Alap-keresőmotort válthat a Samsung az új mobiljaiban?

TECH HÍREK – Az alap keresőmotor szerepét eddig a Google töltötte be a Samsung telefonjain. Ez megváltozhat az új mobilokban.

 

Állítólag márciusban azt mondta a Samsung a Google-nak, hogy a riválisra váltanának, így a Microsoft Bingje lenne az alap keresőmotor a jövőbeli telefonjaikon beállítva. Ezt pesze a Google nem fogadta jól, sőt, inkább be is pánikolt, mert eddig lényegében elválaszthatatlan volt egymástól a két cég (minimum 11-12 éve biztosan már ott a kapcsolat a Samsung és a Google között). De mi az, ami miatt másra válthat nemsokára a Samsung?

A New York Times megkaparintotta a belsős Google-kommunikáció egyes elemeit, és erre alapozva azt mondja, hogy most az Alphabet alá tartozó cég kissé pánikolni kezdett, mert ha a Samsung valóban a Microsofthoz igazol át, rengeteg pénztől eshet el „a gugli”. Az indoklás? Nincsen mesterséges intelligencia a keresésben, míg a Bingnél igen. És ezek után az Apple is hasonlóan cselekedhet, így dupla érvágás következhet a Google háztáján.

Erre a Google elkezdett a keresésébe olyan mesterséges intelligenciával meghajtott funkciókat tervezni, amit a keresőmotorba integrálnak. A Google I/O 2023-on már fel is bukkanhat a munka eredménye… de mivel a cég következő nagy rendezvénye alig egy hónapra van csak, kérdés, hogy mit tudnak ennyi idő alatt összehozni. És akkor még ott van a Magi nevű projekt. A Google minden szolgáltatásába (keresés, képek…) igyekszik majd MI-t implementálni. Egy új eszköz, a GIFI is készül, ami a Google képkeresésben generál képeket, a Tivoli Tutort is meg kell említeni (a mesterséges intelligencia segítségével tanulhatunk nyelveket), továbbá ott van egy lehetséges új Chrome-kiegészítő, a Searchalong, amiben a chatbotnak kérdéseket tehetünk fel a net böngészése közben.

Ha a Samsung és az Apple faképnél hagyja a Google-t, az nem lenne aprópénz: 23 milliárd dollárról beszélünk! Csakhogy a cégnek rá kell jönnie, hogy a gyártók implementálni kezdik a mesterséges intelligenciát a készülékeikbe. A ChatGPT-hez képest pedig a Google Bard még lemaradásban van.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu