A Google Bard AI chatbot végre Magyarországra is megérkezett!

TECH HÍREK – A Google Bard AI chatbotja mostantól képes beszélni és vizuális utasításokra reagálni. Ráadásul már az EU-ban, tehát Magyarországon is elérhető!

 

 

A Google néhány új funkcióval bővíti Bard AI chatbotját. Többek között azzal a képességgel, hogy Bard beszédben is elő tudja adni a válaszait. Illetve, képes reagálni a képeket is tartalmazó kérésekre. A chatbot már a világ nagy részén, így az EU-ban is elérhető.

Egy blogbejegyzésben a Google úgy pozicionálja a Bard beszélt válaszait, mint egy hasznos módot arra, hogy „kijavítsuk egy szó kiejtését, vagy meghallgassunk egy verset vagy forgatókönyvet”. A szóbeli válaszokat egy kérés beírásával és a hang ikon kiválasztásával lehet majd meghallgatni. A hangos válaszok több mint 40 nyelven lesznek elérhetőek. Sőt, a vállalat szerint már most élesben kipróbálhatóak.

A funkciót, amely lehetővé teszi, hogy képeket adjunk a felszólításokhoz, a Google először a májusi I/O konferenciáján mutatta be. Az egyik példában a vállalat azt javasolta, hogy ezt használhatjuk arra, hogy segítséget kérjünk egy vicces felirat megírásához egy két kutyát ábrázoló képhez. A cég szerint a funkció most angol nyelven érhető el, és „hamarosan” újabb nyelvekre is kiterjesztik.

A Google néhány más új funkciót is bevezet, többek között a beszélgetések kitűzésének és átnevezésének lehetőségét. Illetve, a válaszok megosztását barátainkkal. Valamint a Bardtól visszakapott válaszok hangnemének és stílusának megváltoztatását.

A Google először márciusban nyitotta meg a hozzáférést a Bardhoz. Azonban akkor még csak az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban volt elérhető. A vállalat azóta egyre több országba terjesztette ki a chatbotot, és ez most már „az EGT [Európai Gazdasági Térség] összes országát és Brazíliát” is magában foglalja – mondta a vállalat szóvivője, Jennifer Rodstrom. Ez az európai terjeszkedés figyelemre méltó mérföldkő; a vállalat tervezett Bard bevezetését az EU-ban adatvédelmi aggályok miatt elhalasztották.

Ez az akadály azonban mostanra elhárult. Immár Magyarországon is kipróbálhatjuk, mit tud a Bard – vajon képes-e felvenni a versenyt a ChatGPT legfrissebb verziójával?!

Forrás: TechCrunch

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu