Horizon Forbidden West Complete Edition: létezik, sőt, PC-re is jön [VIDEO]

A Guerrilla Games játékából a teljes kiadást a Sony kapásból két platformra is bejelentette a PlayStation Blogon.

 

Természetesen itt is van egy kisebb eltérés a PlayStation 5-ös és PC-s verzió megjelenési dátuma között, de messze nem annyi, amire korábban utalt a Sony (akik hamarosan új vezetőt kapnak a Sony Interactive Entertainment élére; reméljük, hogy sokkal játékosbarátabb, a múltat tisztelő utódja lesz Jim Ryannek… visszasírjuk mi még Andrew House-t!), ugyanis a PC port kb. fél évvel jön a konzolos kiadás után.

Az ár azért majdnem teljes lesz, ugyanis a PlayStation 5-ös Horizon Forbidden West Complete Edition 60 dollár (errefelé pedig 70 euró, tehát 28 ezer forint) lesz. A csomagban az alapjáték mellett a Burning Shores kiegészítőt is megkapjuk, de mellé jár még egy digitális soundtrack, egy digitális művészeti könyv, a Horizon Zero Dawn Vol. 1: The Sunhawk digitális képregény, a játékon belül pedig a fotó módban egy különleges pózt és arcfestést kapunk, illetve ahogy a sztoriban haladunk előre, úgy nyílik meg a Carja Behemoth Elite kosztum és rövidíj, a Nora Thunder Elite kosztüm és parittya, az Apex Clawstrider Machine Strike alkatrész, illetve egy erőforrás-csomag is a miénk lesz.

A Horizon Zero Dawn eseményeit követően a gépvadász Aloy a bolygó széteső bioszférájának megmentéséért küzd, mielőtt a kegyetlen viharok és egy rejtélyes, megállíthatatlan fertőzés elpusztítja az emberiség maradványait. Küldetése és az általa feltárt baljós titkok egyre halálosabb ellenségekkel állítják őt szembe, és a Forbidden West (magyarul kb. Tiltott Nyugat) veszélyes határvidékére, valamint az azon túli, áruló Burning Shoresba (Égő tengerpart…?) vezetik. A DLC miatt még több gépet vehetünk célkeresztünkbe, továbbá irány Los Angeles szigetvilága.

A Horizon Forbidden West Complete Edition október 6-án jelenik meg PlayStation 5-re, míg a PC port (amit a Nixxes Software készít) 2024 elején érkezik Steamre, illetve az Epic Games Store-ra. PlayStation 4-es verzió értelemszerűen nincs, ugyanis a DLC-t csak PlayStation 5-re adta ki a Guerrilla Games.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV