Olyan negyedévet zárt a PlayStation 5, amilyet más konzol még soha!

Ilyen első naptári negyedévet még nem láthattunk, de értelemszerűen ez a játékipar folyamatos növekedésének köszönhető…

 

A Sony közölte a január-március negyedévre vonatkozó üzleti negyedéves jelentését, amivel az előző üzleti évet tehát le is zárta a cég. Ebben az időszakban 6,3 millió PlayStation 5-öt szállítottak a boltokba. Ez 4,3 millióval múlta felül 2022 első negyedévét. A Sony konzolja így 38,4 milliónál tart. A cég a tempót fenn kívánja tartani, ugyanis Totoki Hiroki, a Sony elnöke és pénzügyi vezetője kijelentette, hogy folyamatosan gyorsítani szeretnék a PlayStation 5 terjeszkedését, és az április elsejétől számított üzleti éven belül 25 milliót akarnak eladni a PS5-ből (azaz 2024 márciusának végére a cél 63,4 millió lesz), és ez a PlayStation történelme során az eddigi legnagyobb kitűzött célnak számít.

Nézzük a további adatokat. 2023 első három hónapjában 68 millió PlayStation 5 és PlayStation 4 játékot értékesített a Sony. Ez 2,5 millióval kevesebb 2022 első negyedévéhez képest. A 68 millióból 9,5 millió volt belső fejlesztésű (PlayStation Studios), first-party fejlesztés, ami 5 millióval kevesebb az egy évvel korábbi, 14,5 milliós adathoz képest. A digitális értékesítések (=PlayStation Store) aránya 70%, de tavaly ilyenkor 71% volt. A PlayStation Network havi aktív felhasználóinak száma 2023 márciusának végén 108 millió volt, ami 2 milliós növekedésnek tekinthető. A PlayStation Plus előfizetőinek száma nem változott, így a három szintűre (PlayStation Plus Essential/Extra/Premium) módosított modell csökkenő tendenciája megállt: ahogy tavaly ilyenkor, így idén is 47,4 millió előfizetője van a szolgáltatásnak.

A PlayStation 4 adatait már csak a szoftveres értékesítésekbe számítják bele, így hardveres eladásai már nem számottevőek. 2023-ra nem tűnik erősnek a PlayStation Studios idei felhozatala (givatalosan nem jelentettek még be semmit sem idénre), így ezen változtatni kell. A hardveres célkitűzésbe még belerondíthat a pletykált Q-Lite handheld (csak Remote Play-re használható) és az alapból Blu-ray meghajtóval nem rendelkező, de külön hozzá csatlakoztatható új PS5 modell is.

A végére egy kínos kérdés: miért nem közölték a PlayStation VR2 eredményeit!?

Forrás: Gematsu, PCMag

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu