Ghost Trick: Phantom Detective: kilép a DS-ről az Ace Attorney rendezőjének játéka [VIDEO]

Takumi Shu 2010-ben (nyugaton pedig 2011-ben) megjelent játéka bár 2010-ben (errefelé pedig 2012-ben…) iOS portot is kapott, de legyünk komolyak: konzolos átiratot kap Sissel.

 

Takumi az Ace Attorney sorozat rendezőjeként futott be a Capcomnál, és a Ghost Trick: Phantom Detective egyfajta spinoffként kezelhető, mivel a játék címében a „szellemnyomozó” cím nem véletlen. Sissel egy gyanútlan szellem, aki rejtélyes módon a földi túlvilágon rekedt. Fejtsük meg a rejtvényeket, gyűjtsük össze a nyomokat, és irányítsunk természetfeletti képességeket ebben a labirintusszerű kalandban, hogy kiderítsük, Sissel miért is halt meg. A játék új verziója vadonatúj funkciókkal, így például jobb grafikával, újonnan hangszerelt és rögzített zenével, exkluzív képekkel és még sok mással!

Az eredetileg 2010-ben megjelent Ghost Trick: Phantom Detective nagyobb felbontásban, élesebb és kevésbé pixeles látványvilággal, 1080p-s 60 FPS-es grafikai minőséghez igazítva. Sissel hátborzongató kalandja úgy lett optimalizálva, hogy a játékosok kényelmesen játszhassanak kontrollerrel és/vagy érintőképernyőn, de ez csak a beépített érintőképernyő funkcióval rendelkező platformokon alkalmazható. A koreai, egyszerűsített kínai és hagyományos kínai nyelvek jóvoltából már kilenc nyelv támogatott az angol, francia, olasz, német, spanyol és japán hatos mellett. A játékosok különböző játékmódokban, többek között 3×3, 4×4 és 5×5 módban elérhető Ghost Puzzle játékokkal edzhetik az agyukat.

A játék különböző szintjeinek teljesítésével a játékosok új trófeákat is nyerhetnek! A játékosok a különböző preferenciáknak megfelelően módosíthatják a beállításokat (könnyen használható hangok, a nyelv és az automatikus továbblépési beállítások). Kitagawa Yasumasa, a The Great Ace Attorney Chronicles zeneszerzője egy az egyben felújította a teljes soundtracket, illetve a Ghost Trick: Phantom Detective illusztrációi is fellelhetőek lesznek az extrák menüpont alatt, ám ahhoz teperni kell.

A Ghost Trick: Phantom Detective digitálisan és fizikai példányban is megvásárolható lesz. A Capcom bejelentése szerint PlayStation 4-re, Xbox One-ra, PC-re (Steam, nagy eséllyel Denuvóval, de ők legalább KIVESZIK) és Nintendo Switchre júniusban fog megjelenni.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu