Nintendo Switch 2: szivárognak a specifikációk?

Miközben a Nintendo Switch utódjáról hivatalosan még semmit sem közölt a japán cég (emiatt a nevezése sem ismert, és jobb ötlet híján hívjuk Switch 2-nek, csak aztán nehogy az legyen, hogy a Wii U után Switch U lesz…), pletykák már vannak.

 

A héten már beszámoltunk az Nvidia T239 SOC-jéről (system-on-a-chip, rendszerlapka), ami az Ampere architektúrát (GeForce RTX 3000) használhatja. A processzor eközben az Armra támaszkodhat. Két bennfentes, Kopite7kimi és Revegnus is biztos abban, hogy a Samsung 8 nanométeres technológiáját használja a Nintendo. Előbbi azt állítja, hogy a SEC8N lesz a T239 gyártásához használva, utóbbi viszont a fejlettebb megoldásra, a 7LPH-ra gyanakszik. Hasonlónak tűnik a TSMC 4N node-jához, amit az Nvidia alkalmaz (és az az N5, azaz az 5 nanométeres technológia fejlettebb változata…).

A modernebb technológia az árra is hatással lenne, úgyhogy ebben az esetben nem szerencsés optimistaként gondolkodni, de sosem lehet tudni, hogy az Nvidia min dolgozhat. Lehet, hogy a Nintendo egy még jobb architektúrát és/vagy chipdizájnt kap. (Ada Lovelace?) A Switch utódja 1280 CUDA maggal rendelkezhet, állítja KittyYYuko. Az Ampere két verzióval rendelkezik amúgy: a HPC változat SM-enként 64 maggal rendelkezik, míg a fogyasztóknak szánt változat 128/SM konfigurációval bír, így 10 SM lehet a készülékben. Kipite7kimi szerint a T239 egy GPC-n alapul, míg az Orin SOC kettőn (egyenként 8 SM-mel és 1024 maggal, így 16/2048 lenne összesen). Az Nvidiának volt egy olyan GPC-je is, amiben 10 SM volt a GA106-os GPU-ban, de ez valami eltérő lehet, vagy korlátozhatnak, kikapcsolhatnak néhányat a chipen.

A processzor állítólag 8 Cortex A78 Arm maggal rendelkezik, és ezekből is a C variánsról lehet szó. Maximum 8 MB L3 cache van ezekben, de az Orin A78AE-n használt verzióban 2 MB volt négymagos klaszterenként, így összesen a 12 magnak 6 MB volt. Egy másik videóban pedig azt hallani, hogy 5 nanométeres technológiát használ a Switch-utód, ami maximum 2,5 GHz-nél is magasabb órajelre lesz képes. Ezt egy LinkedIn profilból derítette ki a videó készítője: az illető a Siliconist Technologiesnál dolgozott 2020 februárjától 2022 októberéig, és az Nvidia T239-es projektjén volt fizikai tervezőmérnök. A T239 lehet a Switch 2 SoC-je. A profilon felbukkant az 5nm, a 2,653 GHz órajel (ez nagyobb a Tegra X1, a Switch SoC-jének órajelénél).

Érthetőbben megfogalmazva: a Switch 2 nem fogja a legújabb grafikai technológiákat megkapni (ha Ada alapú lenne a SoC, akkor DLSS 3-at is tudna), de mivel nem lehet sima asztali hardvert használni, egy rendszerlapkára kell sűríteni a processzort és a grafikus chipet is (lásd a handheld PC-ket is). Mindeközben figyelembe kell venni a fogyasztást is, így valahol kompromisszumokat kell kötni. Mindez pedig még nem hivatalos.

Forrás: WCCFTech, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu