Hivatalos évfordulós napot kap Japánban a Final Fantasy VII!

Ráadásul a Square (most már Square Enix) JRPG-je egy teljesen váratlan játékban fog felbukkanni vendégszereplőként.

 

A Square Enix közölte, hogy hivatalosan is regisztrálta a japán évfordulós egyesületnél a Final Fantasy VII napot. A játék Japánban 26 éve jelent meg (1997. január 31-én), és a regisztráció kapcsán Kitase Yoshinori, a Final Fantasy VII rendezője, továbbá a Final Fantasy VII Remake projektek producere egy közleményt írt:

„1997. január 31., a Final Fantasy VII megjelenésének napja nemcsak a Final Fantasy-sorozat számára volt jelentős nap, hanem sok nagy dolog indult el azok számára, akik a játékon dolgoztak. Emlékszem, hogy el voltam ájulva attól a nyaktörő sebességtől, amellyel a videojáték-technológia fejlődött, ugyanakkor nagy dolgokat álmodtam a jövőre nézve. A hivatalos évfordulónap létrehozásával mostantól mindig emlékezni fogok ezekre a dolgokra, és szívemben őrzöm őket,” írta Kitase.

De van itt egy másik bejelentés is, amit egyszerűen nem tudunk felfogni. A FuturLab és a Square Enix Collective bejelentette, hogy a PowerWash Simulator ingyenes DLC-t kap. Ennek a neve Midgar Special Pack, és ebben a Final Fantasy VII-ből ismerős helyszíneket, objektumokat és ellenfeleket kell kristálytiszta állapotba tenni. 7th Heaven, Hardy-Daytona, Guard Scorpion. Aki ismeri a „hetes végső fantáziát”, biztosan tudni fogja, miről van szó. A probléma csak ott van, hogy jelenleg nem tudni, hogy mikor is fog ez a DLC megjelenni. Legalább ingyenes lesz, úgyhogy nem kell holmi season passt szerezni, vagy külön fizetni a plusz tartalmakért. Hamarosan akkor lehet takarítani, de aztán minden pixelt!

A PowerWash Simulator amúgy PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (Steam, Microsoft Store), PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re is elérhető. Ettől függetlenül továbbra is van egy kérdésünk: ki számított arra, hogy a Final Fantasy VII ebben a játékban bukkan fel crossover formájában? Ha egy másik JRPG lenne, akkor azt mondanánk, hogy az teljesen logikus, mert műfajilag nincs nagy különbség…

Forrás: Gematsu, Gematsu

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu