Cyberpunk 2077: miért vannak kivágott tartalmak? A fejlesztő válaszol!

A CD Projekt RED egyik fejlesztője összefoglalta, hogy miért vannak az ő játékukban is kivágott tartalmak.

 

A játékfejlesztés is egyfajta kreatív munka, így az alap koncepciótól a bolti, fizikai verzió legyártására szánt verzió között hatalmas út van, és az iteráció nem marad ki a folyamatokból. Arra gondolunk, hogy lehetnek ötletek, amik felmerülnek az út során, és ezeket végül elhagyják, esetleg a koncepcióban még ott van egy funkció, de később ezt ejtik (például azért, mert technikailag kivitelezhetetlennek bizonyul). Ez a folyamat szinte az összes játékot érinti, és gyakran ennek nyoma is marad a kódban, esetleg a fájlok között.

A Cyberpunk 2077 is érintett. A játékról Pawel Sasko a Twitch-en így beszélt: „A fel nem használt tartalmak okkal maradnak így: a minőségük nem megfelelő és ez látható Nnincs mód arra, hogy [ugyanolyan minőségűvé tegyük, mint a 10-ből 9] másik küldetést, helyszínt vagy játékmenetbeli funkciót. Mi általában olyan gazdaggá és mélyrehatóvá akarjuk tenni a játékainkat, amennyire csak tudjuk. A lehető legjobb játékot akarjuk nektek nyújtani, mindig ez a célunk.”

Hozzátette, hogy egy tervező felelőssége, hogy a kivágandó tartalmakról döntést hozzon, és a játékosoknak is tudniuk kell, hogy ha valami nincs végül ott a játékban, általában nincsen mögöttes szándék. Persze azért gyaníthatjuk, hogy vannak olyan kiadók, amik az alapjátékból levágnak valamennyit, hogy aztán később, pénzért kínálják azokat. Sőt, arra is volt példa, hogy egy játék DLC-je ott volt a lemezen (a Street Fighter X Tekken a Capcomtól ilyen volt…).

A Cyberpunk 2077-ről a héten írtuk, hogy a CD Projekt RED Bostonban nyitott stúdiója dolgozni fog a folytatáson (erre egy állásajánlatuk nyíltan utalt), és jelenleg az első rész egyetlen kiegészítője, a Phantom Liberty készül (és ezt már csak PlayStation 5-ön, Xbox Seriesen, illetve PC-n fogjuk megkapni; PlayStation 4-re és Xbox One-ra NEM készül). Erről júniusban, az idén elmaradó E3 időszakában hallani fogunk.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu