Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz – Újra itt van a nagy csapat!

ELŐZETES – Miután évekig rejtőztek az emberek világa elől, a Teknőc-tesók nekivágnak, hogy megnyerjék a New York-iak szívét, és hogy a hőstetteik által elfogadtassák magukat rendes tinédzserekként. Új barátjuk, April O’Neil segít nekik szembeszállni egy titokzatos bűnözői szindikátussal, de hamarosan kiderül, hogy túl nagy fába vágták a fejszéjüket, amikor egy egész mutánshadsereg szabadul rájuk…

 

A Tini nindzsa teknőcök című animációs sorozat igen korán nagy hatást gyakorolt Seth Rogenre. „Az animációs sorozat 1987-ben jött ki, amikor ötéves voltam. Az első film 1990-ben készült, amikor nyolc voltam. Tökéletesen az én koroszályomat célozta, és imádtam. A teknősök viccesek voltak. Olyan dolgokkal foglalkoztak, amik engem leginkább érdekeltek. Valószínűleg miattuk kezdtem karatézni. Ennek a világnak a megszállottja voltam.”

És Rogen nem volt egyedül. A Tini Nindzsa Teknőcök évtizedek óta nyűgözik le rajongók nemzedékeit. A négy teknőc-tesó – Leonardo, Michelangelo, Raffaello and Donatello –, akik a rejtélyes zöld trutymó hatására poénokat ontó mutánsokká váltak, kalandok vége-hossza nincs sorában szórakoztatta a közönséget először képregényekben, azután hallatlanul sikeres animációs sorozatokban. Éveken át a róluk mintázott akciófigurákat követelték a gyerekek kétségbeesett szüleiktől, videójátékok készültek velük és hat mozifilm hősei voltak, amelyek összesen 1,7 milliárd dolláros bevételt hoztak.

Természetesen nem kérik fel az összes rajongót, hogy alkossa meg a teknőcök újabb fejezetét. Rogen kivétel volt: amikor Brian Robbins, a Paramount és a Nickelodeon elnök-vezérigazgató felhívta, hogy van-e kedve egy új teknőcös filmet összehozni, nem késlekedett az igenlő válasszal.

„TINI nindzsa teknőcökről beszélünk – magyarázza Roge. – A hősök hosszú elnevezéséből eddig ez a jelző kapta a legkisebb hangsúlyt, és engem ez érdekelt legjobban.”

Így kezdődött a Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz története. Rogen olyan teknőcös filmet álmodott meg, amit áthat a tinik mindent elsöprő lendülete, mert áthágják a szabályokat és mindig a maguk feje után mennek.

 

 

A páncélos igazságosztók születése

 

A tini nindzsa tecknőcöket szinte a véletlen szülte 1983 novemberében, amikor két jó barát, Kevin Eastman és Peter Laird képregényszerzők a „műtermükben” lazultak (vagyis a közösen bérelt lakásuk nappalijában). Csak szórakoztatni akarták egymást.

„A teknőcöket hirtelen jött esti ötletroham szülte – emlékszik vissza Eastman. – Nagy Bruce Lee-rajongó vagyok, és azon gondolkoztam, ha Bruce állattá változna, melyik négylábú vagy egyéb lény képében festene a legkelekótyábban. Rajzoltam egy teknőcöt, amelyik büszkén áll álarccal a fején, nuncsakuval a kezében.” Az ötlet kedvező fogadtatásra talált Lairdnél, és nekiláttak a részletek kidolgozásának. „Ceruzával felskicceltem a négy hőst, mindegyiket más fegyverrel – folytatja Eastman. – Pete kiszínezte őket, és a ‘nindzsa teknőc’ elé odabiggyesztette, hogy ‘tini mutáns’. Ennyi volt. Beleszerettünk az ötletbe!”.

A páros tovább dolgozott az ötleten, és a nindzsákat gyermekkori barátaik személyiségjegyeivel ruházták fel. „Azokat a srácokat vettük mintának, akikkel együtt lógtam gimis koromban – mondja Eastman. – Az egyik vicces volt, folyton poénkodott. A másikat leginkább a technika működése érdekelte, órákat szedett szét és mindenféle kütyüket rakott össze. Megint másik a csapat önjelölt vezetője volt, és mindig megvédett, ha bunyóba keveredtél. Szerettem a csapatdinamikát, ahogy ezek a különböző személyiségek hatottak egymásra. Olyanok voltak, mint a testvérek, az összetartozás mellett folyton hadilábon is álltak egymással.”

A neveken sokat ötleteltek, végül a történelemrajongó Eastman a legnagyobb reneszánsz festők mellett döntött. Leonardo, Michelangelo és Raffello neve elég gyorsan megvolt, de a negyediken egy ideig nem tudtak megegyezni. „Vagy két hétig vitatkoztunk Donatellón, mert a másik szobrász, Bernini nekem jobban tetszett” – mondja Eastman.

Eastman és Laird úgy érezték, a nindzsa teknőcök ötlete megér egy képregényt, de csak egyet. 1984-ben ki is adták a füzetet, és nem foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy folytatni is lehetne.

„Amikor az első példány megjelent, nem izgatott minket, hogy egy példányt tudunk eladni belőle vagy százat, az volt a lényeg, hogy lett egy klassz képregényünk – emlékszik vissza Eastman. – Aztán az a furcsa dolog történt, hogy az első példány villámgyorsan elfogyott, és az olvasók követelték a következőt.”

Utána már nemcsak a második részre volt szükség. A képregény nagy siker lett – máig megjelenik –, aztán 1987-ben megjött az animációs sorozat, amellyel a teknőcök teljesen új közönséget hódítottak meg. A hajdani marháskodásból a nappaliban kulturális jelenség lett.

 

 

Az új csapat

 

Seth Rogen nagyon örült, amikor Brian Robbins fölhívta, ugyanakkor producertársával, Evan Goldberggel együtt meg is lepődött az ajánlaton. „Még soha senki nem keresett meg minket azzal a kéréssel, hogy hozzunk létre valamit egy értékes szellemi tulajdonból – mondja Goldberg. – Ilyesmi velünk nem szokott történni.” Robbins azonban biztos volt abban, hogy a megfelelő embereket szemelte ki a következő tininindzsás film elkészítésére. Főképp azért, mert Hollywoodban rajtuk kívül jóformán senkinek nincs ilyen jó érzéke az autentikus tinitörténetekhez.

„A cégünk minden évben összehoz egy gimis környezetben játszódó filmet” – magyarázza Goldberg. Rogen, Goldberg és harmadik társuk, James Waever olyan vicces és okos tinifilmeket készítettek cégük, a Point Grey Pictures égisze alatt, mint a Szűzőrség (Blockers) és a Jó srácok (Good Boys). A srácokat autentikusan és szellemesen ábrázolják, amit Rogen részben annak tulajdonít, hogy pályafutása kezdetén Judd Apatow-val dolgozott együtt.

„Az első komolyan szerepem kamaszként a Különcök és steréberek (Freaks and Geeks) című sorozatban kaptam” – mondja Rogen. Apatow volt a nagy sikerű sorozat executive producere, amit a kritikusok nagyon megdicsértek, amiért hitelesen ábrázolja a kamaszok világát. „Aztán megírtuk a Superbad – Avagy miért ciki a szex?-et. A pályafutásunk elválaszthatatlanul kötődik ehhez a tinis műfajhoz. Mindig is úgy gondoltam, milyen érdekes volna, ha ebből a szemszögből közelítenénk a teknőcökhöz. Minden korábbi változat felnőtt szempontokat vett figyelembe.”

Rogen elképzelése szerint „a teknőcök normális tinik, akik normális tinidolgokat akarnak csinálni”.

A film alkotói olyan rendezőt kerestek, aki szívvel és humorral meséli el a történetet, de készen áll a szabályok áthágására is. Minden út egy irányba vezett: Jeff Rowe-t kérték fel, aki A Mitchellék a gépek ellen (The Mitchells Vs. The Machines) című animációs vígjáték egyik forgatókönyvírója és rendezője volt.

A Mitchellék egy rendes diszfunkcionális amerikai család, akiknek hirtelen az lesz a küldetése, hogy megmentsék az emberiséget a fellázadt robotoktól. Pont ilyenfajta humorra volt szükség a teknőcös filmhez is – továbbá arra az őrületes alkotói szabadságra is, amely az animáció terén megnyilvánult. „Nem kényszerítette magát arra, hogy elfogadja a szabályokat, és nem akarta, hogy a film világa valószerű legyen – magyarázza Goldberg. – Ehelyett azt mondta: ez most valami más lesz, a ceruza néha kiszalad a sablonból, és az eredmény nem mindig olyan tökéletes, mint eredetileg vártuk.” Pont ez a tökéletlenség tűnt tökéletesnek.

Rowe filmje látszólag a robotok inváziójáról szólt, valójában azonban egy családról, ahol megoldást kell találni arra, hogy megváltozott a kapcsolatok dinamikája, amióta a gyerekek rohamosan kamaszodni kezdtek.

Rowe és a producerek gyorsan egyetértésre jutottak abban, hogy az új film hősei elsősorban tinédzserek, és csak másodjára teknőcök. A város csatornáiban élnek, mert nevelőapjuk, Splinter, a mutáns patkány (aki az amerikai változatban Jackie Chan harcművészeti legenda hangján szólal meg) úgy gondolja, az emberek nem tudnák elfogadni őket. A teknőcök azonban mindenképpen ki akarják próbálni, hogyan élhetnének a fenti világban normális kamaszként.

Amikor találkoznak a fiatal riportergyakornokkal, April O’Neillel (Ayo Edebiri hangja), aki le akarja buktatni a mutáns bűnözőt, Szuperlegyet (Ice Cube hangja), a teknőcök úgy érzik, eljött számukra a nagy alkalom. Ha megtisztítják a város a bűnüzéstől, lehet, hogy elfogadják őket?

Kőbe vésett követelmény volt, hogy tinitörténetet mesélnek el. Ám Rowe tovább akarta fejleszteni a koncepciót. Mi lenne, ha a tinikről szóló film úgy is nézne ki, mintha tinik készítették volna? „Amikor először előadta, mire gondol, azt mondtuk, hát, öcsém, nem is tudom, elég őrülten hangzik” – nevet Goldberg.

 

 

Amikor a ceruza kiszalad a sablonból

 

Rowe ötlete, hogy a Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz látványilag ne legyen pont úgy agyonsikálva és -politúrozva, mint a legtöbb számítógéppel készített animációs film, hanem olyan kusza, fura és kiszámíthatatlan hatást keltsen, mint maguk a hősök, kezdetben tényleg kissé meredeknek tűnt. De csak kezdetben. „Úgy képzeltük el, hogy a látvány azokat a rajzokat idézze, amiket a gimisek csak úgy szórakozásból vetnek papírra – magyarázza Rowe. – Fura alakzatok, rossz perspektíva, reszketeg vonalak, de helyenként azért egész klasszul össze tud állni az egész. És ami a legfontosabb: mindig őszinte.”

Vizuális szempontból ez azt jelenti, hogy vadul huzigált körvonalakat látunk, az arányok sehogy sem stimmmelnek, a szimmetriának végképp búcsút mondhatunk – de ezt a látványvilágot teljes mértékben áthatja a szabadság és az öröm érzete, mert nem az a cél, hogy a film grafikája olyan kínosan tökéletes legyen, mint sok más animációs produkcióé.

Miután Rogen egy másodpercre belegondolt, miről szól Rowe kreatív őrülete, rájött, hogy tetszik neki a javaslat. Ugyanis túl sok olyan animációs film készítésében vett részt, amelyek a végén teljesen egyformák lettek.

„Egy animációs film általában úgy indul el, hogy az alkotó lelkesen bemutatja terveit a stúdió vezetőinek, és lobogtatja a concept art képeit kinyomtatva (a film fő vizuális motívumait összefoglaló művészi igényű vázlatok – a ford.), és minden roppant zseniális meg gyönyörű –mondja Rogen. – Aztán megnézed a filmet és kiderül, hogy az igényesen prezentált művészetet a számítógép lefordította az ő steril digitális nyelvére, ezért az eredetileg finom ecsetvonásokkal megjelenített éteri felhők olyan fotorealisztikusan festenek, mintha a legújabb nagyfelbontású kamerával rögzítették volna őket. Ehhez voltam szoktatva. A mostani film concept artja a lehető legmenőbb volt, amit valaha láttam. Kézzel skiccelték, és sablonmentes volt. Most ügyeltünk arra, hogy tényleg ez jelenjen meg a film látványvilágában.”

Rowe A Mitchellék látványtervezőjét, Yashar Kassait kérte fel az új film látványának kidolgozására. „Már első alkalommal arról beszéltünk, hogy gondoljunk vissza a régi teknőcös játékokra, amiket annyira imádtunk annak idején – mondja Kassai. – Mert a klasszikus Playmates-játékdobozok bolondos borítóképei olyan tökéletes tükrözik ennek a világnak a hangulatát. Csupán játékdobozokhoz készített illusztrációk, mégis rendkívüliek. Ez a stílus volt az egyik inspirációs forrásunk a film készítése során.”

 

Izgalmas kihívást jelentett a film animációs művészeinek, hogy szokatlan megoldásokra kérik őket, de ez azt is jelentette, hogy ki kellett hajítaniuk az ablakon az összes szabályt, amelyeket pályafutásuk során addig betartottak. „Rá kellett vennünk őket, hogy elfelejtsék, amit a művészeti iskolában megtanultak” – magyarázza Ramsay McBean executive producer.

„Általánosságban véve az animációs filmekben szimmetria uralkodik – mondja Jacque Daigle, a karakteranimációs csapat vezetője. – A számítógépnek könnyebben megy a munka, ha a karakter hosszában felezhető és tükrözhető. A Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz esetében nem erről volt szó. Ebben a filmben egyetlen karakter sem szimmetrikus.” Ez iszonyú mennyiségű munkát és fantáziát igényelt, és számos hiba csúszott be, mire sikerült a kívánt stílust megvalósítani. Rowe tudta, hogy majdnem lehetetlent kér.

„Ezt az egyszerű útmutatást adtam: ha már találkoztál ezzel a megoldással, csinálj valami mást – mondja a rendező. – Az elején folyton olyanokat mondtam, hogy ez közhelyes, ez sablonos, túl jól jól néz. Meg hogy: kiváló munkát végeztél, teljesen gyönyörű – utálom.”

A film alkotói arra bátorították a grafikusokat, hogy ne bántsák azokat a körvonalakat, amik hibásnak tűnnek, ne zavarja őket, ha kifutnak a színek, ezt pedig a csapat nem minden tagja vette azonnal természetesnek. Ám az új módszer végül aranyat ért. „Fura volt, hogy arra kértük a művészeket, rajzoljanak rosszabbul – nevet Kassai. – Nem akartunk elegánsak lenni, azt mondtunk, legyünk inkább meghökkentőek és izgalmasak. Kísérletezzünk… Nem hinném, hogy lehetne ennél szórakoztatóbban animációs filmet készíteni.”

Jacques Daigle sosem felejti azt a pillanatot, amikor ráébredt, milyen különleges film készül. „Akkor derült ki számomra, mi alakul itt, amikor végignéztem Yashar karakterterveit. Ez a csapat többi tagja számára is katartikus élmény volt, beindította a fantáziánkat. Nem akartunk futószalag-munkát kiadni a kezeink közül. Ezt a gyönyörű dizájnt elnézve mindenki rájött, adott a lehetőség, hogy teljesen szabad, felforgató lendülettel valami mást hozzunk létre, mint eddig.”

Rowe a forgatási stílus kialakításakor olyan alkotóktól merített ihletet, akiknek neve elsőre talán meglepően hangzik: Spike Jonze, Paul Thomas Anderson, Alfonso Cuarón.

„Spike Jonze esetében a szinte dokumentarista, autentikus látvány vonzott minket – mondja Kent Seki operatőr. – Paul Thomas Andersonnál pedig a kamera energiája fogott meg, ami különösen a korai munkáiban, a Boogie Nightsban és a Magnóliában érhető tetten.”

Rowe sokat merített Alfonso Cuarón Anyádat is című filmjéből, amely briliáns módon arra készteti a nézőt, hogy mindenáron a szereplők életének része akarjon lenni. „A hosszú beállítások arra hívnak fel, hogy legyünk együtt a szereplőkkel. Nem mintha izgalmas dolgok történnének, hanem mert a film azt akarja, hogy a közönségnek is olyan élményei legyenek, mint a történet hőseinek. Intim közelséget hoz létre. Azt akartuk, hogy a mi nézőink is így érezzenek a teknőceink iránt.”

Rowe és Seiki úgy döntöttek, hogy a film eleje úgy nézzen ki, mintha kamaszok forgatták volna, egyszerű kameramozgásokkal és néha rázkódjon a kép. A világítás is egyszerű legyen, ne csili-vili hollywoodi. Ez mind Spike Jonze stílusára utalt.

A cselekmény előrehaladtával a teknőcök egyre érettebbé válnak, így a látvány is fejlődni kezd. A tinik világa azért ezután is különbözik a felnőttekétől: a teknőcökét őrületes lendület jellemzi, míg a felnőtteké statikusabb.

 

 

Tiniálmok, családtagok és barátok

 

A film alkotói úgy döntöttek, hogy tiniket kérnek fel a teknőcök megszólaltására. Az már más kérdés, mennyire volt egyszerű megtalálni a tökéletes színészeket erre a feladatra.

Rogen, Goldberg, Weaver és Rowe számtalan potenciális hőst meghallgattak, mire összeállt a nyerő kvartett, akik az amerikai változatban a főhősöket megszólaltatják. Ők pedig: Nicolas Cantu játssza Leonardót, Shamon Brown Jr. Michelangelót, Brady Noon Raffaellót, Micah Abbey pedig Donatellót. Ez a fiatal komikusokból álló teknőcválogatott teljesen más lett tehát, mint a korábbiak.

Cantu és Rowe úgy látja, Leo a felelősségérzettel megáldott teknőc, aki elnyomja kételyeit a többiek boldogulása érdekében. „Mindig a helyes úton akarja tartani a testvéreit, miközben halálra aggódja magát – mondja Cantu. – Ő az, aki azon dolgozik, hogyan lehetnének a legjobb bűnüldöző csapat New Yorkban.”

Raffaello a csapat nagy lázadója, az ő szerepére már csak azért is Bradi Noont választották, mert 2019-ben szerepelt Rogen és Goldberg kiskamaszokról szóló, de korhatáros vígjátékában, a Jó srácokban. „Jól ismerjük és imádjuk őt – mondja Goldberg. – Szuper improvizátor, és pont akkora egyéniség, mint Raffaello, úgyhogy tökéletesen neki való volt a szerep.” Raf a csapat legimpulzívabb tagja, nagyobb és erősebb, mint a többiek, gyakran veti bele magát hirtelen bonyolult helyzetekbe, és csak utólag kérdez. Amikor bajba kerül, akkor is vigyáz a többiekre. „Raffaello mindenkinek a derék bátyja a csapatban – magyarázza Noon. – Nagyon lojális a többiekhez, miközben rém agresszív, de a szíve is nagy.”

Micah Abbey lett Donatello hangja, aki a csöndes-okos karakter a négyesfogatban. Donnie szereti a testvéreit, de egyedül is imád lenni, és akkor érzi magát a legjobban, ha videójátékot játszhat, animét nézhet vagy K-popot hallgathat. Nagyon ért a különféle technikai dolgokhoz is.

Michelangelo a nagy partiarc a teknőcök között, ezért nagyon energikus és magával ragadó színészre volt szükség a megszólaltatásához. Mickey mindig azt akarja, hogy körülötte mindenki jól érezze magát, és ez különösen igaz három testvérére. Shamon Brown Jr. ideális volt a szerepre.

„Szerintem ő a legklasszabb srác a csapatban – mondja Shamon. – Jobban táncol mindenkinél, az ő fegyvere a legjobb, és akármilyen tulajdonságát nézzük, mindenkit leköröz!”

A teknőcök világa azonban nem korlátozódik a négy főhősre. Két nagyon fontos karakter van az életükben: örökbefogadó apjuk, Splinter és közeli barátjuk, April O’Neal.

Splinter bölcs, gondoskodó, de szigorú apa. Mint minden rendes apa, folyton aggódik és stresszeli magát a gyerekei miatt. A figura megteremtéséhez Woodrow White vezető karaktertervező gyerekkori barátainak apáit idézte fel emlékezetében, plusz még hozzájuk vette Danny DeVitót is. Splinter, a tekintélyt parancsoló harcművész megszólaltására csak egyetlen jelölt jöhetett számításba a film alkotói számára.

„Seth és én teljesen odavagyunk Jackie Chanért – mondja Goldberg. – Minden filmjét láttuk, amióta a Balhé Bronxban kijött (1995). A legnagyobb komikusok között említhető, Buster Keatonnal és Charlie Chaplinnel egy sorban. Kidolgozta, hogyan lehet egy jelenetet egyszerre viccessé és izgalmassá renni. Mivel animációs harcművészeti vígjátékban utaztunk, rajta kívül senki más nem jöhetett szóba.”

April megszólaltására az alkotók Ayo Edebirit kérték fel, aki A mackó című sorozatnak köszöhetően vált egy csapásra az egyik legkeresettebb fiatal színésznővé.

Ebben a teknőcös történetben April nem felnőtt, mint a korábbi reinkarnációi, hanem kamaszlány, aki arról ábrándozik, hogy egyszer riporter lesz. A teknőcökhöz hasonlóan ő is kívülállónak érzi magát, és azt szeretné, ha elfogadnák. April úgy érzi, eljött számára a nagy lehetőség, amikor tudomást szerez a mutáns Szuperlégyről, az agyafúrt bűnözőről, és merész tervet sző leleplezéséről. A teknőcökhöz hasonlóan a lány is okos, bátor, és túl sok kockázatot vállal céljai elérése érdekében.

Edebiri nagyon izgalmasnak találta, hogy a filmet a fiatal közönség is látni fogja, így sok gyereknek nyújthat maradandó élményt. „Anyukám általános iskolában tanít, és hallotta, amint a gyerekek a film előzeteséről beszélgetnek – meséli a színésznő. – Az unokatesóim is alig várják, hogy megnézhessék a filmet. Állati klassz, hogy körülöttem ilyen sokan kíváncsiak a filmre és benne rám is.”

 

 

Plusz egy rakás csúnya mutáns

 

Mivel az szerepel a film címében, hogy Mutáns káosz, sejteni lehet, hogy különös és gonosz lényekkel lehet majd probléma a cselekmény során. A trutyi ugyanis, amely mutánsokká változtatta a teknőcöket, nem állt meg náluk. A Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káoszban még egy csomó mutáns rejtőzködik szerte a városban. És Rogen úgy gondolta, annyit kell berakni belőlük a filmbe, amennyit csak lehet.

„A tévésorozatnak az volt az egyik menő tulajdonsága, hogy tele volt mutánsokkal – mondja Rogen. – Amikor azon agyaltunk, mi az, amit előttünk még nem csináltak teknőcös műfajban, kitaláltuk, hogy vigyük el szörnyfilmes irányba, mert az vicces és izgalmas.”

A Mutáns káoszban visszatérnek már ismert mutánsok, de a főgonosz teljesen új. A Szuperlégy óriási légy, aki úgy gondolja, a világ sokkal szebb lenne emberek nélkül. És van is elképzelése arról, hogyan lehetne ezt megvalósítani: rázúdítaná a mutánsokat a világra.

A karakter Baxter Stockman figurájára épül, aki szerepelt a képregényekben, de csak időnként változott léggyé. Most saját sztorit kapott. „Felépítettük a saját mitológiánkat” – mondja Rogen.

Szuperlégy megszólaltatására Ice Cube-ot kérték fel, akinek szintén megvan a maga kapcsolódása a teknőcök világához. „Darrell fiamat még egészen kis korában elvittem az első filmre – mondja Cube. – Aztán az összes gyerekemnek szép sorban be kellett szereznem az akciófigurákat, a képregényeket, az ágyneműt, szóval mindent, ami a tini nindzsákkal kapcsolatban kapható volt. Klassz volt kívülről figyelni ezt a franchise-t, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én is benne leszek.”

Cube szerint bár Szuperlégy az emberiség kiiktatását tervezi, azért nem velejéig gonosz gazfickó. „Minden mutáns arra vágyik, hogy elfogadják, és legyenek barátai. Normálisak akarnak lenni. És amikor ez a vágyuk nem teljesül, teljesen be tudnak rágni.”

Egy teknőcös film természetesen nem lenne teljes Bebop és Rocksteady, az erőszakos és nem kimagaslóan intelligens varacskos disznó, illetve rinocérosz barátja nélkül. Seth Rogen nem állhatta meg, hogy Bebop nagyon szőrös bőrébe ne bújjon. Részben azért, mert érdekes kontrasztnak gondolta a legutóbbi alkalomhoz képest, amikor Pumbát, a varacskos disznót szólaltatta meg Az oroszlánkirályban. „Én már csak olyan vagyok, hogy folyton varacskos disznókat játszom!” – nevet Rogen, arra utalva, hogy ez bizony már a beskatulyázás kezdete.

Rogen Bebopja oldalán John Cena akciósztár és komikus kölcsönzi hangját Rocksteadynek. „Az volt az ötletem, hogy Bebop és Rocksteady két dühös Nem York-i haver legyen – magyarázza Rogen. – Ők ketten egy csapatot alkotnak, és rájöttem, akkor járok a legjobban, ha John lesz a társam, akit régóta szeretek és tisztelek.”

Forrás: UIP

 

Spread the love
Avatar photo
This user hasn not filled out his biographical info.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu