 2077 majdnem játszhatatlan állapotban jelent meg, de a PC-s kiadás is egy hatalmas bughalmaz volt a három halasztás ellenére is. Emiatt a Microsoftnak és a Sony-nak is pénzvisszatérítéshez kellett folyamodnia (és a Sony el is távolította a PlayStation Store-ról a játékot annak minősége miatt), úgyhogy nem csoda, hogy a Rosen Law Firm peres eljárást indított ellenük, mert szerintük az amerikai szövetségi értékpapíros törvényekre hivatkozva a befektetőket kártérítés illeti, ugyanis a lengyelek megtévesztették a játék állapotával kapcsolatban a befektetőket.

A per szerint a CD Projekt hamis vagy félrevezető kijelentéseket tett a Cyberpunk 2077-tel kapcsolatban, és arról sem nagyon beszélt, hogy konzolokon (még a félgenerációs Xbox One X-en és PlayStation 4 Pro-n is!) gyakorlatilag játszhatatlan volt a belső nézetes RPG, és amikor ez kitudódott, a befektetőket kár érte. A felperesek egyik tanácsadója korábban úgy becsülte, hogy a teljes lehetséges kár akár 11 millió dollár is lehet, de ehhez képest a CD Projekt RED sokkal kevesebbet kell, hogy fizessen.

1,85 millió dollár. A kb. 740 millió forint tényleg aprópénz, mert ennyit éves bónuszként a felsővezetés kap, és a becsült összegnek ez mindössze 16,8%-a. Ez kb. részvényenként 49 centes kártérítést jelent. A kártérítési összeget a tagok kifizetésére, az egyezség adminisztrációs költségeire, adókra, ügyvédi díjakra és költségekre, valamint a felperesek ösztönző díjaira fordítják. De az 1,85 millió dollár tényleg semmiség, mert ez kb. 31 ezer játékértékesíésből összejön, a Cyberpunk 2077 pedig milliós példányszámban elkelt már 2020-ban is.

A Cyberpunk 2077 tervezett önálló multiplayer játéka az alapkáték botrányos rajtja miatt törölve lett, és kiegészítőből is csak egy készül, de ez is elhagyja már a PlayStation 4-et és az Xbox One-t, ugyanis a Phantom Liberty PlayStation 5-re, Xbox Seriesre és PC-re készül.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu