Két hetes halasztást kapott az Amnesia: The Bunker!

Bár ne tette volna, ugyanis az új megjelenési dátum nem valami szerencsés a Frictional Games következő játékának…

 

Eddig az volt a terv, hogy a Frictional Games május 23-án hozza ki PC-re az Amnesia franchise legújabb felvonását, az első világháborúban játszódó The Bunkert. Ezt az elképzelést a stúdiónak módosítania kellett, és Fredrik Olsson, az Amnesia: The Bunker kreatív vezetője egy közleményben tudatta velünk, hogy a rajtot átrakták június hatodikára, viszont ezúttal nem kerteltek. Kifejtették, hogy mi az indok a késleltetés mögött, nem pedig valami unalmas PR-dumával rázták le a közönséget…

„A hitelesítési folyamaton megyünk keresztül, és több ritka kiakadással találkoztunk, amelyeket nagyon nehéz azonosítani, reprodukálni és ezáltal javítani is. Egyszerűen nem tudjuk időben megcsinálni. Az alternatíva az lett volna, hogy megkérjük a csapatot, hogy dolgozzon hétvégén vagy éjszaka, de ez egyszerűen nem olyasmi, amit mi itt a Frictionalnál csinálunk,” mondta Olsson. Szóval az erőltetett menet helyett inkább óvatosra veszik, és nem sürgetik ki a kitűzött időpontban kritikán aluli állapotban. Ebbe a hibába esett nemrég az Electronic Arts (Star Wars Jedi: Survivor, de a Dead Space Remake is kissé zűrös volt PC-n), illetve a Microsoft is (Redfall), és az utóbbi esetben egy jelentős késés után volt csapnivaló a játék PC-s portja. (Konzolon sem sokkal jobb a helyzet, de ez már mellékes…)

Csakhogy június 6-a nem valami jó ötlet, és nem értjük, hogy miért ezt a napot választotta a Frictional Games, hiszen ugyanezen a napon rajtol el mindegyik konzolon (a Nintendo Switchet leszámítva) a Diablo IV, és mivel abból PC-s változat is lesz, sokkal nagyobb figyelmet fog kapni az Activision Blizzard játéka (ami annak rendje és módja szerint lerobbanó szerverekkel találja majd szembe magát, erre akár pénzt is tennénk).

Az Amnesia: The Bunker tehát június 6-án fog megjelenni Xbox Series-re, PC-re (Steam, Epic Games Store), PlayStation 4-re, Xbox One-ra, és Nintendo Switch-re. Steamen demó május 22-étől.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu